TARTALOM

 VISSZA

 


Az utolsó polihisztor


Az utolsó polihisztor

| |
 

Egy elzászi evangélikus lelkész fiaként született. Előbb filozófiai, majd teológiai doktorátust szerzett. 1896-ban elhatározta, hogy első harminc évét a tudománynak és a művészetnek, további életidejét az emberiség szolgálatának szenteli. 1903-ban a strasbourgi evangélikus teológiai kar vezetőjévé nevezték ki.

Teológiai munkásságát protestáns liberalizmus jellemezte, fő törekvése az volt, hogy áthidalja a keresztény hit és saját kora tudományos gondolkodása közti feszültséget. Terjedelmes értekezést írt Kant filozófiájáról, könyvet szentelt Bach zenéjének, 1905-ben Párizsban részt vett a Bach-Társaság megalapításában, orgonákat épített, könyvet írt Német és francia orgonaépítészet és orgonaművészet címmel, a régi német orgonák védelmében is felemelte szavát.

Amikor 29 éves korában tudomást szerzett arról, hogy Francia Egyenlítői Afrikában, a mai Gabonban orvoshiány van, ifjúkori fogadalma arra indította, hogy beiratkozzék az orvosi karra. 1913-ban sebészi szakképesítést szerzett, vizsgát tett a trópusi betegségekből, majd feleségével, Héléne Bresslauval elhajózott Gabonba. Elsősorban a lepra és az álomkór gyógyítására törekedett, de az őserdei kórház rövidesen a bennszülöttek ezreinek lett menedéke. (Első afrikai útjáról, a lambarénéi kórház alapításáról és gyógyító munkájának kezdeteiről Orvos az őserdőben című könyvében írt.)

Német állampolgársága miatt 1917-ben feleségével egy franciaországi internálótáborba hurcolták, majd Strasbourgban igehirdetői és orvosi munkát vállalt, Európa városaiban előadásokat tartott és hangversenyeket adott, hogy kórháza fenntartásához pénzt szerezzen.

Csak 1924-ben térhetett vissza Lambarénébe, ahol nemzetközi támogatással végezte munkáját, sok kitűnő orvos, köztük a magyar Goldschmidt László közreműködésével. Kórházában a betegeket a hozzátartozók ápolták, ők takarítottak, látták el az egyéb teendőket. A kezdetleges higiéniai körülmények, a betegek tudatlansága nehezítették gyógyító munkáját, mégis számos életet mentett meg.

1951-ben megkapta a Német Könyvkereskedők Békedíját, 1952-ben neki ítélték oda a Nobel-békedíjat, amelyet 1953-ban vett át. Ekkor elmondott, A béke kérdése a mai világban című beszédét világszerte kiadták. A díjhoz járó összegből telepet hozott létre a leprások számára. 1955-ben II. Erzsébet brit uralkodó a polgári személyeknek adható legmagasabb kitüntetéssel ismerte el tevékenységét. Halálos ágyán állítólag még Bachot hallgatott hanglemezről, majd elbúcsúzott munkatársaitól. A "Nagy Fehér Orvos", ahogy Gabonban nevezték, 1965. szeptember 4-én hunyt el.

Leprások ásták meg a sírját, gyalulatlan fakoporsóban helyezték a sírba, a lepratelep gyermekkórusának éneke kísérte utolsó útjára. Kórháza területén temették el, sírján egyszerű fakereszten csak ennyi áll: Albert Schweitzer. Egykori gaboni házában múzeumot alakítottak ki, ahol személyes tárgyai és levelezése mellett különleges, orgonapedálos zongorája is látható, amelyen naponta gyakorolt, mielőtt adománygyűjtő európai koncertjeire elindult.

Négy Goethe-tanulmányt is az utókorra hagyott, amelyekben irodalom- és filozófiatörténet elegyedik egymással, és a goethei erkölcsi eszmények kapcsán Schweitzer bölcselőként is szóhoz jutott etikai indíttatású korkritikájával. Etikai nézeteit Az élet tisztelete című művében foglalta össze

. Önéletrajzi írásai Életem és gondolataim címmel jelentek meg.
Az utolsó polihisztorok egyike az egész emberiségért dolgozott, azt vallotta: "Humanista feladatunkat nem felekezeti vagy nemzeti hovatartozásunk alapján kell megítélnünk és végrehajtanunk."

Nevét Hatvanban kórház viseli, életét több film is feldolgozta, legutóbb az Albert Schweitzer - Egy élet Afrikáért című német-dél-afrikai alkotás 2009-ben.

2015. 01. 6.

Kapcsolódó anyagok

Ha értjük a terápiát, könnyebb a lelki teher

Hatékony orvos-beteg kapcsolat a betegszervezetek közreműködésével

Az osztály, ahol beteg, orvos, szakdolgozó is figyelemre számíthat

Immunterápiás újdonságok a gyakorlatban

Harmadvonalbeli alkalmazott immmunterápiával elért komplett remisszió vesetumoros nőbetegnél

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Tovább


A népszerűsített kéz

A könyv egy igényesen összeállított, bevezetésből és öt részből álló mű, amely részenként 2-4 fejezetben színvonalas ismeretterjesztő stílusban foglalkozik az emberi kézhez társuló antropológiai, humánbiológiai és orvostudományi kérdésekkel. Sőt, a szerző nagyvonalúan élve az alcímben jelzett „és még annál is több” megjegyzéssel, egyes fejezetekben a fő témától igen jelentős távolságokba kalandozik gondolatainak alaposabb kifejtése érdekében.

Tovább


A csók története

A filematológia az oszkuláció aktusával foglalkozó tudomány. Aki eddig nem ismerte volna e szavakat, a torontói professzor Marcel Danesi Csók története című ismeretterjesztő könyvéből megtudhatja, hogy a bizony léteznek tudósok, akik folyamatosan bővítik a csók témájáról felhalmozott tudományos ismereteket. Elmondása szerint a szerző csupán erre az egyszerűnek tűnő kérdésre kereste a választ: “Miért tartjuk ezt a nem higiénikus aktust gyönyörűnek és romantikusnak?”

Tovább


A kifutó veszélyei

Az evészavarok az elmúlt évtizedben kitüntetett figyelmet kaptak a pszichiátriai szakirodalomban. Ennek fő oka, hogy az anorexia nervosa és a bulimia nervosa viszonylag gyakori mentális betegségekké váltak, de újfajta evészavarokról (például: izomdiszmorfia, orthorexia nervosa, purgáló zavar) is egyre több kutatás születik.

Tovább


Az utolsó polihisztor