VISSZA

Hypertonia és nephrologia - 2013;17(1)


A peritonealis dialízis kezdete és nehézségei a múlt század utolsó évtizedeiben
- I. rész. Nemzetközi tapasztalatok


Karátson András
| |
 
A peritonealis dialízis elméleti alapjainak leírása a 18. és 19. századra nyúlik vissza. Az első kísérletes és klinikai tapasztalatokról a müncheni Ganter 1923-ban számolt be. A magyar kutatók közül kezdetben Stephen Rosenak tevékenysége emelhető ki, aki 1926-ban Bonnban, majd később Londonban és New Yorkban dolgozott ezen a területen. A kezelési mód elterjedését hosszú időn át a megfelelő hasűri katéter és a biokompatibilis oldat, valamint a szerelékrendszer hiánya akadályozta. A kezelés intermittáló technikájával a módszer időigényes volt és az akkori feltételek mellett a gyakori peritonitis előfordulásával számolhattak. A kezelési mód elterjedését a múlt század 60-as éveinek végén a Tenckhoff által kidolgozott katéter használata, a kezelés automatizálása, majd a Popovich és Moncrief által leírt folyamatos ambuláns peritonealis dialízis, a CAPD bevezetése tette lehetővé. A módszer továbbfejlesztését az oldatok üveges kiszerelése helyett a 2 literes műanyag tasakokban történő alkalmazása és a szerelékrendszer átöblítése (flush before fill) biztosította. A kezelés közben jelentkező peritonitis előfordulása fokozatosan csökkent és ebben jelentős szerepe volt a terápiás elvek kidolgozásával, illetve évről évre történő módosításával foglalkozó, Torontóban dolgozó Stephen I. Vas magyar származású mikrobiológus-professzornak. A hasűri infekció mellett hosszú időn át a dializáló oldat bioinkompatibilitása jelentett problémát, és ezen a területen az esszenciális aminosavak használata, a glükóz ikodextrinnel történő kiváltása és laktát helyett bikarbonát alkalmazása jelentett előrehaladást. A századfordulóra tisztázódott, hogy a peritonealis dialízis túlélési eredménye az első 2-3 évben eléri a hemodialízisét, míg az életminőségi eredmény meghaladja azt. Az előző megfigyelést az elmúlt évtized nagyszámú klinikai tanulmányában bizonyították és az életkor, valamint az alap- és kísérő betegségek függvényében árnyalták. A peritonealis dialízissel összefüggő magyar tapasztalatokról a következő közleményben számolok be.

Kulcsszavak

a peritonealis dialízis története, nemzetközi tapasztalatok, a peritonealis dialízis típusai, fejlesztése, folyamatos ambuláns peritonealis dialízis, peritonitis, a dializáló folyadék bioinkompatibilitása, a hemo- és peritonealis dialízis kezelési eredményei

Kapcsolódó anyagok

A peritonealis dialízis kezdete és nehézségei a múlt század utolsó évtizedeiben II. rész. Magyar tapasztalatok

A peritonealis dialízis kezdete és nehézségei a múlt század utolsó évtizedeiben - I. rész. Nemzetközi tapasztalatok

Prof. dr. Vas István, aki megváltoztatta a peritonealis dialízis kimenetelét

Hasi infekciók antibiotikum-kezelése, fókuszban a szekunder peritonitis

Peritonealis encapsulatio szövődése lipophag- és idegentest-granulomával

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

A hypertonia lakossági vizsgálata Magyarországon - 2011 Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja 2010-2020

Háttér: Magyarország 2010-ben kezdett, eddigi legnagyobb átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2011-ben folytatódott. Az európai uniós irányelvek alapján készült, több mint negyven szakmai szervezet összefogásával működő szűrőprogram célja az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése és az egészségi állapot javítása. A program életmód-tanácsadással, az egészséges táplálkozás ismereteinek átadásával, az egészségtudatos életmód kialakítását segítő útmutatással is hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséhez. Résztvevõk és módszerek: Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja során speciális szűrőkamionban történnek többek között a szív- és érrendszeri vizsgálatok, érintve a kardiológia és a hypertonia területét. A szűrésen részt vevők vizsgálati eredményeinek feldolgozása folyamatosan történik. 2010-2011-ben 332 helyszínen, 10 444 (52,7%) nő, és 9370 (47,3%) férfi jelent meg a szűrővizsgálaton. Habár a szűrésen valamennyi felnőtt korosztály részt vehetett, jellemzően 26 és 55 év közötti személyek jöttek. A nők átlagéletkora 42, a férfiaké 40 év volt. Eredmények: A kérdőíves adatfeldolgozás során a válaszadók 28%-a jelezte, hogy van magasvérnyomás-betegsége. A vérnyomás mérése minden esetben egészségügyi személyzet által, validált műszerekkel történt. Az adatok alapján megfigyelhető, míg a fiatalabb életkorban a férfiak közt van nagyobb számban hypertoniás beteg, a 45. életévüket betöltöttek esetén éppen fordítva, a nők között több a hypertoniás. Nők esetében 45 éves életkorig a normotonia, majd a 46. életévtől az I. stádiumú hypertonia fordul elő a legnagyobb arányban. Meg kell jegyezni azonban, hogy már 26 éves nők esetén is 1,7%-ban mértünk 3. stádiumú hypertoniát, és a 46. életévtől 6% feletti gyakoriságban tapasztaltuk a hypertoniának ezt a súlyossági fokát. A férfiak átlagos szisztolés vérnyomása minden életkori csoportban meghaladja a normális felső határát. A nők átlagos szisztolés vérnyomása 55 éves életkorig a normáltartományban van, csak az 56. életév után lép át a kóros tartományba. A diasztolés vérnyomás átlagértéke mindkét nemben a normális tartományban van (kivételt képez a férfiak 46-55 év közötti korcsoportja, ahol minimális mértékben meghaladja a normálérték felső határát). Férfiak esetén minden életkorban a hypertonia 1. stádiuma volt a leggyakrabban megfigyelhető, a 18. életévtől már 39%-ban mértünk 140/90 feletti vérnyomásértéket. Az életkor előrehaladtával ennek százalékos megoszlása nem sokat módosult. Itt is meg kell jegyezni, hogy 3. stádiumú hypertonia az életkor előrehaladtával mind gyakrabban jelent meg, és az 56 évesnél idősebbeknek már több mint 11%-ában volt megfigyelhető. A mért vérnyomásértékek és a haskörfogat, az összkoleszterinszint, valamint a vércukorérték között az összefüggés egyértelműen igazolható volt. Diabetes és a magasvérnyomás-betegség együttes jelenléte esetén mindkét nemben (nők n=344, férfiak n=303) a 140/90 Hgmm feletti vérnyomás 2-3-szor gyakoribb volt, mint diabetes megléte nélkül. Megbeszélés: A program során a hypertoniabetegség előfordulásáról és a hypertoniás betegek jellemzőiről a nagyszámú információ ismeretében nemcsak régiónként és keresztmetszeti képben, hanem a programban is meghirdetett módon átfogó ismereteket kaphatunk.

