Ideggyógyászati Szemle - 2021;74(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2021. JANUÁR 30.

[Rövid ismertetés az idegtudományok területéről: Tükör az agyban]

KRABÓTH Zoltán, KÁLMÁN Bernadette

[A 19. század második felében számos teória látott napvilágot a cselekvések megértését, az imitatív tanulási folyamatokat és a nyelv kifejlődésében szerepet játszó mechanizmusokat illetően. Ezen kérdésfelvetések új lendületet kaptak az úgynevezett „tükörneuronok” felfedezésével. Rizzolatti munkássága nagy tudóscsoportokat mozgatott meg, akik egy új és addig felfedezetlen területen kereshették a magyarázatot arra, hogyan is észleljük és értjük meg mások cselekedeteit és a mögöttük rejlő szándékot, hogyan tanuljuk meg az életben maradáshoz szükséges mozdulatokat imitáción keresztül, és hogy milyen mechanizmusok segíthettek bennünket a nyelv mint egyedi emberi tulajdonság kialakulásához. Számos tanulmány foglalkozott ezekkel a kérdésekkel az évek során, melyek információt gyűjtöttek magukról a tükörneuronokról, a tükörneuron-rendszer működésében részt vevő agyi régiókról és azok szerepeiről a már említett mechanizmusokban, továbbá diszfunkciójuk következményeiről az emberi életfolyamatokra vonatkozóan. Ebben a rövid tanulmányban összegyűjtjük a legfontosabb elméleteket és felfedezéseket, amelyek bizonyítják a tökörneuron-rendszer létezését és annak emberi életben és néhány betegségben betöltött szerepét.]

ENG 2021;74(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2021. JANUÁR 30.

Az anaerob baktériumok szerepe az agyi tályogokban: irodalmi összefoglaló

URBÁN Edit, GAJDÁCS Márió

Az agytályog még napjainkban is potenciálisan súlyos következményekkel járó, életveszélyes betegség, ami jelentős diagnosztikus kihívást jelent nemcsak az idegsebészeknek, mikrobiológusoknak, de a neurológusoknak, pszichiátereknek, infektológusoknak, sürgősségi és intenzív osztályok orvosainak is – hiszen a gyakran láztalan, szisztémás infekció jeleit nem mutató beteg panaszai, tünetei hátterében az etiológia sokszor lassan tisztázódik. Az agyi tályog etiológiája általában polimikrobiális, leggyakrabban különféle aerob és obligát anaerob bakté­riumokkal. Minden infektív ágens kiváltotta kórképben a lehetséges kórokozók számbavételével kell tevékeny­ségünket megtervezni. Az agyi tályogok anaerob etioló­­-giá­jára vonatkozó epidemiológiai tanulmányok gyakran jelentek meg az 1960-as és 1980-as évek között, manapság azonban erről a témáról nagyon kevés aktuális publikáció áll rendelkezésre. Az anaerob baktériumok szerepe a kórképben nagyon sokáig feltehetőleg aluldiagnosztizált volt, mivel sok laboratórium nem rendelkezett az anaerob baktériumok számára is megfelelő laboratóriumi felkészültséggel. A jelen összefoglaló közlemény célja az elérhető szakirodalom összefoglalása az obligát anaerob baktériumok agytályogokra vonatkozó etiológiájára vonatkozóan, beleértve ezek gyakoriságát és a jelenlegi terápiás ajánlásokat.

HUN 2021;74(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2021. JANUÁR 30.

