TARTALOM

 VISSZA

 


Szakálltörténet


Szakálltörténet

| |
 

Giovanni Scaliger, a 16. századi olasz humanista szerint a szakáll „a férfi legszebb és legszentebb testrésze”.
Más kultúrákban viszont előfordul, hogy szálanként kitépve szabadulnak meg tőle.
Az arcszőrzet viselésének rendje és divatja koronként változó, más és más szabályozás alá esik. Az emberi faj esetében nem minden népcsoportnál nő egyformán az arcszőrzet, vannak olyan népcsoportok is, különösen az Egyenlítő táján, akiknek szakálla-bajusza gyér vagy nem nő ki, nem terem szőr az orcán.

A dús szakáll számos vallás szerint a hithű érzelmeket és spirituális elkötelezettséget jelentett: „A ti hajatokat kerekdedre ne nyírjátok, a szakállad végét se csúfítsd el. (3Móz 19,27).”- olvasható a Bibliában, s ehhez az utasításhoz tartják saját tolmácsolásuk szerint például magukat a rasztafarik és az ortodox zsidó vallásúak is.

Azon a tájon, ahol az arcszőrzet megjelenése a serdülőből férfivá érés jele, gyakorta a férfiasság, bölcsesség, tekintély és hatalom jelének tartották e díszt. A szakáll sokféle jelentést hordozhat. Azokban a társadalmakban, ahol a szakálltalanság a meghatározó előírás, a másképp gondolkodást szimbolizálhatja, vagy utalhat elesettségre, bezártságra, ápolatlanságra.

Előfordul az is, hogy a szakállnövesztés a gyász jele, másutt az arcszőrzettől megfosztottság a becsület elvesztését jelenti.

Egyes iszlám országokban a csalást nyilvános szakáll-levágással büntették.
A szakállnak gyakorta mágikus megtartó ereje is lehet: a holland matrózok például, akik bizonytalan kimenetelű hosszú-hosszú útra indultak, addig nem borotválkoztak, míg haza nem jutottak.

Az ókori görögök is növesztettek szakállt, ők azonban begöndörítették, és fésülték a többi fejletlenebb néppel ellentétben. A borotvát bizonyára az ókori rómaiak találták fel. A római császárok, illetve méltóságok az elsők, akiknek a szobrain nem látunk szakállt

Sémi népeknél, asszíroknál, babiloniaknál vallási előírás a szakáll viselése. Mezopotámiában a szőrzet hossza a társadalmi rangot is jelezte: a tekintélyesebbek hosszabb, a köznép rövidebb szakállról volt felismerhető. A rabszolgáknak szégyenszemre csupasz állal kellett élniük.

Az egyiptomiaknál, akiknek arcszőrzete eléggé gyér, hosszú ideig csak a fáraók előjoga a rituális álszakáll, amelyet viszont isteni származásuk jeleként a női uralkodóknak is viselniük kellett. Egyiptomban az első dinasztia idején kezdtek borotválkozni, addig a szakáll nőtt, amíg tudott. A fáraók a szakállas időkre való emlékezésül, bizonyos alkalmakra műszakállt kötöttek állukra.

Az egyetlen nő fáraó, Hatsepszut is kénytelen volt álszakállt kötni állára. Az asszír férfi csigákba szedte szakállát, a zsidó szokások szerint pedig a szakáll ápolása a szabadság és a jámborság jele volt. Egyébként bizonyos istennőket Egyiptomban és görög földön egyaránt szakállas alakjukban is tiszteltek.

A haj, szakáll és bajusz ápolása általánosságban hozzátartozott az ókor emberének mindennapjaihoz. Leírták, hogy a thermopülai csata előtt a spártai katonák hajuk fésülgetésével, olajos kenegetésével készülődtek a harcra. Szakállt és bajuszt az idősebb korosztály, a filozófusok, vagy a hadvezérek viseltek, viszont a hellenizmus térhódításával elterjedt a borotválkozás, a sima arcbőr.

Ezt Nagy Sándor és saját korosztálya terjesztette el, hiszen Alexandros még csak 32 éves volt, amikor meghalt. Mint tudjuk, utódai, a diadokhosok, majd az epigonok mindenben igyekeztek Nagy Sándort utánozni, így a mellszobrain, pénzein látható kisfiús arcvonások – melyek mentesek voltak az arcszőrzettől – divatosak lettek a hellenisztikus világban. Ugyanakkor II. Philippos szobrai még a szakáll viselés divatját tükrözik.

Érdekes azonban, amíg Perzsiában korábban szintén az ápolt szakállviselet volt divat, Egyiptomban pedig a borotválkozás, mindkét helyen a korábbi szokás maradt meg a hellenizmus térhódítása után is a helybeli lakosság körében. A görög-makedón eredetű uralkodó osztály viszont Alexandrost utánozta, vagyis a sima arcbőr látható minden uralkodó portréján.


Nagy Sándor azonban a csupasz áll híve volt. Nemcsak maga nem viselt szőrzetet, hanem csata előtt katonáiét is levágatta, nehogy az ellenség belékapaszkodhasson. A világhódító maradandó divatot teremtett, a görögök - néhány filozófus kivételével - évszázadokig borotválták az arcukat.

Hadrianus uralkodása idején, a Kr. u. 2. században jött újra divatba a szakáll, hogy azután hosszú évszázadokig uralkodjon. A latin barba (szakáll) szó egyébként kelta eredetű, ezen a nyelven a "barb" férfit jelentett, és nem véletlenül hozható kapcsolatba a „barbár” kifejezéssel.
Az arab világban mindvégig fejlett szakállkultusz uralkodott: itt a férfiúi becsületet hordozta az arcszőrzet, amelyet előszeretettel festettek, bodorítottak, kenegettek és illatosítottak.