Tovább


A fix kombinációban adott amlodipin/atorvastatin (Amlator®) kezelés sikere dyslipidaemiás hypertoniás betegekben

Összesen 2606 dyslipidaemiás hypertoniás beteg esetében kombinált antihipertenzív és antilipid-kezelést adtunk. A kezelés fő komponense az amlodipin/atorvastatin fix kombináció volt, több dózisvariációban. A vizsgálat célja a minél sikeresebb vérnyomás- és lipidprofil-célérték elérése volt. Hat hónap alatt a vérnyomás átlagértéke 155,9/90,18 Hgmm-ről 132,77/80,04 Hgmmre csökkent és a vérnyomáscélérték elérése 86,5%-ban sikerült. A lipidprofil befolyásolása is sikeres volt, a hat hónapos megfigyelési idő alatt az összkoleszterin-érték 5,97 mmol/l-ről 4,68 mmol/l-re, az LDL-koleszterin-érték 3,45 mmol/l-ről 2,49 mmol/l-re, a trigliceridérték 2,1 mmol/l-ről 1,69 mmol/l-re csökkent. Az LDL-koleszterin- és a trigliceridszint vonatkozásában elértük a nagy cardiovascularis kockázatú egyénekre vonatkozó 2,5 mmol/l, illetve 1,7 mmol/l alatti célértékeket. Az európai tíz évre vonatkoztatott végzetes cardiovascularis kockázat becslése alapján (Heart Score) mindkét nemben, minden korcsoportban, a dohányzó és a nem dohányzó egyének csoportjában a kockázat százalékos aránya szignifikánsan csökkent.

Tovább


A rezisztens hypertonia okai és kezelésének lehetőségei

A hypertonia önálló cardiovascularis kockázati tényező, ugyanakkor az egyik leggyakoribb betegség hazánkban is. A kezelésére legtöbbször kettőnél is több készítményt kell alkalmazni a megfelelő vérnyomáskontrollhoz. Definíció szerint rezisztens hypertoniát (RH) állapíthatunk meg, ha legalább három különböző gyógyszerosztályhoz tartozó készítmény (ennek egyike diuretikum) maximális dózisban történő alkalmazásával sem érhető el a célvérnyomás. Az RH gyakorisága a különböző vizsgálatok szerint elérheti a kezelt hypertoniások 20-30%- át is. Az RH fennállása növeli a cardiovascularis kockázatot, mivel a betegek nem érik el a számukra optimális célvérnyomást. Az RH a legtöbbször többfaktoros, a diagnosztizálása során ki kell zárni a pszeudorezisztenciát (például rossz compliance, fehérköpeny-effektus stb.). A valódi RH hátterében életmódbeli tényezők (például elhízás, fokozott sóbevitel, alkoholizmus stb.), továbbá sokféle gyógyszer (például nem szteroidok, kortikoszteroidok, szimpatomimetikumok) párhuzamos alkalmazása és a szekunder hypertonia állhatnak. Az RH patogenezisében fontos szerepet játszik a fokozott szimpatikus idegrendszeri aktivitás. Az RH kezelése során rendezni kell az életmódbeli eltéréseket, fel kell deríteni a vérnyomás-emelkedést okozó gyógyszereket, illetve állapotokat (például alvási apnoe, krónikus vesebetegségek, diabetes mellitus) is. Az RH gyógyszeres kezelésére nincsenek egységes ajánlások, ezért a terápia a legtöbbször 4-5 hatástani csoport alkalmazásából állhat. Az RH kezelésében az utóbbi években egyre fontosabb szerepet játszanak az eszközös beavatkozások (például a carotis-baroreceptorok ingerlése és a vesék rádiófrekvenciás denervációja) is.

Tovább


A peritonealis dialízis kezdete és nehézségei a múlt század utolsó évtizedeiben - I. rész. Nemzetközi tapasztalatok