[A transforaminalis epiduralis szteroidbefecskendezés hatékonyságának értékelése távoli lateralis ágyéki sérv esetén]

EVRAN Sevket, KATAR Salim

[Az összes ágyéksérv körülbelül 0,7–12%-a távoli lateralis ágyéksérv (FLDH). Az FLDH a gyakoribb centrális és paramedialis ágyéksérvekhez képest súlyosabb és tartósabb radicularis fájdalmat okoz az ideggyök és a dorsalis gyöki ganglion közvetlen összenyomódása miatt. Azoknál a betegeknél, akik nem reagálnak a konzervatív kezelésre, így például a gyógyszeres kezelésre vagy a fizikoterápiára, és akiknél még nem alakultak ki neurológiai hiánytünetek, az ideggyök sérülése és a synovialis ízületek károsodása miatti gerincinstabilitás kockázata miatt nehéz dönteni a műtét szükségességéről. Vizsgálatunkban a transforaminalis epiduralis szteroidinjekció (TFESI) hatását kívántuk értékelni mind a fájdalomkontroll, mind a funkcionális kapacitás javulására FLDH-ban szenvedő betegeknél. Összesen 37 olyan, konzervatív kezelésre nem reagáló, neurológiai hiánytünetmentes beteget vontunk be a vizsgálatba, akinek radicularis fájdalmát az ágyéki MR-felvételen látható távoli lateralis ágyéksérv okozta. A betegeknél praeganglionos irányból TFESI alkal­mazására került sor. A betegek kezelés előtt felvett vizuális analóg skála (VAS) és Oswestry Disability Index (ODI) pontszámait a beavatkozás utáni 3. hét, továbbá 3. és 6. hónap VAS- és ODI-pontszámaival hasonlítottuk össze. Az átlagos kezdeti VAS-pontszám 8,63 ± 0,55 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap VAS-pontszámainak átlagos értéke 3,84 ± 1,66; 5,09 ± 0,85; 4,56 ± 1,66 volt. A VAS-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Az átlagos kezdeti ODI-pontszám 52,38 ± 6,84 volt, míg a 3. hét és a 3., 6. hónap ODI-pontszámainak átlagos értéke 18,56 ± 4,95; 37,41 ± 14,1; 34,88 ± 14,33 volt. Az ODI-pontszám csökkenése statisztikailag szignifikánsnak bizonyult (p = 0,001). Ez a tanulmány kimutatta, hogy a TFESI hatékonyan javítja a funkcionális kapacitást és a fájdalom­kontrollt olyan betegek esetén, akik távoli lateralis ágyéksérv miatti radicularis tüneteit nem lehet műtéti úton ke­zelni. ]

ENG 2021;74(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2021. JANUÁR 30.

[Myasthenia gravis-betegek autonóm rendellenességeinek elektrofiziológiás vizsgálata: prospektív tanulmány]

NALBANTOGLU Mecbure, AKALIN Ali Mehmet, GUNDUZ Aysegul, KIZILTAN Meral

[A myasthenia gravis (MG) a neuromuscularis junctio autoimmun típusú megbetegedése. Az auto­nóm rendellenességeket nem gyakran társítják myasthenia gravishoz. A vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen autonóm működés jellemzi az MG-betegek különböző alcsoportjait, és megvizsgáljuk az acetilkolinészteráz-inhibitorok hatásait. A vizsgálatba 30 autoimmun MG-beteget és 30 egészséges önkéntest vontunk be. Az autonóm műkö­dés tesztelése érdekében szimpatikus bőrreakció (SSR) és R-R intervallumvariáció analízis (RRIV) vizsgálatokat végez­tünk. Az acetilkolinészteráz-inhibitor-kezelésben részesülő betegek körében kétszer végeztük el a vizsgálatokat. Az RRIV hiperventiláció alatti növekedése nagyobb (p = 0,006) és a Valsalva-arány alacsonyabb (p = 0,039) volt a kontrollcsoport tagjainál. Az SSR-amp­litúdók alacsonyabbak voltak a gyógyszer bevétele után (p = 0,030). A gyógyszer bevétele után eltelt idő növeke­dé­sével megnyúlt SSR-látenciákat kaptunk (p = 0,043). A Valsalva-arány alacsonyabb volt az AchR antitestre negatív csoportban (p = 0,033). Mind az okuláris, mind a generalizált MG-betegek körében szubklinikus paraszimpatikus rend­ellenesség mutatható ki, különösen az AchR antitestre nega­tív csoportban. A piridostigmin perifériás szimpatikus ko­linerg nonkumulatív hatással rendelkezik.]

