Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 803

Gondolat

2020. JANUÁR 20.

Filmet varázsolni az életből

A For Sama (Kislányomnak, Samának) valódi kordokumentum, amelyben testközelből szembesülhetünk egy háború börtönszerű csapdahelyzetével. Amikor egyik napról a másikra kell eldöntenünk, hogy maradunk, ahol vagyunk, vagy mindent feladunk, és új életet kezdünk - mindezt hihetetlen gyorsasággal, a halál veszélye pedig mindkettőnél fennáll. Hamza Al-Kateab egyike azon kevés orvosoknak, akik hivatásukhoz és esküjükhöz ragaszkodva még nem hagyták el háború sújtotta hazájukat, Szíriát, egy szebb jövő érdekében. Felesége, Waad Al-Kateab rendezőnő a saját szemszögéből követi nyomon életüket a szíriai civil háború idején. A lányuknak, Samának címzett dokumentumfilm az első a műfajban, amit négy kategóriában is jelöltek BAFTA-díjra, mostanra pedig egy Oscar-díj várományosa is. A For Sama (Kislányomnak, Samának) január 27. és február 2. között lesz látható a VI. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, ennek apropóján beszélgettünk Sós Ágnes dokumentumfilm-rendezővel.

Lege Artis Medicinae

2019. NOVEMBER 15.

Szakorvosi vélemények a vastagbélrákszűrés bevezetésével kapcsolatban

MAGDA Lilla, TEREBESSY András

BEVEZETÉS - Magyarországon az új vastag- és végbélrákos esetek száma évente átlagosan 10000, az ezzel összefüggő ha­lálesetek száma évente átlagosan 5000. A ked­vezőtlen helyzet javítására 2018-ban országos lefedettségű vastagbélrákszűrési program indult.

Ökológia

2019. NOVEMBER 08.

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Lege Artis Medicinae

2019. SZEPTEMBER 10.

A finanszírozás tudathasadása - megoldási kényszerek a magyar egészségügyben

BALÁZS Péter

A nemzetközileg mintaértékű egészségügyi szolgáltató modellek többé-kevésbé harmonikus megoldásokat találtak a szociális és az üzleti alapú ellátás viszonyának rendezésére. A magyar egészségpolitika mind a mai napig képtelen volt ennek a feladatnak a megoldására.

Hírvilág

2019. JÚLIUS 31.

Postumus díjjal ismerik el Németországban Heller Ágnes munkásságát

Nemzetközi Friedrich Nietzsche-díjjal tisztelegnek Németországban Heller Ágnes filozófus életműve előtt - közölte szerdán a naumburgi központú Friedrich Nietzsche Alapítvány.

PharmaPraxis

2019. JÚLIUS 24.

A gyógyszerészeket is fel kell készíteni egyes betegségek diagnosztikájára

Számos egyetemen már el is kezdték a gyógyszerészi curriculum részévé tenni a pontos diagnózisalkotásra képessé tevő tréninget. A gyógyszerész ugyanis felismerheti, ha a betegnél új tünetek jelennek meg, vagy ha gyógyszerkölcsönhatás, gyógyszermellékhatás miatti problémák jelentkeznek, illetve orvoskollégája diagnosztikus tévedésének felismerésére is képessé válhat. A diagnosztikus tévedések 10%-a a körzeti orvosi ellátás során történik.

Hírvilág

2019. JÚLIUS 11.

Szívbarát séták Veresegyházon

Négy év alatt több tucat ember életét menthették meg az „Út az Egészséghez” elnevezésű program eddigi túraösvényei, amelyeknek legújabb állomását Veresegyházon adták át.

Egészségpolitika

2019. MÁJUS 28.

Simon Gergely kilépett a Növényvédelmi Bizottságból

A Greenpeace Magyarország képviselője nyolc éve tagja a Növényvédelmi Bizottságnak. Szerinte ez idő alatt hazánk szinte minden fajsúlyos, növényvédő szerekkel kapcsolatos vitában (glüfozát, neonikotinoidok, légi permetezés) a nagyipari mezőgazdasági és vegyszergyártó lobbicsoportok álláspontját támogatta.

Egészségpolitika

2019. MÁJUS 27.

Május 27. a Sürgősségi Orvostan Napja

A szolidaritás hetén, a Nemzetközi Gyermeknapot követően egy újabb jeles nemzetközi napot jegyezhetünk Európában: ez május 27-e, a Sürgősségi Orvostan Napja. Idén egy új szokás születésének lehetünk tanúi.

Hivatásunk

2019. MÁJUS 10.

Ismét tisztújító választások lesznek a szakdolgozói kamarában

2019 áprilisától ismét élhet választói jogával minden kamarai tag, újraválaszthatja vagy megújíthatja a szakdolgozók szakmai köztestületének képviselőit és tisztségviselőit.