TARTALOM

 VISSZA

 


Karinthy és a csodák világa


Karinthy és a csodák világa

| |
 

Babits gyakran írt barátja, Karinthy munkásságáról. Gyakran elemezte annak sajátos eszejárását, kacérkodását a tudományokkal és érdeklődő távolságtartását a testtől.
„Csupa értelem és gondolat volt, érdeklődő, bíráló és élcelő, a saját életével szemben is. Érzésem természetesnek találná, hogy az maradjon a halálával szemben is. Sok író szelleme teljesen együtt vonaglik a tényekkel, mondhatnám, testi életük tényeivel, mintha csak e tények függvénye volna. Ő nem tartozott ezek közé. Az ő szelleme fölülemelkedett a tényeken: a lehetőségek, a logika birodalmába.”– írta Karinthyról Babits Mihály.


Kortársait is megragadta Karinthy sajátos világlátása, írói stílusa, melyben az ötlet a maga filozofikus furcsaságaival jobbára fontosabb volt, mint annak beágyazása és megjelenítése a valóságban. Karinthy írásaiban mindig a logikát kereste, a fogalmak tisztázását és a tiszta mondanivalót, éppen ezért mondhatni, nem alakított ki biztos saját stílust, éppen ő, a stílusparódiák mestere gyakran írt kényszerből, pongyolán, hevenyészett mondatokkal ragadta meg a lényeget, mely mindennél jobban érdekelte.

"Mi van az életen túl, az nálunk talán csak őt izgatta. A halál, mint utazás, mint kísérlet… Mi van az életen túl, s mi minden lehet még az aktuális emberi életen kívül?" - ez őt minden más írónál jobban érdekelte.

Karinthy a legváltozatosabb műfajokban alkotott:
az újságkrokitól a filozofáló esszéig, a fantasztikus novellától a regényes utópiáig írt mindent, amibe csak élénk szellemét beletölthette. Ám nem írt szabályszerű regényt, mert amint Babits mondja, nem volt előtte a valóságnak kellő tekintélye. Nem volt előtte semmi tekintélye az életnek…, holott ő maga nem viccelt, hanem csak rámutatott az élet vicceire.

A kortársak szemében életműve talán kevésnek tűnhetne föl lángeszéhez képest, ám mégis teljes, egész. Karinthy személyében és attitűdjében megtestesítette az írót, ő maga épp oly fontos volt, mint alkotásai. Nem véletlen, hogy páratlan népszerűségnek örvendett, és kávéházi ablak mellett ülő alakja afféle városi nevezetesség volt, amit érdemes az idegeneknek megtekinteni, s nem véletlen az sem, hogy írói paródiáival ennek az életbeli szerepnek számtalan variánsát tárta fel, stílusbravúrjaival lényegében véve pszichológiai munkát végezve.

„Milyen csalódás rádöbbenni, hogy ő ezt nem olvassa már! Nemcsak ezt: semmit sem fog már olvasni, akármit csinálok. Ő nem halt meg bennem: de én meghaltam őbenne. Csak most jutok tudatára, mennyire megszoktam őt, mint életem tanúját.”- kiált fel Babits.
Valahogy így vagyunk mi is kedvenceinkkel.

NZS

2012. 07.

Kapcsolódó anyagok

Kedves Olvasóink!

A festőszenvedély elfojtása, avagy a női lét alapdilemmái - Peder Severin Krøyer és Marie Triepcke

Orvosi-élettani Nobel-díj - 2019

Mindenki a saját szenvedéstörténete felől ismerhető meg

Praeeclampsia − 2019

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Mindenki a saját szenvedéstörténete felől ismerhető meg

Hegedűs Gyöngyit a Fragmentum csoportos kiállításon bemutatott művei alapján az orvoslás és a művészet kapcsolatáról, az alkotás funkciójáról és magáról a kiállításról kérdeztük.

Tovább


Paracelsus Magyarországon 24 igaz történet

Dr. Magyar László András orvostörténész, író és műfordító munkássága kiválóan illusztrálja, milyen szerteágazó és sokszínű kutatásokat folytathat az, aki az orvostörténet iránt érdeklődik. Könyveinek, ismeretterjesztő és szaktanulmányainak, valamint fordításainak köszönhetően betekintést nyerhettünk – hogy csak néhány példát említsünk – a démonológiába, a kísértettanba, a régmúlt idők gyógymódjaiba, megismerhettük a régi orvosi eszközöket, a görög dietetikát, valamint azt, hogy mit gondolt a 16-17. század embere a házastársi kötelességről.

Tovább


Evolúciós folyamatok a mindennapokban

Egy tágas nappaliban intellektuális vitát folytatunk két remek kutatóval, miközben a háttérben az ablakon keresztül a norvég táj különös színezetet ad a sok-sok órája tartó, hol politikáról, hol környezetvédelemről és a technológiáról szóló beszélgetésünknek. Az egyik gondolatról ugrunk a másikra, egyre izgalmasabb példák és kérdések jönnek elő, tudjuk, hogy hajnalig itt fogunk ülni ebben a hosszú beszélgetésben. Ezt az érzést idézi a “A versengés paradoxonjai” című könyv, ami beszélgetés indítógondolataként azt állítja, hogy minden a verseny valamilyen formájáról szól, így az életet sem értjük meg, ha ezt az elvet nem megfelelően fogjuk fel.

Tovább


Karinthy és a csodák világa