ENG 2021;74(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2021. JANUÁR 30.

[A transcranialis mágneses stimulációval végrehajtott folyamatos 30, 50 és 100 Hz-es θ-hullám-ingerlés hatásai egészséges személyek elektrofiziológiai paramétereire]

OZDEMIR Zeynep, ACAR Erkan, SOYSAL Aysun

[A transcranialis mágneses stimuláció robusztus mágneses mezőket használó, nem invazív el­járás, amivel elektromos áramlást lehet előidézni a nagy­agykéregben. A kettős stimuláció küszöb alatti kondicio­náló stimulust (CS), majd küszöb feletti tesztstimulust (TS) alkalmaz. Amikor a két stimulus közötti időtartam (interstimulus interval, ISI) 1–6 msec, a kiváltott motoros potenciál amplitúdója (MEP) csökken; ennek a csökkenésnek a neve rövid intervallumos intracorticalis gátlás (SICI). 7–30 msec ISI esetén a MEP-amplitúdó nő, ennek neve rövid intervallumos intracorticalis facilitáció (SICF). A leggyakrabban 50 Hz frekvenciával alkalmazott folyamatos θ-hullám-ingerlés (cTBS) kimutathatóan csökkenti a corticalis ingerelhetőséget. A jelen vizsgálat elsődleges célja az volt, hogy meghatározzuk, milyen időtartamú cTBS révén lehet jobb gátlást, illetve serkentést elérni. A vizsgálat másodlagos célja az 50 Hz-es cTBS hatásának összehasonlítása volt a 30, illetve 100 Hz-es cTBS hatásával. A nyugalmi motoros küszöb (rMT), a MEP, a SICI és a SICF értékeit 30 egészséges önkéntes esetében tanulmányoztuk. A SICI esetében 2 és 3 msec intervallummal az rMT 70–140%-át használva alkalmaztuk a CS-t és a TS-t, míg SICF esetében 10 és 12 msec intervallumokat használtunk. Minden csoportban 10 személy kapott 30, 50 vagy 100 Hz-es ingerlést, ezt követően azonnal és 30 perc elteltével rögzítettük az rMT, az MT-MEP, a SICI és a SICF értékeit. A SICI-ben nagyobb gátlást lehetett elérni 3 msec-mal, mint 2 msec-mal, míg a SICF-ben nagyobb serkentést lehetett elérni 12 msec-mal, mint 10 msec-mal. 30 Hz-en a cTBS segítette a gátlást és gátolta a serkentést, míg az 50 Hz-es stimuláció kevesebb gátlást és nagyobb interindividuális variabilitást eredményezett. A 100 Hz-es stimuláció hatására a cTBS csekély serkentést eredmé­nye­zett a MEP-amplitúdókban, kevesebb interindividuális va­riabilitással. A SICI és a SICF nem különbözött szignifikáns mértékben 50 és 100 Hz-es cTBS esetén. Vizsgálatunk szerint a 3 és 12 msec-os SICI és SICF alkalmazása, valamint a 80–120%-os rMT-vel alkalmazott CS és TS biztonságosabb gátlást és serkentést eredményez. A közelmúltban különféle neurológiai beteg­ségek kezelésére kezdték használni a TBS-t; eredményeink alapján az 50 Hz-es helyett inkább a 30 Hz-es cTBS-sti­mu­láció használatát javasoljuk, mivel nagyobb biztonsá­gos­­ság és kisebb interindividuális variabilitás mellett nagyobb gátlást eredményez. ]

ENG 2021;74(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2021. JANUÁR 30.

