TARTALOM

 VISSZA

 


Egészség és protestantizmus


Egészség és protestantizmus

| |
 


A betegségre ráadásul, mint bűneik jogos büntetésére tekintettek. Szent Ambrus (330-397) például a 130. Zsoltárhoz írott magyarázatában azt írja, hogy „Az orvostudomány előírásai ellenkeznek a vallásos léttel, hiszen tiltják a böjtöt, nem engedélyezik a virrasztást, elterelik figyelmünket a meditációról, ezért hát, aki az orvosok kezére adja magát, hitét tagadja meg.” Tatianus (4.sz.) pedig a medicinát egyenest démoni műnek bélyegzi, amit csak azok vesznek igénybe, akik nem bíznak Istenben. Más egyházatyák azonban, például még a kifejezetten test-ellenes Órigenész (185-254) vagy Ágoston (354-430) viszont a medicinát Isten adományának tartották, és ezt vallotta a nagy összegző, Aquinói Szent Tamás is. Másfelől az egésszség a középkori ember számára az úgynevezett spirituális javak kategóriájába, így nem az orvostudomány, hanem az Egyház felségterületéhez tartozott. Az Egyház azonban nem az egészségre, hanem a gyógyítás szent és szeretetteljes aktusára tekintett csupán igazi tisztelettel.

Jóllehet tehát az egészség nyilván a keresztény ember számára is fontos maradt, és a medicina – nyilván praktikus okokból – a középkor során végig megőrizhette függetlenségét és helyét a keresztény világban, az Egyház a testi egészséget a lelki üdvösséggel szemben csak másodlagos értéknek tartotta. A katolicizmus ezért nem is igyekezett soha különösképpen értékrendjébe illeszteni a testi jólétet. A korabeli dietetikai tanácsadók, regimenek és orvosló könyvek meg is elégednek annyival, hogy olvasóik figyelmét az egészség hasznos voltára hívják föl. Az egészség azért fontos csupán számukra, mert szükséges föltétele a keresztény életnek, megteremti a választás lehetőségét jó és rossz között. Ezt a szemléletet legvilágosabban Kempis Tamás fogalmazta meg, aki azt írta, hogy „Ha egészséges vagy, sok jót tehetsz, ám hogy mire vagy képes betegen, azt nem tudom.”

A 16. században a protestantizmus megjelenésével azonban érdekes változásnak lehetünk tanúi. Az ekkoriban kiadott egészségügyi tanácsadók, dietetikák bevezetőjében ugyanis az egészség megőrzése már nem pusztán szükséges feltételként, hanem értékként, sőt erkölcsi kötelességként jelenik meg. A Luther közvetlen környezetéhez tartozó, Eobanus Hessus (1488-1540) például nem kevesebbet jelent ki, minthogy az egészség elhanyagolása az ötödik parancsolattal (Ne ölj!) ellenkezik, és a gyilkossággal egyenlő. De az is gyilkosság, ha valaki zabálással és ivással rongálja testét, Isten adományát. Az ugyancsak e lutheránus körhöz tartozó Caspar Peucer (1525-1602) pedig 1572-ben arról értekezik, hogy súlyos bűnt követ el, aki testét, Isten adományát és lelkének lakhelyét rongálja, és nem tartja karban. Szerinte a bűnbeesés során megbomlott az eredeti harmónia, amelynek visszaállítása részben a hit, részben az medicina feladata. Az egészséges élet pedig erkölcsi kötelességünk. Melanchthon (1497-1560), Luther legfontosabb munkatársa szintén kijelenti, hogy az egészség védelme erkölcsi kötelesség, elhanyagolása pedig bűn. A protestáns orvosi szerzőknél az erdélyi szász Paulus Kyrtől a dán Heinrich Rantzoviusig utóbb szinte mindenki hasonló érveket alkalma, vagyis arra törekszik, hogy az egészséget keresztény értékké emelje.

A protestáns szerzők tehát az egészség megőrzését immár erkölcsi kötelességnek tartották, s ekképpen elsőként tárták szélesre a kapukat a mára mindent elborító egészség-kultusz előtt. E változás tény, ám nehéz magyarázatot adni rá. Oka talán abban rejlett, hogy a hit „székhelyét” a világból az emberi bensőbe helyező, s a hitéletet a mindennapi élettől szétválasztani igyekvő protestantizmus a testet immár nem legyőzendő ellenfélnek, hanem Isten ajándékának tekintette, amellyel jól sáfárkodni morális kötelességünk. Hiszen az ember nem választhat szabadon! Sorsa eleve elrendelt, így kötelessége csupán az Isten által rászabott testi és lelki létforma tisztelete és minél eredményesebb fenntartása lehet.

Magyar László András

Kapcsolódó anyagok

Ha értjük a terápiát, könnyebb a lelki teher

Hatékony orvos-beteg kapcsolat a betegszervezetek közreműködésével

Az osztály, ahol beteg, orvos, szakdolgozó is figyelemre számíthat

Immunterápiás újdonságok a gyakorlatban

Harmadvonalbeli alkalmazott immmunterápiával elért komplett remisszió vesetumoros nőbetegnél

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Tovább


A népszerűsített kéz

A könyv egy igényesen összeállított, bevezetésből és öt részből álló mű, amely részenként 2-4 fejezetben színvonalas ismeretterjesztő stílusban foglalkozik az emberi kézhez társuló antropológiai, humánbiológiai és orvostudományi kérdésekkel. Sőt, a szerző nagyvonalúan élve az alcímben jelzett „és még annál is több” megjegyzéssel, egyes fejezetekben a fő témától igen jelentős távolságokba kalandozik gondolatainak alaposabb kifejtése érdekében.

Tovább


A csók története

A filematológia az oszkuláció aktusával foglalkozó tudomány. Aki eddig nem ismerte volna e szavakat, a torontói professzor Marcel Danesi Csók története című ismeretterjesztő könyvéből megtudhatja, hogy a bizony léteznek tudósok, akik folyamatosan bővítik a csók témájáról felhalmozott tudományos ismereteket. Elmondása szerint a szerző csupán erre az egyszerűnek tűnő kérdésre kereste a választ: “Miért tartjuk ezt a nem higiénikus aktust gyönyörűnek és romantikusnak?”

Tovább


A kifutó veszélyei

Az evészavarok az elmúlt évtizedben kitüntetett figyelmet kaptak a pszichiátriai szakirodalomban. Ennek fő oka, hogy az anorexia nervosa és a bulimia nervosa viszonylag gyakori mentális betegségekké váltak, de újfajta evészavarokról (például: izomdiszmorfia, orthorexia nervosa, purgáló zavar) is egyre több kutatás születik.

Tovább


Egészség és protestantizmus