hirdetés

 VISSZA

Hypertonia és nephrologia - 2015;19(1)


Aktivált sejtek és a lokális gyulladásos mechanizmusok szerepe a hypertonia kialakulásában


Lelbach Ádám, Koller Ákos
| |
 
Az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb figyelem fordult az im - mun rendszer esetleges szerepére a hypertonia kialakulásában. In vitro és in vivo ál - lat kísérletekben, valamint humán vizsgálatokban is kimutatták a veleszületett és a szerzett immunitás szerepét, különös tekintettel a perivascularis zsírszövet, a szív és a vese vonatkozásában. Gyulladásos mediátorok, citokinek, reaktív oxigénme ta - bolitok nemcsak lokálisan hatnak az erek falára, hanem számos más szabályozó me cha nizmuson, többek között a központi idegrendszeren keresztül, is elősegíthetik a hypertonia kialakulását. Ezek a felfedezések a hypertonia kialakulásának új ér tel me zé sét teszik lehetővé és új terápiás lehetőségeket rejtenek magukban.

Kulcsszavak

hypertonia, sejtes elemek, gyulladás, citokinek, reaktív oxigénmetabolitok

Kapcsolódó anyagok

Az időskori izolált szisztolés hypertonia gyakorisága a magyar hypertoniás populációban

Izolált szisztolés hypertonia idős és nagyon idős betegekben II.

Az amyotrophiás lateralsclerosis patofiziológiai tényezőinek központi kapcsolóeleme, a kalcium

A rilmenidin vérnyomáscsökkentő hatása A hazai multicentrikus VERITAS vizsgálat eredményeinek értékelése

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

A hypertonia rövid története. 2.

Leopold Auenbrugger (1722-1809), a grazi vendéglős fia gyermekkorában gyakran látta, hogy a boroshordók folyadéktartalmát kopogtatással ellenőrzik. E módszert átültetve az orvosi gyakorlatba, a mellkas kopogtatásával a tüdő állapotára, mellűri folyadéktartalomra tudott következtetni.

Tovább


A perifériás ellenállást csökkentő, illetve növelő bétaβ-blokkolók hatása a centrális vérnyomásra - fókuszban a nebivolol

A centrális vérnyomás az aorta ascendensben uralkodó nyo - más, mely rendkívül fontos fiziológiai paraméterként jellemzi a szív és az aorta kö - zötti hemodinamikai viszonyokat mind szisztoléban, mind diasztoléban. Szisz to lé - ban a centrális RR azt a nyomást jellemzi, amellyel szemben a szívnek a szisztolés ejekció során dolgoznia kell, így a centrális vérnyomás utal a bal kamrai kilökött vérmennyiségre és az afterloadra, jellemzi a szív munkáját és hozzájárul a balkamrahypertrophia kialakulásához. Diasztoléban a centrális vérnyomás döntő meghatá - rozója a myocardium vérellátásának, a coronariaáramlásnak. A centrális vérnyomás klinikai jelentőségét egyre inkább felismerjük, és egyre jobban hozzáférhetőek azok a noninvazív vizsgálómódszerek, amelyekkel megmérhető a centrális vérnyomás. Ennek ellenére egyelőre még nem tudott elterjedni a mindennapi klinikai gyakorlatban, és a nemzetközi guideline-ok is alig vagy egyáltalán nem említik a centrális vér - nyomást. A vérnyomáscsökkentők egészen eltérő hatást gyakorolnak a centrális vérnyomásra, ez leginkább a β-blokkolókra igaz. A klasszikus β-blokkolók, azáltal hogy emelik a perifériás érellenállást, kedvezőtlen hatást gyakorolnak a centrális vérnyomásra. Ezzel szemben a vasodilatator β-blokkolók, köztük a nebi vo lol kifejezetten csökkentik a centrális vérnyomást, mely számos előnyös hatásukat megmagyarázhatja.

Tovább


A kalciumcsatorna-blokkolók fix dózisú kombinációban történő alkalmazása növekedésének jelentősége a hazai orvosi gyakorlatban a 2007-2013 közti időszakban

Vérnyomáscsökkentő kezelés során a diabetes mellitus, az obesitas és a lipidanyagcsere-zavar komplex kezeléséről beszélünk, amely egyben a kardiometabolikus szindróma és a krónikus veseelégtelenség kialakulása elleni küzdelmet is jelenti. Mind az angiotenzinkonvertálóenzim-bénítók (ACE-gátlók), mind az angiotenzinreceptor-antagonisták (ARB-k), kalciumcsatorna-blokkolók (CCB), b-blokkolók, tiazid és tiazidtípusú diuretikumok „A” evidenciaszinttel csök­kentik a cardiovascularis morbiditást és mortalitást. A CCB-k, a leghatékonyabb vér­nyomáscsökkentők fő hatása a vasodilatatio, melynek alapján antiischaemiás, an­ti­anginás és antihipertenzív szerekként használjuk a mindennapi gyakorlatban. Felhasználva az Országos Egészségpénztár adatbázisát, először elemeztük a hazai 2007 és 2013 közt alkalmazott CCB-k forgalmának változását. A vizsgált időszakban az orvosok által tb-támogatással rendelt CCB-k között az amlodipinfelhasználás a legnagyobb. 2007 decemberében a receptek közel 75%-a amlodipin volt, ez 2013 de­cemberére 87,12%-ra nőtt. A CCB szerek közül 2007 és 2013 közötti időszakban statinokkal (atorvastatin + amlodipin), ACE-gátlókkal (ramipril + felodipin, lisinopril + am­lodipin, perindopril + amlodipin, ramipril + amlodipin, verapamil + trando­lap­ril), ARB gyógyszerekkel (valsartan + amlodipin, telmisartan + amlodipin), illetve b-blok­kolóval (BB) (metoprolol + felodipin) alkotott fix dózisú kombináció érhető el a tá­mo­gatott körből. A vizsgált időszak alatt a monoterápiában rendelt CCB-k használata csökkent, a kombinációban kiváltott készítmények alkalmazása fokozatosan nö­ve­ke­dett. A vizsgált hétéves időszak végére a kiváltott dobozok mennyiségének már több mint 40%-a CCB fix kombinációt tartalmazott. Az amlodipin + perindopril kombináció felhasználása megnőtt, míg az amlodipin + lisinopril háttérbe szorult. A fe­lo­dipin + ramipril kombináció alkalmazása csökkent, részesedése 5% alá esett.

Tovább


Aktivált sejtek és a lokális gyulladásos mechanizmusok szerepe a hypertonia kialakulásában