A Frontiers in Ecology and Evolution című szaklap különszáma 14 tanulmányban tárgyalja az agy-számítógép/mesterséges intelligencia metaforával kapcsolatos aktuális filozófiai és tudományos megfontolásokat. Mint a lap szerkesztői bevezetőjükben írják: minden analógia/metafora rossz, azonban némelyik hasznos, és az új tudományos eredmények fényében itt az ideje újraértékelni, hogy mire használható az agy-számítógép metafora. (A bevezető címében is szereplő kijelentés – Minden analógia/metafora rossz, azonban némelyik hasznos – a statisztikatudomány egy jól ismert aforizmájának parafrázisa. Az eredeti aforizma George E. P. Box megfogalmazásában így hangzik: Alapjában minden modell téves/rossz, de némelyik hasznos.)

A felkért szerzők az idegtudomány, az evolúciós biológia, a számítógép-tudomány, a fizika, a matematika, a pszichológia és a filozófia berkeiből érkeztek. Bevezetőjükben a szerkesztők nagy vonalakban ismertetik a multi-, transz- és interdiszciplináris projekt keretében létrejött 14 tanulmányt. 

Az első szekció tudománytörténeti és filozófiai kérdéseket tárgyal, és Alan Turing szavaival indul: „Tudnak-e a gépek gondolkodni? Hogy erre válaszolni tudjunk, először is a definiálnunk kell, mi is a gép, illetve mi a gondolkodás.”

A szerkesztők megjegyzik: a tudomány egyik legtermékenyebb metaforája, az agy-számítógép metafora újraértékeléséhez először is meg kell adni a gép, a számítógép, illetve az analógia/metafora korszerű definícióját. A második szekció az agy-számítógép metafora használhatóságát és korlátait elemzi, illetve tárgyalja a kiterjesztett kogníció koncepcióját és az aggyal kapcsolatos új metaforát, ami az internethez hasonlítja az agyat.

Az első tanulmányt a különszám három szerkesztője közül kettő jegyzi. Matassi és Martinez bevezetik a témát, és részletes áttekintést adnak a többi tanulmányról. Részletesen elemzik az „analógia” és a „metafora” közötti különbséget, és bemutatják, melyik mire használható. A tudományban megjelenő kreativitásról szólva kijelentik: „Ha megkérdezzük, hogy tudnak-e a számítógépek gondolkodni, azt is meg kellene kérdeznünk, hogy tudnak-e a számítógépek teremteni (kreatívak-e). A teremtés aktusa pedig, legyen szó akár a tudományról, akár a művészetről, az esztétikai tényezővel kapcsolatos tudatosságból származik.”

A második tanulmány, Matthew Cobb tudománytörténeti perspektívát felvázoló írása az agy Cajal és Golgi forradalmi vizsgálatai révén megszülető teljesen új képe (az agy mint biológiai szövet) mellett bemutatja a témában – az agy-számítógép metafora kapcsán – különösen napjainkban élesedő vitát.

A filozófiai implikációkat tárgyaló tanulmányokból többek között kiderül: a metaforákat vagy nyelvi (szemantikai) vagy kognitív eszközöknek tekintjük, amelyek konkrét agyi struktúrákban gyökereznek – a metaforikus gondolkodás neurobiológiai alapját sokan kutatják is. A metaforák segítenek eligazodni a világban, és segítenek az összetett leírásokat a gondolkodásunkat kevésbé igénybe vevő leírásokká alakítani. Más komplex rendszerekhez hasonlóan (pl. az univerzum szerkezete, az időjárás vagy a nagy társadalmi csoportok viselkedésének előrejelzése) az agy tanulmányozása során is számos redukcionista leírás született, azonban tisztában kellene lennünk e leírások korlátaival.

