TARTALOM

 VISSZA

 


A holland szabadító


A holland szabadító
NZS
| |
 


Bizonyos szempontból az emberiség története a végtelen háborúk és egyszersmind embertársaink megkínzatásának története is.
Így van ez akkor, ha a régmúltba, a tegnapba, avagy a tegnapelőttbe tekintünk. De minden szenvedéstörténetben ott rejlik a jó, az önzetlenség és önfeláldozás példája. Politikai, vallási ellenfélnek lenni sohasem volt garancia a hosszú életre a történelem folyamán a keresztény Európában sem.

1676 februárjában Hollandia kifizette a magyar protestáns lelkészek váltságdíját megmentve őket akkor a gályarabságból.
A magyarországi ellenreformáció idején 1671-ben és 1674 márciusára több mint hétszáz protestáns hitvallót rendeltek a pozsonyi rendkívüli törvényszékek elé. A jezsuiták szorgalmazására és vezetésével a protestáns lelkészek és tanítók nagy tömegét idézték meg, és mintegy háromszáz pap és tanító meg is jelent. Nemcsak magasabb beosztású személyeket rendelt maga elé bíróság, akadtak közöttük harangozók.
A megjelent személyeket felségsértéssel, hazaárulás vétségével, valamint a katolikus egyház megsértésével vádolták. Kínzásokkal igyekeztek rávenni őket hitük elhagyására és bűneik beismerésére.

Akik nem álltak kötélnek, nem törtek meg és nem tértek át a katolikus hitre, száműzetésnek és börtönnek néztek elébe. A legállhatatosabbakat pedig elrettentésként gályarabságra ítélték.
Végülis negyven lutheránus és protestáns tanítót hurcoltak el, gyalog hajtották őket Nápolyig, majd adtak el a gályákra. Közülük csak 28 tért vissza élve.

A 17. században a föllendülő egyházi reakció, az úgynevezett vértörvényszékekkel számos ügyet kreált. A nyugati keresztény országokban ekkortájt kezdődött a politikai vagy vallási okokból üldözendő személyek gályára juttatásának gyakorlata.

A gályarabság pedig minden idők egyik legbrutálisabb büntetésmódjának számított, és e gyakorlat a Földközi-tenger térségéből indult ki. Akit erre ítéltek, nemigen számíthatott hosszú életre, erejét és egészségén gyakran igen rövid idő alatt megtörte a kíméletlen bánásmód, az éhezés és a kegyetlen, folyamatos munka. A gályarab nem került sok pénzébe gazdájának, az állam pedig túladott rajta.

Ha nem pusztult el, nem számíthatott méltányosságra akkor sem, ha letelt a büntetése, hiszen gyakran előfordult, hogy a kiszabott évek három-négyszeresét töltötte le, rabtartói érthető módon nem siettek a szabadon bocsátással.

A gályára kerüléssel együtt járt emberi voltuk és jogaik felfüggesztésével, a tüzes vassal való megbélyegzésel és az időnkénti megkorbácsolással. A rabok jobb vállába a GAL, vagyis galérien, gályarab betűket égették.

Állati sorban tartották őket, a rabok arcszőrzetét leborotválták, ruháikat elvették és hatosával láncolták az elítélteket az evezőpadhoz. Elmondhatatlan testi szenvedések közepette az evezés gyakran 15-20 órán át is tartott, eközben bikacsökkel verték őket. A rabok száját kipeckelték, hogy ne beszélhessenek, ne is jajgathassanak. Gyakran haltak meg különböző fertőző betegségekben, az elfertőződő sebek mellett megtizedelte őket a skorbut és az elégtelen táplálkozásból és nyomorúságos körülményekből eredő mindenféle kór.

A magyar gályarabok között, lévén tanult emberek, protestáns prédikátorok, kiváló írók is akadtak, akik részletesen megörökítették az átélt borzalmakat. Hogy mindebbe részletes betekintést nyerhettünk, az Kocsi Csergő Bálint (1647–1700 után) pápai iskolaigazgatónak köszönhető, a per és a gályarabság részletes történetét ő írta meg, szabadulása után 1676-ban, Zürichben.
Narratio brevis de oppressa libertate Ecclesiarum Hungaricarum (Rövid elbeszélés a magyar egyházak szabadságának megnyomorításáról) című munkájában.

