VISSZA

Czeizel Endre munkássága



| |
 


Saját halottjának tekinti Czeizel Endre orvos-genetikust az Emberi Erőforrások Minisztériuma - közölte a tárca kedden.

A közleményben emlékeztettek: a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett, Semmelweis és Kennedy-díjas orvos, genetikus, epidemiológus életének 81. évében, hétfő hajnalban hunyt el.

Pályájáról azt írták: Czeizel Endre orvosi diplomája megszerzése után, 1959-től az Országos Közegészségügyi Intézetben a humángenetikai és teratológiai osztályon a fejlődési rendellenességek okait kutatta, emellett 1973-ig a János Kórház szülészeti osztályának családtervezési tanácsadója volt.

1973-ban lett a humángenetikai és teratológiai laboratórium főorvosa és a WHO-együttműködési központ igazgatója. 1996 és 1998 között a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatójaként dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Ezután a Genetikai Ártalmak Társadalmi Megelőzése Alapítvány tudományos igazgatója lett.

Czeizel Endre nevéhez több mint 300 angol tudományos mű, 29 magyar ismeretterjesztő, valamint 17 tudományos szakkönyv fűződik - tették hozzá, azzal együtt, hogy 1966-ban lett az orvostudomány kandidátusa, 1978-ban pedig akadémiai doktor.
Számos más kitüntetés mellett 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést.

2000-ben az Egyesült Államokban neki ítélték oda - megosztva - a Kennedy-díjat, amelyet a Kennedy Alapítvány ötévenként adományoz a testi-lelki fogyatékosságok megelőzéséért végzett kiemelkedő tevékenységek elismerésére. 2002-ben megkapta az amerikai Fejlődési Rendellenességek Megelőzése Bizottságának díját is. 2011-ben Hazám-díjjal, 2012-ben Radnóti Miklós antirasszista díjjal, 2014-ben Semmelweis-díjjal tüntették ki - írta a tárca.




MTI 2015. augusztus 11., kedd

Kapcsolódó anyagok

Újra itt a nyár!

Alattomos betegség a Lyme-kór

A munka fáradalmait a festés oldja

Ezt fél gőzzel nem lehet csinálni!

Egy film rólunk, értünk

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

A serdülőkori viselkedési problémák későbbi alakulása

A serdülőként a tanáruk által problémásnak minősített gyermekek 40 évvel később is jelentős életvezetési problémákkal küszködnek.

Tovább


Közösségi fogyókúra

Visszajelzéssel és audiovizuális eszközökkel támogatott közösségi fogyókúrás kampány sikeres lehet az obezitás elleni küzdelemben.

Tovább


Támad az influenza

Influenza – ÁNTSZ: több európai országban már járvány van

Tovább


A pánik a legtisztább önmagunkkal áll kapcsolatban – interjú Parádi Józseffel

Parádi József neurológus, pszichiáter és pszichoterapeuta sok évvel ezelőtt visszaadta a gyógyszerfelírási engedélyét. Úgy látja, hogy bár bizonyos, súlyos esetekben szükség lehet gyógyszeres kezelésre, a pszichoterápiás munka az elsődleges számára: a tüneteket elsősorban szerencsésebb fenomenológiai úton megérteni és feldolgozni.

Tovább


Czeizel Endre munkássága