hirdetés

 VISSZA

Hypertonia és nephrologia - 2012;16(3-4)


A nem szteroid gyulladáscsökkentők hipertenzív és cardiovascularis kockázatai


Farsang Csaba, Bedros J. Róbert, Alföldi Sándor
| |
 
A nem szteroid gyulladáscsökkentők (NSAID-k) a leggyakrabban használt gyógyszerek közé tartoznak. Az elmúlt évtizedben számos eredeti és összefoglaló közlemény, valamint metaanalízis eredménye jelent meg az NSAID-k cardiovascularis biztonságosságáról. Ezek felhívták a figyelmet e gyógyszerek potenciális szív- és érrendszert károsító mellékhatásaikra. Ugyanakkor kiemelendő az is, hogy az egyes szerek között e tekintetben is jelentős különbségek vannak, és hogy a cardiovascularis kockázat nagysága nem függ a COX-1/COX-2 szelektivitás mértékétől. A cardiovascularis kockázatot valamennyi NSAID - valószínűleg a naproxen és valószínűleg az aceclofenac kivételével - és a paracetamol egyaránt fokozhatja.

Kulcsszavak

gyulladásgátlás, szteroidok, NSAID, cardiovascularis kockázat

Kapcsolódó anyagok

A legújabb (2018) európai ESH/ESC irányelvekről - I. rész Legfontosabb változások, és cardiovascularis kockázat

A nagy cardiovascularis kockázatú betegek gyógyszerelésének szempontjai a 2018. évi ESH/ESC Hypertonia Irányelvek alapján

A pitvarfibrilláció kezelésének mindennapi gyakorlata

A koleszterincsökkentés nem a Szent Grál, de nem is az ördög műve

A nem szteroid gyulladáscsökkentők növelhetik az akut miokardiális infarktus kockázatát - szemlézés

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

A fehérje-energia vesztés és az életminőség összefüggése vesetranszplantált betegek körében

A krónikus vesebetegség alapvetően meghatározza a betegek egészséggel összefüggő életminőségét (Health Related Quality of Life, HRQoL) mind testi és lelki, mind társadalmi-gazdasági vonatkozásban. Végstádiumú veseelégtelenségben szenvedő betegekben a fehérje-energia vesztés és a gyulladás együttes előfordulása rosszabb életminőséggel és nagyobb halálozással társul. Vizsgálatunk célja, hogy felmérje a tápláltság és a gyulladásos állapot, valamint az életminőség kapcsolatát vesetranszplantált betegek körében. Keresztmetszeti vizsgálatunkban 100, véletlen módszerrel kiválasztott vesetranszplantált beteg adatait elemeztük. A szociodemográfiai paramétereket, a laboratóriumi eredményeket, a transzplantációval kapcsolatos adatokat, a gyógyszerelést és a malnutritiós-inflammatiós pontszámot (MIS) (Kalantar-skála) rögzítettük, majd ezeket az adatokat elemeztük. Ezenfelül a betegek önállóan töltötték ki a Kidney Disease Quality of Life Short Form (KDQoL-SFTM) kérdőívet. Az átlagéletkor 51±13 év, a transzplantáció óta eltelt idő mediánja 66 (interkvartilis tartam, IKT: 83) hónap volt. A betegek 57%-a volt férfi, 19%-a diabeteses. A MIS mediánja 3 pontnak (IKT: 3) adódott. A MIS szignifikáns negatív korrelációt mutatott szinte valamennyi vizsgált életminőségi doménnel. A kapcsolat többváltozós lineáris regressziós modellben is független maradt [logaritmusosan transzformált domének: „vitalitás” (β=-0,059; p<0,001), „fájdalom” (β=-0,056; p=0,004), „fizikai állapot” (β=-0,029; p=0,022), „tünetek” (β=-0,023; p=0,005)] az életkorra, a nemre, a becsült GFR-re, a dialízisidőre, a Charlson Komorbiditási Indexre és a foglalkoztatottságra történt korrekció után is. Ezenkívül a MIS és szinte valamennyi KDQoL-SFTM domén között lineáris, „dózisdependens” kapcsolatot találtunk. A malnutritiós-inflammatiós pontszám független összefüggést mutat a vesetranszplantált betegek életminőségének különböző dimenzióival.

