VISSZA

Hypertonia és nephrologia - 2012;16(6)


A hypertoniás betegek célvérnyomás-elérési arányának és gondozási minőségének segítése telemedicinális lehetőségek alkalmazásával


Kiss István, Kéles Ede
| |
 
A szerzők összefoglalják a telemedicina, a telemonitorozás technikai lehetőségeit. Áttekintik a hypertoniás betegek kezelésében alkalmazott telemedicinális módszereket és azok kombinálását az otthoni vérnyomásméréssel, illetve a nővér vagy gyógyszerész további segítségével. Az eddigi eredmények alapján arra a következtetésre jutnak, hogy a telemedicinális lehetőségek intenzív terjedése szükségszerű a mai magyar egészségügyi ellátásban. Ugyanakkor azt is megállapítják, hogy a módszer és a technikai lehetőség önmagában nem elégséges a további hatékonyság növelésére. A személyes kapcsolat és az interaktív távmonitorozás lehetősége feltétlenül szükségesek a hypertoniás betegek esetében a célvérnyomás eléréséhez és a kívánt vérnyomásérték fenntartásához, valamint a gyógyszerszedéssel kapcsolatos betegadherencia növeléséhez.

Kulcsszavak

telemedicina, távmonitorozás, hypertoniás beteg gondozása, célvérnyomás, gyógyszerészi gondozás

Kapcsolódó anyagok

Segíti-e az intézményekből történő átadás folyamatát vénás thromboembóliában szenvedő beteg esetében, ha szakgyógyszerész keresi fel otthonában konzultáció céljából?

Az orvos-beteg együttműködés növelésének különböző módszerei és hatása a célvérnyomásra a Magyar Hypertonia Regiszter adatai alapján

Célvérnyomás-tartomány és kettős renin-angiotenzinaldoszteron rendszer gátlása krónikus vesebetegségben

Hypertonia és pitvarfibrilláció - III. rész

Telemedicinális eszközök (okostelefon, tablet) felhasználási módszerei otthoni vérnyomásmérés során

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Tartalomjegyzék:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

Heveny szívelégtelenség és heveny vesekárosodás: az 1-es típusú cardiorenalis szindróma okai és ellátása

Jól ismert a szív és a vese közötti funkcionális kapcsolat. Az elmúlt időszakban a cardiorenalis szindróma több formáját is leírták. A kérdés jelentős a napi gyakorlat szempontjából, hiszen az elsődlegesen kialakuló kórkép lefolyását és következményeit alapvetően befolyásolja a másodlagos károsodás mértéke és kezelésének lehetőségei. Ráadásul szívbetegség miatt alkalmazott terápia következtében károsodhat a renalis hemodinamika, vagy éppen a mellékhatások miatt tovább romlik a klinikai állapot. A kacsdiuretikumok egyértelműen csökkentik a vénás pangást, de neurohormonális aktivációt és a gromelurusfiltrációs ráta csökkenését is eredményezik. A heveny kórképekben alkalmazott mineralokortikoid-receptor-antagonista kezeléssel kapcsolatos rendelkezésre álló adatok száma egyelőre kevés. Az inotrop szerek egyrészről javítják a hemodinamikai állapotot, másrészről szinte kivétel nélkül fokozzák az aritmiahajlamot és a mortalitást (a levosimendan kivételnek tűnik). Az aquareticumok javítják ugyan a tüneteket, de nincsenek bizonyítékok a mortalitás javulására. A natriureticus peptid neseritid a vizsgálatokban valamelyest javított a tüneteken, de a kemény végpontokat tekintve nem hozott pozitív eredményt. A vasodilatatorok javítják a hemodinamikát, de hipotonizáló hatásuk erősen korlátozza az alkalmazhatóságukat. Az ultrafiltráció hatékonysága és hosszú távú jótékony hatása tekintetében további evidenciákra várunk. Mindezen terápiás nehézségek miatt a heveny cardiorenalis szindrómában szenvedő betegek ellátása komplex feladat, amely feltételezi az intenzív terápiában jártas szakorvos, a vesegyógyász és a szívgyógyász szoros együttműködését. A jelen közlemény elsősorban a szívgyógyász szemszögéből foglalja össze a heveny szívelégtelenséggel szövődött heveny vesekárosodás, azaz az 1-es típusú cardiorenalis szindróma kórélettanát és az abban szenvedő betegek ellátásának lehetőségét.

Tovább


Ajánlás az albuminuria, proteinuria és haematuria szűrésére és vizsgálatára a háziorvosi és belgyógyászati mindennapi gyakorlatban

Az elmúlt évek nagy epidemiológiai vizsgálataiban egyértelműen igazolták, hogy az idült vesebetegség (chronic kidney disease, CKD) igen jelentős népegészségügyi problémává vált, ami a fejlett országokban a népesség 10-14%-át érinti (1). A betegek felében a glomerulusfiltrációs ráta (GFR) 60 ml/perc alatti, de alig 1-2%-uk tartozik a legsúlyosabb, végstádiumú veseelégtelen csoportba.

Tovább


A vesefibrosis molekuláris háttere: a myofibroblastok eredete

Európában mintegy 2,5 millióan szenvednek krónikus vesebetegségben és a vesepótló kezelésre szorulók száma is negyedmillió főre tehető. A különböző krónikus vesebetegségekben a szöveti fibrosis mechanizmusa hasonló. A sérült glomerularis és tubularis sejtekből „danger” jelek szabadulnak fel, amelyek az immunsejteket a sérülés helyére vonzzák. Az infiltráló immunsejtek és a károsodott vesesejtek további gyulladásos citokineket, növekedési faktorokat, kemokineket és adhéziós molekulákat termelnek, ami az immunsejtek és a myofibroblastok további felhalmozódásához vezet. A fibrosis fő effektorsejtjei a myofibroblastok. Eredetükre vonatkozóan nincsen egységes álláspont, a jelenlegi tudásunk szerint epithel-, illetve endothelsejtekből, pericytákból és csontvelői eredetű fibrocytákból származhatnak. A myofibroblastok ellenállóak az apoptózissal szemben, különböző növekedési faktorokat és citokineket termelnek. Ezek a sejtek a fibroticus szövetben feldúsuló, kollagén I-ben és III-ban gazdag extracelluláris mátrix fő termelői. Az extracelluláris mátrix felhalmozódása a szövetben glomerulosclerosishoz, valamint tubulointerstitialis fibrosishoz vezet. A fibrosis előrehaladtával átalakul az egészséges vesére jellemző szöveti struktúra, fokozatosan romlik a vesefunkció. Cikkünkben azokat a folyamatokat foglaljuk össze, amelyek a vesefibrosis során a myofibroblastok kialakulásához vezetnek.

Tovább


A hypertoniás betegek célvérnyomás-elérési arányának és gondozási minőségének segítése telemedicinális lehetőségek alkalmazásával