VISSZA

A világ érintetlen vadonjainak területe 10 százalékkal csökkent 20 év alatt



| |
 

A World Conservation Society (WCS) nemzetközi környezetvédelmi szervezet térképei ijesztő veszteségekről árulkodnak, elsősorban Dél-Amerikában és Afrikában.

A Föld szárazföldi felszínének nagyjából 20 százalékát tartják érintetlen vadonként számon. Olyan területeket értenek alatta, amelyeken se nagy lakóépületek, se ipari létesítmények nincsenek. A területek nagy része Észak-Amerikában, Észak-Ázsiában, Észak-Afrikában és Ausztráliában található.

Bennszülött törzseknek, valamint veszélyeztetett növényeknek és állatoknak ad otthont a legtöbbjük - írták a tudósok a Current Biology című tudományos lapban megjelent tanulmányban.

A vadon védelmét teljesen figyelmen kívül hagyja a környezetvédelmi politika - mondta James Watson, a Queenslandi Egyetem tudósa, aki szerint mindössze egy-két évtized maradt, amíg a folyamat még visszafordítható.

A kutatók eredményeiket a Föld vadonjainak jelenlegi és az 1990-es években készített térképének összevetésére alapozták. Az összehasonlításból az derült ki, hogy idő közben mintegy 3,3 millió négyzetkilométer tűnt el, a vadon majdnem 10 százaléka.

"Európa már jóval a kilencvenes évek előtt elveszítette érintetlen vadonjai legnagyobb részét. A veszteség fő oka a földterület fenntarthatatlan művelése" - mondta el Toos van Noordwijk, az európai Earthwatch Institute tudományos igazgatója.


Forrás: MTI
MTI 2016. szeptember 9., péntek 13:12

Kulcsszavak

MTI, vadon, környezetvédelem

Kapcsolódó anyagok

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

A H10N8 vírus is emberre veszélyes

Emberre is veszélyes a H10N8, a madárinfluenza Kínában terjedő altípusa

Tovább


Meddőség és az antioxidánsok

Antioxidánsok ma már szinte mindenben vannak: az élelmiszerekben, italokban, arckrémekben. Prof. Nava Dekel szerint, aki a Biological Regulation Department munkatársa mindmáig nem tisztázott, ezek pontosan hogy hatnak szervezetünkre. A professzor és munkatársai a Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című szaklapban számolnak be az eddig ismeretlen mellékhatásaikról - nőknél meddőséghez vezethetnek.

Tovább


Beteg testvér esetén ikreknél 50 százalékos a skizofrénia kockázata

Ahogy a hópelyhek sem egyformák, úgy nincs két egyforma ember sem – még az egypetéjű ikrek sem azonosak. A PLoS ONE oldalain közölt tanulmány fókuszában a skizofréniát meghatározó gének voltak.

Tovább


A mérsékelt borfogyasztás javíthatja a kognitív funkciókat

Egy új tanulmány szerint a mérsékelt borfogyasztók minden egyéb körülménytől függetlenül jobb eredményeket értek el a kognitív – emlékezés, észlelés, megfigyelőképesség – funkciókat vizsgáló teszteken.

Tovább