hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


A kormány kivérezteti az MTA-t ellenzéki képviselők egy csoportja szerint



| |
 

Elfogadhatatlan a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) szembeni kormányzati politika, amely a köztestület kivéreztetésére irányul - jelentette ki közös sajtótájékoztatón ellenzéki képviselők egy csoportja hétfőn Budapesten.

Az ellenzéki képviselők közös kezdeményezéssel próbálták összehívni az Országgyűlés Kulturális bizottságát az MTA helyzetének megvitatására, azonban a bizottság kormánypárti többsége elzárkózott ettől - mondta el Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) képviselője.

A politikus hozzátette, hogy Orbán Viktor láthatóan az MTA kivéreztetésével, az akadémiai kutatóhelyek tönkretételével bízta meg Palkovics László innovációs és technológiai minisztert. A képviselő szerint az MTA éppen elveszíti függetlenségét és nemzetközi kapcsolatait, tudományos műhelyek mennek tönkre.

A sajtótájékoztatón Ander Balázs (Jobbik) kiemelte: az MTA-val szembeni kormányzati politika jól mutatja a Fidesz értelmiség- és tudományellenességét. Az állami szférában 2010 óta a kutatásra és fejlesztésre költött források értéke kevesebb mint a felére csökkent - hangsúlyozta a politikus.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) szerint teljes függőséget és kiszolgáltatottságot jelent az MTA számára, hogy forrásainak több mint a felét az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) alá rendelték. A Fidesz minden olyan területen, ahol ki akarja terjeszteni az ellenőrzését vagy az ellenfeleit akarja ellehetetleníteni, a források megvonását alkalmazza, ezt történik most az MTA-val is - fűzte hozzá.

Kunhalmi Ágnes kiemelte azt is: aggasztó, hogy a kormányzat a kutatásokat kizárólag közvetlen hasznosságuk alapján ítéli meg, háttérbe szorítva ezzel az alapkutatásokat az alkalmazott kutatásokkal szemben. Az MSZP szerint a két területet azonos arányban kell finanszírozni.

Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: Palkovics László megszegte a miniszteri esküjét és törvényt is sértett, amikor érdemi egyeztetés nélkül elvonta az MTA forrásainak többségét.


Forrás: MTI
MTI 2019. február 4., hétfő 14:13

Kulcsszavak

MTI, tudománypolitika, MTA, kormány

Kapcsolódó anyagok

Az akadémiai kutatóhálózat kormány tervei szerinti átalakítása hatalmas veszteség lenne

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Jelentősen romlott a Csendes-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota

A roncsot a sókorrózió és a fémevő baktériumok is pusztítják. Jelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású képeket készített a roncsról.

Tovább


Egészségügyi egyetemi szóvivői és kommunikációs képzés indul szeptembertől

A Soproni Egyetem egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó szakot hirdet 2019. szeptemberétől. A szóvivőképzés két féléves, Budapesti helyszínű, teljes értékű egyetemi diplomát ad a sikeres elvégzést és államvizsgát követően. 

Tovább


53 százalékkal csökkentek az erdőben élő gerincesek populációi 50 év alatt

Több mint felére csökkenetek az erdőben élő gerinces állatok populációi az elmúlt 50 év alatt az erdők biodiverzitásáról a Természetvédelmi Világalap (WWF)vezetésével készült első globális állapotfelmérés szerint.

Tovább


Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tiszát a PET kupán

Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszát a PET kupa idei résztvevői

Tovább