A katolikus papságnak III. Sándor pápa (1159–1181) írta elő a borotválkozást. Ezt a rendelkezést azonban nem mindenki tartotta be. Heves vita zajlott a 16. században is a papi szakállviselet szabályozása körül.
Európában szinte évszázadonként változott a divat e téren.

A szakállra az 1660-as évektől elterjedt parókadivat mért súlyos csapást. XIV. Lajos udvarában a kényes ízlés nem engedte be a szőrös képűeket. Oroszországban Nagy Péter cár maradi bojárjai igen rosszul jártak, hiszen a cár állítólag saját kezűleg borotválta meg őket, mert a cél az volt, hogy Európába vezesse az országot, s az engedetlenek pedig a fejükkel együtt veszítették el a szőrzetüket.

Az 1848-as nemzedékből mindenki, aki magát a haladás hívének tekintette, körszakállat: Kossuth-szakállat és bajuszt viselt, míg a reakció továbbra is szőrtelenül járt.

III. Napóleon a maga pedert bajszával és kecskeszakállával olyan divatot teremtett, amelyet Garibaldi vörös ingesei, majd fél évszázaddal később az olasz fasiszták is utánoztak.
A szakáll az 1880-as években, míg a bajusz 1920 körül ment ki újra a divatból, ami a sima bőrű fiatalság ekkor ébredő kultuszával függött össze.
Csak az 1960-as évek végének hippimozgalma, továbbá a kubai forradalmárok, Fidel Castro, Che Guevara példája nyomán kezdődött újabb térhódítása e divatnak.

S végül, a nagy feladvány, a Russel-paradoxon:


Egy kis faluban sok-sok férfi él, akik közül az egyik a borbély. Ezek a férfiak mindannyian "csupasz áll"-pártiak, ám mégis két csoportra oszlanak. Az egyik csoportot a borbély borotválja, a másik csoport viszont saját maga borotválkozik. (Tehát mindenkit vagy a borbély borotvál, vagy maga borotválkozik.) Kivétel nincs. Akkor vajon ki borotválja a
borbélyt?

NZS

Forrás: Magyar László András: A repülőkenőcs. Gondolat Kiadó


Kapcsolódó anyagok

COVID-19: a kardiológiai betegek ellátása - három külföldi irányelv

Hematológiai betegek kezelése a COV-19 járvány idején

Nemzetközi tapasztalatok a COVID-19 kezelésében

Harcoljunk együtt a CoVID-19 ellen! CoVID-19 live discussion webcast series

A COVID-19 és a kardiovaszkuláris rendszer

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Hermann Ildi : NHL

2019. január 3-án, teljes váratlansággal halt meg az akkor 40 éves fotóművész. Generációjának egyik legtehetségesebb alkotója volt, több díjjal, elismerésekkel és jelentős, a szakmán túli közönség számára is kiemelkedő sorozatokkal a háta mögött. Életműve igen sokrétű, ám az a vizuális világ, amely már a korai anyagaiban megszületik, formailag egységben tartja azt

Tovább


Béke velünk? Halasi Zoltánnal Csontos Erika beszélgetett

Halasi Zoltán költőként, esszéistaként, műfordítóként lett ismert és elismert. Már a publicisztikája is jelezte széleskörű érdeklődését a különféle kultúrák iránt, aztán egy váratlan fordulattal prózát kezdett írni. Még váratlanabb, hogy ez a próza az elsüllyedt kelet-európai zsidó kultúrát idézte meg. Az apropót hozzá egy lengyelországi zsidó költő jiddis nyelvű holokauszt-poémájának lefordítása szolgáltatta.

Tovább


Filmet varázsolni az életből

A For Sama (Kislányomnak, Samának) valódi kordokumentum, amelyben testközelből szembesülhetünk egy háború börtönszerű csapdahelyzetével. Amikor egyik napról a másikra kell eldöntenünk, hogy maradunk, ahol vagyunk, vagy mindent feladunk, és új életet kezdünk - mindezt hihetetlen gyorsasággal, a halál veszélye pedig mindkettőnél fennáll. Hamza Al-Kateab egyike azon kevés orvosoknak, akik hivatásukhoz és esküjükhöz ragaszkodva még nem hagyták el háború sújtotta hazájukat, Szíriát, egy szebb jövő érdekében. Felesége, Waad Al-Kateab rendezőnő a saját szemszögéből követi nyomon életüket a szíriai civil háború idején. A lányuknak, Samának címzett dokumentumfilm az első a műfajban, amit négy kategóriában is jelöltek BAFTA-díjra, mostanra pedig egy Oscar-díj várományosa is. A For Sama (Kislányomnak, Samának) január 27. és február 2. között lesz látható a VI. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon, ennek apropóján beszélgettünk Sós Ágnes dokumentumfilm-rendezővel. Tovább


A Lényeg elérése

Herbert Aniko aka Haniko júniusi, a Rugógyár Galériában megrendezett pop up tárlata, a Hirundo arra a súlyos problémára hívta fel a figyelmet, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely-átalakítások, a klímaváltozás és a fészkek állandó leverése miatt eltűnhetnek a fecskék Magyarországról. Haniko fecskelánnyá szellemülve, öt nagyméretű képben és egy kilenc kisebb alkotásból álló ún. kísérő sorozatban, vegyes technikával dolgozta fel ezt a fontos témát.

Tovább


Szakálltörténet