Sós Ágnessel, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál alapítójával, főszervezőjével beszélgettem. Ági maga is rendező, operatőr és forgatókönyvíró, abszolút szakmabeli. Sokan ismerhetik tőle például a Szerelempatak című filmet, amit Erdélyben forgatott. A film csodás bájjal és humorral szól idős falusi özvegyek testi-lelki szerelmi életéről. Ő rendezte a Teri nagyit is, ami a 2004-es Magyar Filmszemlén több díjat is nyert, vagy a Láthatatlan húrok című filmet, ami az HBO csatornán látható. Ezeken kívül még több mint egy tucat film alkotója.

Lakásán fogadott, családja és kilenc macskája társaságában. Nem sok ideje volt rám, minden percét előre megtervezi, különben nyakába szakadnak a teendői. Házának minden szegletében alszik egy macska, még a mosdókagylóban is. Talán az ő nyugalmuk segít Áginak emlékezni arra, hogy időnként le kell pihenni. Na, de most erre nincs idő, közeleg az idei Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. A bemutatók január 21. és 29. között lesznek, mindenkit szeretettel várnak a vetítésekre.

Minden évben más és más tematikája van a fesztiválnak. Idén mi a vezérfonal?
Az idei szlogen: Tiszteld az Életet! „Ne ölj!” A filmek öt szekcióban versenyeznek: Légy bátor, Légy felelős, Légy boldog, Légy őszinte, Légy szabad… Egy-egy szekcióban öt zsűritag tevékenykedik, közülük hárman magyarok, ketten pedig külföldiek. Ők a szekció összes dokumentumfilmjét megnézik, majd összeülnek, és közös döntés alapján hirdetik ki a nyertes filmet. De a zsűritagokon kívül nagyon sokan dolgoznak azon, hogy ezek a dokumentumfilmek minél több emberhez, társadalmi csoporthoz eljussanak. Minden egyes filmünknek Budapesten és vidéken pluszban vannak civil nagykövetei, akik felkarolnak egy-egy filmet, és a saját platformjaikon terjesztik a hírét, sokszor személyesen házalnak velük.
A korábbi éveknek megfelelően a fesztivál minden délelőttjén középiskolásoknak vetítünk, összesen 11 filmet. Ez nagyon fontos, hiszen a fiatalságban van erő, őket érdekli és érinti a valóság, és ők azok, akik esetleg majd tehetnek valamit azért, hogy a jövőben ne kelljen ennyi katasztrófáról forgatni.

Szerinted mi várható el egy jó dokumentumfilmtől? Mitől maradandó, mitől működik? 
Ha megnézel egy filmet, és másnapra „kialszod”, akkor az nem jó. Együtt dolgozom egy kolumbiai kollégával, Manuellel. Ő a világ minden tájáról rengeteg dokumentumfilmet megnéz, és a fesztiválok programját is követi. Ő továbbküldi nekünk az előválogatást az általa a BIDF színvonalának megfelelőnek tartott filmekből. Ha én megnézek egy filmet, ami esetleg nem zseniális, csak nagyon jó, akkor feszengek, hogy a közönség biztosan a legjobb filmeket látja-e majd a világ terméséből.
A mi fesztiválunkra csupa nagyon színvonalas, hiteles, kreatív dokumentumfilmet válogatunk be. Ezekben a filmekben természetesen nem színészek, hanem hús-vér emberek szerepelnek; a történetük személyes, és pont emiatt hiteles. Ez a személyesség nagyon fontos ahhoz, hogy a néző valóban felfogja az adott film témájának a súlyát. Például rengeteg filmet láthattunk már az esőerdők irtásáról; borzasztó, szörnyű, de immunisak lettünk a témára, mert nem érzünk személyes érintettséget. Nemcsak az immunitás a baj, hanem, ha egy film nem elég jó, akkor mindegy, hogy komoly-e az üzenete vagy sem. Jó filmet kell csinálni. De amikor a fesztiválunkon bemutatunk egy olyan filmet, amiben az esőerdőirtásról egy személyes sztorin keresztül hallunk, akkor az megérint, elgondolkodtat, talán cselekvésre is késztet. A filmben fülöp-szigeteki civil természetvédőkről van szó, akik úgy próbálják megakadályozni például a fakivágást, hogy az éj leple alatt elcsórják a favágók eszközeit. Sokszor az életükkel fizetnek ezért, de kitartóak, és semmi sem fontosabb nekik, mint megvédeni a természetet. A filmben megismerhetjük ezeket az embereket, közel kerülünk hozzájuk, és ezáltal máris érintve vagyunk az ő történetükön keresztül.

