Részletes keresés

Kérjük, állítsa be a paramétereket!


 

Találatok száma: 165

Egészségpolitika

2017. FEBRUÁR 05.

Lehetetlen elvárások előtt a háziorvosok?

Alapjaiban kell átrendezni a háziorvosi ellátást, hogy a praxisok eleget tudjanak tenni előírt feladataiknak. Tűzoltás helyett a feladatuk: a tájékoztatás, a figyelmeztetés, a beutalás lenne, csakhogy a feltételeket nem kapják meg hozzá. Szakemberek sora dolgozott, dolgozik a helyzet rendezésén, érintettek egy csoportja most több megoldási javaslatról kezdett egyeztetéseket a tárcával.

Hírvilág

2016. NOVEMBER 22.

Európai Hulladékcsökkentési Hét

Idén ötödik alkalommal vesz részt Magyarország az Európai Hulladékcsökkentési Héten, a november 19 és 27 között között zajló rendezvény a csomagolási hulladékok mennyiségének csökkentését helyezi a középpontba - közölte a rendezvény szervezője az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság.

Gondolat

2016. OKTÓBER 05.

Irodalmi preparátum

Ritka az olyan irodalmi szöveg, amely ennyire a testi létezés valóságából indulna ki. Mély kultúrtörténeti érdeklődéssel és beleélőkészséggel fordul az egyes testi állapotok felé. A test milyenségéből, biológiai és kulturális meghatározottságából adódó élmények adják az elbeszélés anyagát – szó szerint anyagát.

Gondolat

2016. AUGUSZTUS 31.

Az elmegyógyintézet csak ürügy - Horváth Csaba rendező a Száll a kakukk fészkére című előadásról

A székesfehérvári Vörösmarty Színház az egyik legizgalmasabb vidéki színház mostanában. Kiváló társulata magas művészi igényű, markáns, merész rendezésű, mégis széles közönség számára befogadható előadásokat játszik, számos műfajban. 2016 tavaszán mutatták be a Száll a kakukk fészkére című produkciót. Az előadás rendezőjével, Horváth Csabával beszélgettünk.

Gondolat

2016. JANUÁR 11.

Zsigmond Vilmosról

2016. január 1-jén, életének 86. évében elhunyt Zsigmond Vilmos operatőr. Illés György tanítványa 1956 óta az Egyesült Államokban élt, több mint hat évtizedes pályafutása során részt vett az Új Hollywood elismertetésében, mint számos fontos amerikai film társalkotója. Az utóbbi években többször járt Magyarországon, 2015-ben a Ludwig Múzeum kiállítást szentelt fotográfusi munkásságának.

Klinikum

2016. JANUÁR 11.

Gastrointestinalis stroma tumorok

A gastrointestinalis stroma tumorok (GIST) mesenchymalis eredetű solid daganatok. Incidenciájuk 11-14 beteg / 1 millió ember / év. A betegek átlagéletkora a betegség felismerésekor 60 év, a férfiakat és a nőket hasonló arányban érinti. A GIST-ok leggyakrabban a gyomorfalban (60%) és a vékonybelek falában (30%) alakul ki.

Klinikum

2015. SZEPTEMBER 18.

Egy nagyra becsült fejlődésneurológus

Katona Ferenc Széchenyi-díjas orvos, fejlődésneurológus 90 éves, 1925. szeptember 23-án született Budapesten.

Hírvilág

2015. AUGUSZTUS 24.

Szűrővizsgálatokon esnek át a menekültek

ÁNTSZ: nincs közvetlen járványveszély

Hírvilág

2015. JÚLIUS 03.

Hírvilág

2015. MÁJUS 26.

Solumium, a szelíd fertőtlenítőszer

Új magyar fejlesztésű "szelíd" fertőtlenítőszert díjazott a svéd kereskedelmi kamara - mondta Noszticzius Zoltán, a Budapesti Műszaki Egyetem professzor emeritusahétfőn este.