[Mátrix metalloproteinázok és szöveti inhibitoraik relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben: lehetséges biomarkerek és kezelési formák]

SANLI Arzu, OZTURK Musa, SOYSAL Aysun, DOVENTAS Yasemin, BASOGLU Fulya, GOZUBATIK-CELIK R. Gokcen, BAYBAS Sevim

[A többféle sejttípus által is szintetizált mátrix metalloproteinázok (MMP-k) felelősek a mátrix­fehérjék lebontásáért. Az MMP-k endogén szöveti inhibitorai (TIMP-ek) a vér-agy gát állapotának befolyásolásával szerepet játszanak a sclerosis multiplex (SM) patogenezisében. Kutatásunk célja az volt, hogy megvizsgáljuk az MMP-k és a TIMP-ek szerepét az SM immunpatogenezisében és a betegség lefolyásában. Huszonöt, a McDonald-kritériumok szerint diagnosztizált relapszáló-remittáló sclerosis multiplexben szenvedő beteget és 25, korban és nemben illesztett egészséges kontrollszemélyt vontunk be a vizsgálatba. A betegek MMP-9- és TIMP-szintjeit kétszer (roham alatt, illetve remisszióban), míg a kontrollokét egyszer mértük. Az egészséges kontrollokéval össze­hasonlítva, a betegek MMP-9- és TIMP-szintje a roham alatt, illetve remisszióban, valamint MMP-9/TIMP arányuk egyaránt szignifikánsan magasabb volt. A remissziós periódussal összehasonlítva, a betegek roham alatt mért MMP-9- és TIMP-szintje, valamint az MMP-9/TIMP arány nem mutatott szignifikáns különbséget. Mindazonáltal, a rohamszám alapján képzett alcsoportok eredményei azt mutatták, hogy a két rohammal jellemezhető alcsoport tagjai esetében a remissziós periódussal összehasonlítva, a roham alatt az MMP-9- és TIMP-szintek szignifikánsan magasabbak voltak (p < 0,05). A kettőnél több rohammal jellemezhető alcsoport esetén nem lehetett szignifikáns különbséget kimutatni a remissziós és a rohamos periódus értékei között. A mátrix metalloproteinázok fontos szerepet játszanak az SM immunpatogenezisében, külö­nösen a betegség korai periódusában, és ezen enzi­mek gátlószerei felhasználhatók az SM terápiájában.]

ENG 2021;74(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2021. JANUÁR 30.

[A retina morfológiai változásai Parkinson-kóros betegek kétéves utánkövetése során]

ATUM Mahmut, DEMIRYÜREK Enes Bekir

[A vizsgálat célja az idiopathiás Parkinson-kór (IPD) progressziója és a retinamorfológia változása közötti kapcsolat feltárása. A vizsgálatba 23, korai stádiumban lévő (Hoehn–Yahr-skála szerinti 1. és 2. fázis) IPD-beteget és 30, életkorban illesztett egészséges kontrollszemélyt vontunk be. Minden beteget legalább két évig követtünk, a 6 hónapos időközönként tartott ellenőrző viziteken (a vizsgálat kezdetén, 6, 12, 18 és 24 hónap elteltével) részletes neurológiai és ophthalmicus vizsgálatok készültek. Minden vizit alkalmából elvégeztük a következő méréseket és értékeltük a következő skálákat: Egyesített Parkinson-kór Pontozó Skála III. rész (UPDRS III), Hoehn–Yahr-skála (H&Y), legjobb korrigált látóélesség (BCVA), szemnyomás (IOP), centrális maculavastagság (CMT), retinalis ideg­rostréteg-vastagság (RNFL). Az IPD-betegek és a kontrollszemélyek átlagos életkora a következő volt: 43,96 ± 4,88 év és 44,53 ± 0,83 év. A vizsgálat kezdetén az IPD-csoportban a betegség fennállásának átlagos ideje 7,48 ± 5,10 hónap volt (0–16 hónap tartományban). A kétéves utánkövetés során nem találtunk szignifikáns különbséget a két csoport BCVA- és IOP-értékei között (p > 0,05, p > 0,05). Két év elteltével szignifikáns különbség alakult ki a két csoport átlagos és felső kvadránsbeli RNFL-értékei között, míg egyéb viziteken nem lehetett szignifikáns különbséget kimutatni az RNFL-értékek között (p = 0,025, p=0,034, p > 0,05). A kétéves utánkövetés során nem találtunk szignifikáns különbséget a két csoport CMT-értékei között (p > 0,05). Az IPD progressziójával párhu­za­mo­san az átlagos és felső kvadránsbeli RNFL-értékek szignifikáns mértékű romlást mutattak.]