Tovább


Csontelváltozás és lágyrész-kalcifikáció előfordulása és meghatározó faktorai dializált betegekben

A krónikus veseelégtelenség gyakori szövődménye a csont- és ásványi anyagcsere zavara. Az utóbbi évtizedek kutatásai számos bizonyítékot szolgáltattak a csontelváltozás és a lágyrész-kalcifikáció kapcsolatára mind patofiziológiai, mind epidemiológiai szempontból. A jelen vizsgálatban a hazai dializált betegek kalcium-foszfát anyagcsere auditjának adatbázisában elemeztük ennek a két szövődménynek a kapcsolatát, jellegzetességeit és meghatározó faktorait. Demográfiai adatokat (életkor, nem, testmagasság, testsúly, a dialízis típusa), laboratóriumi eredményeket (szérumparathormon-, -kalcium-, -foszfát-, -albuminszint), diabetes mellitus, csontelváltozás és lágyrész-kalcifikáció jelenlétét gyűjtöttük össze a 2010. évben krónikus veseelégtelenség miatt dializált betegek között. Kimutattuk, hogy a csontelváltozás és a lágyrész-kalcifikáció megjelenése hasonló tendenciát mutat: mindkét elváltozás gyakrabban fordul elő 150 pg/ml alatti (42,9% és 51,5%) vagy 500 pg/ml feletti (44,2% és 55,5%) parathormonszintnél, mint 150-500 pg/ml közötti (30,7% és 47,4%) parathormonszint esetén. A többváltozós logisztikusregresszió-számításban a csontelváltozások gyakoriságát szignifikánsan meghatározza az alacsony (<150 pg/ml) és emelkedett (>500 pg/ml) szérumparathormon- szint (p<0,001), a hemodialízis-kezelés (vs. peritonealis dialízis) (p<0,001), az életkor (p<0,001) és a cukorbetegség (p<0,001). Ugyanebben a statisztikai modellben a lágyrész-kalcifikáció szignifikáns meghatározói a hemodialízis-kezelés (p<0,001), az alacsony (<65 pg/ml) (p<0,01) és emelkedett (>500 pg/ml) (p<0,001) szérumparathormon-szint, a cukorbetegség (p<0,001), életkor (p<0,001) és az emelkedett (>2,4 mmol/l) szérumkalcium-érték (p<0,05). Összességében, a krónikus veseelégtelenség miatt dialíziskezelésben részesülőknél a csontelváltozás és a lágyrész-kalcifikáció gyakorisága „U” alakú görbét formál a parathormonszint függvényében. A két szövődmény kapcsolatának és az azt meghatározó faktoroknak további hosszú távú vizsgálata szükséges.

Tovább


A szérumalbuminszint prognosztikai szerepe krónikusan hemodializált betegek túlélésében

A szerzők retrospektív vizsgálatban 238, krónikusan hemodializált beteg túlélését tanulmányozták a dialízis elkezdésekor és a megfigyelési időszak végén mért szérumalbuminszintek függvényében önmagában, illetve a nemre, életkorra, testtömegre, szérumhemoglobin-koncentrációra és diabetes mellitus meglétére vonatkozóan. Az átlag 5,5 éves követés azt bizonyította, hogy mind a dialízis kezdetén, mind a vizsgálat zárásakor mért szérumalbuminszint pozitívan korrelál a túléléssel, függetlenül a kortól, a nemtől és a diabetes jelenlététől. A krónikushemodialízis- programban kezelt fiatalabb betegek (<60 éves) albuminszintje a vizsgálati periódusban nem változott. A 60 év, de különösen a 70 év feletti betegek esetében azonban kifejezett albuminszint-csökkenés volt megfigyelhető. Eredményeik a retrospektív vizsgálat korlátaival együtt megerősítették az irodalmi adatokat a predialízis-szérumalbuminszint és mortalitás közötti korrelációra vonatkozóan. Igazolták, hogy a mortalitással összefüggésben jelentősége van a dialíziskezelés periódusa alatti szérumalbuminszint változásának és összefoglalták az időskorú dializált betegek fokozott mortalitási kockázatát a szérumalbuminszint tükrében is.

Tovább


Az érfalrugalmasság mérése egészséges és vesetranszplantált gyermekeknél - A pulzushullám-terjedési sebesség gyermekkori normálértékeinek meghatározása

Az elmúlt évtizedekben reflektorfénybe került az érrendszer strukturális és funkcionális paramétereinek vizsgálata, nem invazív eszközök fejlesztése. Alapvető célunk a prediktív értékkel bíró, elsősorban az érfalrugalmasság jellemzésére alkalmas paraméterek pontos jellemzése, megbízható mérése, és a klinikai gyakorlatba történő bevezetése. Felnőttkorban a PWV legfőbb meghatározó tényezője az életkor és az artériás középnyomás. Gyermekkorban keveset tudunk az érfalrugalmasságot befolyásoló tényezőkről. Ismert tény, hogy a fejlődés folyamata során nem csak az életkori, de a testméretbeli változásokat is figyelembe kell venni a vérnyomás-normálértékek meghatározásához is.

Tovább


A nem szteroid gyulladáscsökkentők hipertenzív és cardiovascularis kockázatai