Kifejti ebben, milyen előre megfontolt politikai szándék vezérelte ellenfeleit, akik a magyar protestantizmus megsemmisítésére szövetkeztek. Művében leírja a berencsi, lipótvári börtönökben embertelen körülmények között töltött hónapokat, és a Nápolyig tartó halálmenetet, melynek során nyolcan meghaltak, a gályarabság poklát, és végül a holland De Ruyter admirális jóvoltából való szabadulásukat.

1676. február 12-én Hollandia kifizette a váltságdíjat, mert sorsuk nem hagyta hidegen Európa protestáns országait. Kiszabadításuk végül Hollandiának sikerült 1676. február 12-én.
A bécsi holland követ fizette ki értük a 100 talléros, személyenkénti váltságdíjat és maga Michael de Ruyter admirális ment értük Nápolyba, hogy levetesse róluk a bilincset és holland hajóra szállítassa őket. „Sok győzelmet vívtam életemnek minden rendiben ellenségeim felett, de az én legfényesebb diadalom, mellyel Krisztusnak ártatlan szolgáit az elviselhetetlen terhek alól kiszabadítottam.” – ezek Michael de Ruyter holland tengernagy híres szavai.

NZS


Kapcsolódó anyagok

Filmet varázsolni az életből

A nyári forróság vonzza a kórokozókat

Szeniortorna - Idősebbek is elkezdhetik

Indulnak az idei MESZK-pályázatok!

Robotoké a jövő a szívsebészetben is

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Filmet varázsolni az életből

A For Sama (Kislányomnak, Samának) valódi kordokumentum, amelyben testközelből szembesülhetünk egy háború börtönszerű csapdahelyzetével. Amikor egyik napról a másikra kell eldöntenünk, hogy maradunk, ahol vagyunk, vagy mindent feladunk, és új életet kezdünk - mindezt hihetetlen gyorsasággal, a halál veszélye pedig mindkettőnél fennáll. Hamza Al-Kateab egyike azon kevés orvosoknak, akik hivatásukhoz és esküjükhöz ragaszkodva még nem hagyták el háború sújtotta hazájukat, Szíriát, egy szebb jövő érdekében. Felesége, Waad Al-Kateab rendezőnő a saját szemszögéből követi nyomon életüket a szíriai civil háború idején. A lányuknak, Samának címzett dokumentumfilm az első a műfajban, amit négy kategóriában is jelöltek BAFTA-díjra, mostanra pedig egy Oscar-díj várományosa is. A For Sama (Kislányomnak, Samának) január 27. és február 2. között lesz látható a VI. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, ennek apropóján beszélgettünk Sós Ágnes dokumentumfilm-rendezővel. Tovább


A Lényeg elérése

Herbert Aniko aka Haniko júniusi, a Rugógyár Galériában megrendezett pop up tárlata, a Hirundo arra a súlyos problémára hívta fel a figyelmet, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely-átalakítások, a klímaváltozás és a fészkek állandó leverése miatt eltűnhetnek a fecskék Magyarországról. Haniko fecskelánnyá szellemülve, öt nagyméretű képben és egy kilenc kisebb alkotásból álló ún. kísérő sorozatban, vegyes technikával dolgozta fel ezt a fontos témát.

Tovább


Mindenki a saját szenvedéstörténete felől ismerhető meg

Hegedűs Gyöngyit a Fragmentum csoportos kiállításon bemutatott művei alapján az orvoslás és a művészet kapcsolatáról, az alkotás funkciójáról és magáról a kiállításról kérdeztük.

Tovább


Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Dr. Magyar László András orvostörténész, író és műfordító munkássága kiválóan illusztrálja, milyen szerteágazó és sokszínű kutatásokat folytathat az, aki az orvostörténet iránt érdeklődik. Könyveinek, ismeretterjesztő és szaktanulmányainak, valamint fordításainak köszönhetően betekintést nyerhettünk – hogy csak néhány példát említsünk – a démonológiába, a kísértettanba, a régmúlt idők gyógymódjaiba, megismerhettük a régi orvosi eszközöket, a görög dietetikát, valamint azt, hogy mit gondolt a 16-17. század embere a házastársi kötelességről.

Tovább


A holland szabadító