Az agy-számítógép metafora, mint minden metafora hasznossága attól függ, milyen előrejelzésekre képes, és mennyire érvényesek azok a feltételezések, amelyek alapot adnak a használatára. A különszám következő tanulmányai azt vizsgálják, hogy a számítógépek, illetve derivátumuk, a mesterséges intelligencia (AI) hogyan imitálja az embert, illetve bizonyos humán képességeket. Bongard és Levin tanulmányukban optimista nézetnek adnak hangot, és azt feltételezik, hogy a jövőbeli gépek valóban képesek lesznek az ember utánzására. „Az élőlények nem 20. századi gépek” című írásukban reményüket fejezik ki, hogy a gépi viselkedés modern tudománya révén a gépmetafora – a tudomány és a mérnöki haladás egyik leghasznosabb metaforája – tökéletesíthető. Mint kifejtik, a gépmetafora élettudományokban való alkalmazhatósága körül azonban sok az ellentmondás, így az organicisták egyenesen az élet egyedülálló sajátosságaira mutatnak rá. (Az organicizmus nem egyeztethető össze a redukcionizmussal, mivel az organicizmus figyelembe veszi mind az alulról felfelé, mind a felülről lefelé irányuló ok-okozati összefüggéseket.) A vita azonban, mondja Bongard és Levin, a gépek olyan nem alapvető aspektusaira fókuszál, amelyeken a tudományos fejlődés már túllépett.

A három következő tanulmány szerzői (Dancin és Fenton; Fraser és munkatársai; Roli és munkatársai) nem ilyen optimisták, és kifejtik: az emberi elme egyes továbbredukálhatatlan tulajdonságai miatt lényegileg utánozhatatlan. Dancin és Fenton bemutatja, hogy az analóg működésű emlősagy nem olyan, mint a digitális számítógépek. Fraser és munkatársai kifejtik: a közönséges számítógépekben tilos az önreferencia, mivel az logikai ellentmondásokhoz és eldönthetetlenséghez vezet. Ezzel szemben az emberi elme képes megérteni az önreferenciális kijelentéseket és értelmezni a paradoxonokat anélkül, hogy ehhez fizikailag lehetetlen agyi állapotokra lenne szükség. Roli és munkatársai az AI alapvető korlátait ismertetik, amelyek közül a legfontosabb, hogy nem rendelkezik általános intelligenciával. Az általános intelligencia magába foglalja a szituációs gondolkodást, a perspektívák felvételét, a célok kiválasztását és a kétértelmű információk kezelésének képességét. Megfigyelhetjük, írják Roli és munkatársai, hogy mindezek a képességek kapcsolódnak az új affordanciák – lehetőségek vagy akadályok – azonosításának és kihasználásának képességéhez, amelyek az ágens céljai elérésének útjában állnak. Az affordancia általános példája egy ágens kezében lévő tárgy használata. Mivel lehetetlen előre meghatározni az ilyen felhasználási módok listáját, nem lehet őket algoritmikusan kezelni. Ez azt jelenti, hogy a mesterséges intelligencia és az organizmusok különböznek abban, hogy képesek-e új affordanciák kihasználására. Erre csak az organizmusok képesek; a mesterséges intelligencia nem valósítható meg az AI-kutatás jelenlegi algoritmikus keretei között. Ez az evolúcióelméletre nézve is fontos következményekkel jár: Roli és munkatársai amellett érvelnek, hogy az organizmikus cselekvőképesség/ágencia szigorúan szükséges a radikális emergencia révén megvalósuló, nyílt végű evolúcióhoz.

Végül az agy-számítógép metafora használhatóságát, illetve használhatatlanságát tárgyaló vita mai állását bemutató különszám szerkesztői bevezetőjükben arra a következtetésre jutnak: felesleges azon aggódni, hogy a számítógép/AI átveszi az ember helyét, és elveszi a munkáját még a kreativitást igénylő munkakörökben is. Erre az AI sosem lesz képes; a kreativitás hiányát bizonyítja a napokban nagy sajtóvisszhanggal munkába állított ChatGPT (egy mesterséges intelligencia technológiával működő természetes nyelvi feldolgozó eszköz) is, aminek a szerkesztők megkérdezték a véleményét az agy-számítógép metafora használhatóságáról. A ChatGPT a különszám szerzőivel ellentétben tökéletesen közhelyes – és hibás – választ adott: „Az agy-számítógép analógia egy olyan metafora, amelyet a mesterséges intelligencia és a kognitív tudományok területén széles körben használnak az emberi agy és a számítógépek közötti kapcsolat leírására. A metafora azt sugallja, hogy az agyat számítógépként lehet elképzelni, és hogy az információfeldolgozás és a problémamegoldás módja a számítógépes algoritmusok és a hardver szempontjából érthető meg.”

Szemlézte:

Kazai Anita dr.

Eredeti közlemény:

Giorgio Matassi, Bud Mishra, Pedro Martinez: Editorial: Current thoughts on the brain-computer analogy—All metaphors are wrong, but some are useful Front. Ecol. Evol., 01 February 2023 Sec. Models in Ecology and Evolution

Volume 11 – 2023