Az idei filmek között több orvosi témájú alkotást is találhatunk, amelyek betegségről, kórházakról, pandémiáról szólnak. Mesélnél ezekről? Kiemelten érdekelne a svéd COVID-modellről szóló dokumentumfilm.
A Révészek című dokumentumfilm Tóth Péter Pál alkotása. A benne szereplő emberek súlyos életkatasztrófákat éltek túl, a történetük nemcsak a túlélésről mesél, hanem az újjászületésükről is. Van egy sanghaji film, a Hatodik Népkórház, amelyen keresztül egy sanghaji kórházba tekinthetünk be. Na de miért érdekes ez? Például azért, mert az is megtudható belőle, hogy Kínában az egészségügy nem ingyenes: meghal, aki nem tudja megfizetni a műtétet.
A svéd filmet imádtam – nem szerencsés az „imádtam”, mondjuk inkább azt, hogy nagyon szerettem… „Mi, svédek és a COVID” címmel a rendező országa COVID-védekezési modelljét mutatja be a pandémia idején. A filmben a svéd kormány világjárvány elleni küzdelmének dilemmáit követhetjük nyomon. Nem dolgom képviselni a svéd modellt, számomra a film lényege, hogy valamit hitelesen megmutat. Ha nincs ez a film, soha nem tudjuk meg, hogy ezek az emberek ott mit vittek véghez. Elképesztő. Ebben a filmben nem a COVID a lényeg, hanem az, ahogy a kompetens döntéshozók vállalták a felelősséget. Ha bárki rosszul döntött, lemondott. Nem mondott le senki. Ez egy demokratikus országról szól, ahol a politikusok engedik, hogy valaki a nyomukban legyen éjjel-nappal egy kamerával. Ahol a miniszter asszony a saját konyhájában süteményt süt, miközben próbálja kiizzadni a következő döntést a COVID-járvánnyal kapcsolatban. Itt nem imidzsek szerepelnek, hanem hús-vér emberek, politikusok, miniszterek. A filmben nincs rád erőltetve semmilyen vélemény, nem von le a végén következtetést. Kaptál egy mély benyomást, érzéseket, véleményeket, és a végén eldöntheted, hogy jól csinálták-e, amit csináltak, vagy sem.
A film nagykövete Cserni Tímea. Mielőtt Tímeát felkértük, több háziorvost is felkerestünk, hogy legyenek a film hírvivői. Azt képzeld el, hogy pusztán egzisztenciális okokból többen nem vállalták a feladatot. Mert féltik az állásukat: hogy elpártolnak tőlük a betegeik, ha állást foglalnak egy ilyen film mellett. Pontosabban, ha a hírét viszik egy filmnek, hiszen nem állást kellett foglalniuk. Biztos, ami biztos, abból nem lehet baj, ha semmit nem tesznek. Sajnálatos, hogy itt tartunk ma. Nem igazán értették meg, hogy nem azt kérjük, hogy a svéd modellel értsenek egyet, pusztán az lenne a feladatuk, hogy segítsenek az embereknek tájékozódni, és értesülni arról, hogy mi történik a világban. Szerintem azért volt zseniális a svéd modell, mert nem nézték hülyének a társadalmat. A döntések egy részét rábízták az emberekre, ezen kívül pedig sokkal kevesebb vállalkozás és lélek ment ott tönkre, mint más országokban.

Ágit engedem, hadd menjen a dolgára, hiszen mindannyiunknak nagyon fontos, amit csinál, a fesztivál pedig hamarosan kezdődik. Találkozunk a 9. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon január 21. és 29. között, 60 filmmel és 200 vetítéssel, Budapesten és tíz másik városban is.

https://bidf.hu/movies?movieFestivalYears=2023