hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Hormonháztartást zavaró anyagok - az EP elítéli a Bizottság késlekedését



| |
 

Szerdai állásfoglalásában az EP elítélte, hogy a Bizottság késik a Környezetvédelmi Világszervezet és a WHO által globális fenyegetésként jellemzett hormonháztartást megzavaró anyagok azonosításához és csökkentéséhez szükséges tudományos kritériumok publikálásával. A képviselők szerint Uniós jogot sért, hogy a Bizottság három éve nem hozza nyilvánosságra a kritériumokat.

A képviselők nem csak azért ítélik el a Bizottságot, mert az elmulasztotta elfogadni a tudományos kritériumokat, hanem azért is, mert nem tesz eleget az Uniós Szerződésekben lefektetett kötelezettségeinek - mondja ki az 593 igen szavazattal 57 ellenében, 19 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás.

Az Európai Bíróság 2015. decemberi ítéletében az Uniós jog megsértése miatt elmarasztalta a Bizottságot, mivel az elmulasztotta nyilvánosságra hozni a tudományos kritériumokat. A képviselők többször követelték, hogy az EU lépjen fel határozottan az ilyen anyagok betiltása kapcsán.

A képviselők szerint már három éve elkészült a kritériumokra vonatkozó javaslat, de azt nem hozták nyilvánosságra, mivel a Bizottság inkább egy olyan hatásvizsgálatot indított, amelyre a Bíróság szerint az uniós jog értelmében nem volt szükség és az nem is volt megfelelő egy tudományos kérdés eldöntésére.

Az EP ugyanakkor tudomásul veszi, hogy a Bizottság még a nyár kezdete előtt javaslatot kíván benyújtani a hormonháztartást zavaró tulajdonságok tudományos kritériumainak meghatározására.

Az UNEP/WHO jelentés globális fenyegetésnek nevezte a hormonháztartást zavaró anyagokat, utalva többek között az emberi hormonháztartás zavarainak növekvő tendenciájára, továbbá a vadon élő állatok populációiban megfigyelt hatásokra. Bizonyítékok vannak arról, hogy a hormonháztartást zavaró anyagoknak való kitettség reprodukciós zavarokhoz (terméketlenség, rák, születési rendellenességek) vezet, valamint ezen vegyi anyagoknak a pajzsmirigy-funkcióra, az agyműködésre, az elhízásra és az anyagcserére, továbbá az inzulin- és glükóz-homeosztázisra gyakorolt hatásáról is.

Forrás: EP
2016. június 9.

Kulcsszavak

hormonháztartást zavaró anyagok, Európai Parlament, EP, EB, WHO

Kapcsolódó anyagok

Oltásellenesség - a 10 legnagyobb egészségügyi veszély egyike

1-es típusú neurofibromatosis, valamint duralis ectasia, vertebralis scalloping és csigolya-rendellenesség együttes előfordulása

Modernkori egészségféltés szorongásos és hangulatzavaros betegek körében

Az epigenetikai szabályozás szerepe a kora gyermekkori betegségekben

Az alvás és az epilepszia szoros kapcsolatának újabb vizsgálatai: az epilepszia mint az alvási plaszticitásfunkció epilepsziás transzformációja

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Pályázati felhívás – 40 év alatti orvosok és orvosbiológiai kutatással foglalkozó személyek számára

A Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére Alapítvány pályázatot hirdet Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosok és orvosbiológiai kutatással foglalkozó személyek számára. A nyertes pályázó(k) között 500 000 Ft alapítványi adomány kerül kiosztásra.

Tovább


Horváth Ildikó államtitkár a Nekem Szól! Egészségértés Díj fővédnöke

Még két hétig, október 20-ig lehet pályázni a www.nekemszol.hu honlapon keresztül az idén negyedik alkalommal meghirdetett Nekem Szól! Egészségértés Díjra, melynek fővédnökségét Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár vállalta el.

Tovább


Láttasd a láthatatlant, hallasd a hallhatatlant!

Lehet-e teljes értékűen befogadhatóvá tenni egy színházi előadást a fogyatékkal élő emberek számára? Mit lehet átadni a színházi látványvilágból egy látássérült nézőnek, és hogyan érzékeltetheti a jeltolmács a darab szövegének stílusát a hallássérült látogatóknak? Akadálymentesítés az előadó-művészet területein II. - a témában október 14-én második konferenciáját tartja a Pesti Magyar Színház a Fehér Bot Nemzetközi Világnapja alkalmából.

Tovább


Elhunyt Kovács László orvos, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja

Életének 80. évében, szeptember 29-én elhunyt Kovács László akadémikus, a sejtfiziológia és elektrofiziológia kiemelkedő kutatója - közölte az MTA.

Tovább