TARTALOM

 VISSZA

 


A szó belefúl az időbe


A szó belefúl az időbe

| |
 


Számos jelentős szerző feldolgozta már a témát a betegségek társadalmi jelentéséről, Susan Sontag írásaiban felhívja a figyelmet arra, hogy a különböző betegségek korfüggők, s a hozzájuk kapcsolódó jelentéstartomány is változó. Más és más korban eltérő érzelmi színezetet és kaphatnak a különböző az embereket sújtó kórformák, s ez kihat társadalmi megítélésükre, esetleg kezelésmódjukra.

Számos olyan nagy művészt ismerünk, aki munkássága során behatóan foglalkozott a betegségekkel. A különböző kórok irodalmi reprezentációja alkalmat nyújt a korrajzra, a társadalomkritikára, az egyes jellegzetes emberi viselkedés- és viszonyulásmódok plasztikus megjelenítésére.

A betegségekre, a normalitás határainak feszegetésére különösen fogékony volt a századvég művészete. Szívesen merítettek az olyan nyugati elődök mintázatából, akik az elmebajt, betegségeket, a létezés határsávjait számos művükben feldolgozták: mint például Dosztojevszkij, Maupassant.
A magyar századforduló irodalmi életében jelentős szerepet játszott egy feltűnő, jó kiállású, népszerű író, drámaíró, publicista, a nők és a társaság kedvence: Bródy Sándor. Az irodalomtörténet szerint a naturalizmus elemei beépültek sajátos stílusába, melyre a műgond és pongyolaság egyként jellemző.

1863. július 23-án született Egerben, egy zsidó származású foltozószabó tizennegyedik gyermekeként, s ennek a vallásnak a szokásrendjében nőtt fel. Bródy Sándor nem volt művelt, iskolázott ember. Tehetségével és lendületes fantáziájával pótolta az ebbéli hiányosságokat. Az élet riasztó mélységeit kívánta megjeleníteni, egyesíteni Jókai csillogó meseszövését az ösztönök és bűnök részletező leírásával, ez volt irodalmi programja. Amikor 1884-ben megjelent a Nyomor című novelláskötete, még csak huszonegy éves volt. A mű azonnal óriási sikert aratott.

A nyomorúság kiszolgáltatott áldozatai, eladott és megvásárolt emberek, betegek, haldoklók addig nemigen szerepeltek az irodalomban, de Bródy most ezt a témát bevonja az irodalom körébe.
Bródy Sándor egyike azoknak, aki megteremtették a modern magyar prózát. Sajátos, gazdag nyelvet hozott létre, ami egyesíti a népnyelv kifejező erejét és a városi nyelv leegyszerűsítő formáit. Elsőként szólaltatta meg műveiben a nagyvárosi szójárást, kifejezéskészletet, a pesti cinikus humort és gonoszkodást.

Élete utolsó remekművében, a Rembrandtról szóló novellafüzér utolsó elemében Bródy voltaképpen önmagáról vall, önmagára ismert, ő is tragikus bohóc volt, élni vágyó különc és nyughatatlan alkotó szellem, végül megöregedett, megkopott ember, akin túlhalad a kor.
»Volt népszerű, volt híres, aztán, mint a dolgok rendje hozza, öregedett és mint öregedő, száradó: jobb és különb ember lett... De a világ erkölcse a gyengét, a jót, lebunkózni, elpusztítani... Valamikor mindenki parolázott vele, neves, gazdag s ezért természetesen tisztelt ember volt, mostanában már csúszott lefelé a saját lejtőjén, némely fő-köszönők már nem is köszöntek neki, nem vették észre, nem akarták észrevenni. Egyszerűen szegény és öreg lett és a kortársak kíméletlenek. Letörve, csaknem szélhüdötten, a társadalomból és a városból, tehát a hazájából kilökve, a napi gondtól, amely nélkül alig tudott megélni, a haja is kikopott egészen... Kivágtak, a fiam leköpött, az ágyastársam utánam dobta az egyetlen flanellingemet. Talán igazuk is volt... Nem? - vitatkozott magával Rembrandt, mert utóbbi időben valamire való ember nem is állt vele szóba...«

Bródy naturalisztikus módon jeleníti meg figuráit, akik között sok a beteg, betegséggel küzdő vagy éppenséggel haldokló ember.

Élete során mindvégig igen fontos maradt számára a sajtó, annál is inkább, mivel újságíróként, szerkesztőként kezdte a pályáját.
Rengeteget dolgozott, mert ahogy írta: \\\"A dokumentum beszél, a szó belefúl az időbe.\\\"
Nélkülözések közepette, magányosan, a sikerből kikopva halt meg a kórházban.

NZS 2013.07.24.
.


Kapcsolódó anyagok

F-DOPA-jelzett PET/CT-PET/MR alapú modern 3D besugárzástervezés glioblastoma multiformés (GBM-) betegek komplex kezelésében. Az első magyarországi tapasztalatok

Hyperhomocysteinaemia fogamzó korú migrénes nőbetegek esetén

Lakossági stroke-szűrőnap Budapest XII. kerületében 2011-ben és 2016-ban. Mi változott és mi nem?

A dopaminagonisták jelentősége a Parkinson-kór kezelésében a marosvásárhelyi ideggyógyászati klinikák 15 éves gyakorlatában - keresztmetszeti vizsgálat

Az NKCC1 és KCC2 gének metilációs státusza refrakter temporalis epilepsziában

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Húshorizontok dicsfényben

Filp Csaba képzőművész alkotói és akadémiai pályája bővelkedik az elismerésekben: Munkácsy Mihály-díjas, DLA, egyetemi docens, tanszékvezető a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Amiről ebben az írásban szó lesz, mégsem a felsorolt kiválóságok valamelyike, hanem Filp szoros kötődése a gasztronómiához, melynek visszfénye – szerencsénkre – esik művészetére is.

Tovább


A modern kórháztervezés aktuális kérdései

A kórháztervezés kapcsán jogosan felmerülő kérdés; egy épület azon túl, hogy az alapvető funkciókat ellátja, milyen hatással lehet a felhasználókra? Sok kutatás foglalkozik a gyógyító építészet fogalmával; az architektúra milyen befolyással van a gyógyulás folyamatára, és mik azok a tervezési szempontok, amelyek hozzásegíthetnek a mielőbbi felépüléshez?

Tovább


Holnaplányok

Borgos Anna azonban teljesen új, és eddig a nemzetközi irodalomban is mellőzött szempontból mutatja be ezt az érdekfeszítő, tanulságos és tragikus történetet: mégpedig a pszichoanalízis budapesti iskolájához kapcsolódó nők szempontjából.

Tovább


A terápiák társadalmától a teremtő vágyakig

Gerevich doktor sokrétű érdeklődési körére világít rá a jelen kötet tanulmányainak sokszínűsége a szakmán és annak határterületein belül és azon túl, továbbá azt is ábrázolja, hogy a pszichiátria és a pszichológia tudománya mennyire átszövi a hétköznapjainkat is és jelen van az élet minden területén, legyen szó pszichiátriai kórképek gyógyításáról vagy az ezirányú kutatómunkáról, esetleg éppen arról, hogy vajon hol a határ az egészséges és a beteg psziché között, mi jelent már devianciát vagy fogadható el a normalitás keretein belül.

Tovább


A szó belefúl az időbe