• A teljes cikk PDF-ben
  ( Letöltés: 1051.6 kbyte )

Szendi István

| |

Kulcsszavak

pszichózis, prevenció, prodroma, ultramagas kockázat, stádiumok, resilientia

Kapcsolódó anyagok

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.

Extra tartalom:

• Hozzászólás
• Üzenet küldése szerzőnek

Azt az elvet, hogy az egészségünkért vállalt felelősség az emberi lét egyik elemi megnyilvánulása, a 20. század filozófusai közül Michel Foucault képviselte a leghatározottabban. Ez az élete utolsó öt évét átszövő motívum filozófiai keretet nyújthat a felnőtt ember egészségét - részben esztétikai és etikai - aktivitásként felfogó kutatások számára.

Rutinos megnyitójáróként nagy öröm olyan kiállításra csöppenni, amit nem az aktuális képzőművészeti trendek és/vagy a műtárgykereskedelem csapásvonalai határoznak meg, hanem az alkotás közvetlen élménye, szüksége, élvezete. Ahol a kiállított képek valóban azért láthatóak, hogy mások megnézzék őket: átéljék a szívükkel és szellemükkel, megkeressék a saját kapcsolódásukat az eléjük táruló belső világhoz.

Rendhagyó lapszámot tart a kezében az olvasó: van benne minden. Bélflóra, a szkizofrénia manifesztálódásának megelőzése, graffiti mint önkifejezés és művészet, gyermekkor-felnőttkor átmenet, sőt, még alternatív medicina is!

Az elmebetegeket sokáig társadalmon kívülieknek, bűnözőknek vagy egyenest démoni lényeknek tekintették, és e szerint is bántak velük, börtönökbe zárták, láncra verték, kínozták, pénzért mutogatták őket. A 18. század folyamán azonban a megerősödő államok az élet egyre több területét kívánták ellenőrizni. Az egészség is közüggyé vált, egyre szorosabban kapcsolódott a pénzügyekhez és a jogalkotáshoz. Mindennek számos következménye lett, a szervezett járványügy, a szegénygondozás megjelenésétől a kórházépítéseken és a csatornázáson át a közegészségügy kialakulásáig. A kibontakozó közegészségügy azután a társadalmi élet egyre nagyobb szeletét igyekezett hatáskörébe vonni, medikalizálni. Ennek a folyamatnak a részeként kezdték az elmezavarban szenvedő embereket is betegeknek, a róluk való gondoskodást pedig állami feladatnak tekinteni.