ENG 2021;74(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2021. JANUÁR 30.

Covid-19-asszociált Guillain–Barré-szindróma első hazai esete

AL-MUHANNA Nadim, BÉRES-MOLNÁR Katalin Anna, JARECSNY Tamás, FOLYOVICH András

A Guillain–Barré-szindróma (GBS) sporadikus, viszonylag ritka betegség. Legsúlyosabb formájában légzési elégtelenséghez és halálhoz vezethet. Jelenleg még nem ismert a Covid-19-betegek GBS-megbetegedési kockázata, pedig a SARS-CoV-2-fertőzés elhúzódó pulmonalis károsító hatása a GBS okozta potenciális légzészavarhoz társulva nagy gyakorlati jelentőséggel bírhat. Az irodalom nem egységes a tekintetben, hogy a GBS a SARS-CoV-2 vírus direkt vagy indirekt következménye-e. A szerzők betegük kórtörténetét ismertetik, akit hazánk első Covid-19- fertőzésen átesett GBS-betegének tartanak. Az irodalomban közölt esetekhez hasonlóan az időbeli egybeesés miatt itt feltételezhető a Covid-fertőzés trigger szerepe. Eddig egyetlen betegben sem sikerült PCR-vizsgálattal liquorból kimutatni a SARS-CoV-2 vírust, így ebben a betegben sem.

HUN 2021;74(01-02)

Ideggyógyászati Szemle

2021. JANUÁR 30.

[Veleszületett metabolikus rendellenességgel diagnosztizált autista gyermekek]

CAKAR Emel Nafiye, YILMAZBAS Pınar

[Az autizmus spektrum zavar heterogén tünetekkel jelentkező idegrendszeri fejlődési zavar, aminek az etiológiája nem kellően tisztázott. A közelmúltban, az autizmus gyakoriságának növekedése és a veleszületett metabolikus rendellenességek diagnosztikai lehető­ségei­nek bővülése miatt egyre több komorbiditásra is fény derült. A vizsgálatban olyan autizmus spektrum zavar diagnózissal rendelkező betegek vettek részt, akik 2018. szeptember 1. és 2020. február 29. között a Gyer­mekbetegek Metabolizmusambulanciáján részesültek ellátásban (n = 179 fő). A betegek személyes adatait, rutin és speciális metabolikus teszteredményeit retrospektív módon elemeztük. Az ambulanciánkon ezen idő alatt meg­jelent 3261 beteg közül 179-en (5,48%) rendelkeztek autizmus spektrum zavar diagnózissal, ők képezik vizsgálatunk be­teg­populációját. A speciális metabolikus kivizsgálás eredményeképpen 6 beteg (3,3%) esetében állítottunk fel veleszületett metabolikus rendellenesség diagnó­zist. Két betegünk klasszikus phenylketonuria, két betegünk klasszi­kus homocystinuria, egy betegünk 3D típusú muco­poly­saccharidosis (Sanfilippo-szindróma) és egy 3-metil­krotonil-CoA-karboxiláz-hiány diagnózist kapott. A veleszületett metabolikus rendelle­nes­ség ritkán autizmus spektrum zavarhoz társulhat. A kór­-tör­ténet pontos felvétele, az alapos fizikális vizsgálat és a tünetek gondos mérlegelése az autizmus spektrum zavarban szenvedő betegek esetében segítheti a klinikust a döntéshozatali folyamatban, és elvezethet a megfelelő metabolikus kivizsgáláshoz. Ha az autizmus hátterében veleszületett metabolikus rendellenességet találunk, az hatékony kezelést eredményezhet.]

ENG 2021;74(01-02)