hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Ecet és Anyatermészet



| |
 

A különféle háztartási vegyszerek egészségkárosító hatása közismert. A tisztítószerek gyakran okoznak közvetlenül is mérgezést - a gyermekeket nehéz lebeszélni, hogy bele ne kóstoljanak bele a figyelemfelkeltő palack tartalmába, ne spricceljék szét vagy a szemükbe az illatos, mutatós, szórófejjel ellátott színes flakonban tárolt, esetenként élénk színű folyadékot.

A legveszélyesebbek a marószerek: a háztartási hipó, a fehérítők, a WC-fertőtlenítők, a hideg zsíroldók a bőrre, nyálkahártyára jutva akár maradandó károsodást, végzetes mérgezést is okozhatnak. Bár a józan ész is azt diktálja, hogy a vegyszereket tartsuk eredeti csomagolásukban és soha ne töltsük át őket például italos üvegekbe, ezt gyakran nem sikerül betartani, s azt az előírást is gyakran megszegik a felnőttek, hogy a vegyszereket és gyógyszereket a gyerekek számára elérhetetlen, lehetőleg zárható helyen, legalább 1,5 méter magasan kell tartani.

Ám nem is kell meginni, elfogyasztani ezeket a szereket - mérgező hatásuk amúgy is érvényesül azáltal, hogy a háztartásokból a lefolyón át a folyókba kerülnek, beláthatatlan károkat okozva az ökoszisztémának. A többit tudjuk. Halak, halpiac, növények, állatok, emberek.

Az ipari termelés folytán egyre nő a választék, és a gyártók egyre lejjebb viszik az árakat. A háztartások zömében a reklámok hatására kb. tízféle durva, környezetpusztító alapanyagot tartalmazó készítményt használnak a lakás mind eredményesebb tisztántartására, a súrolóportól a penészeltávolító szerekig, a WC-tisztítóktól a fertőtlenítőkig.

Sok termék a korom és a zsír eltávolítása céljára ammóniát tartalmaz, amely köztudottan rendkívül káros az egészségre: a bőrre kerülve égési sérülést okoz, belélegezve a tüdőt károsítja. A klór számtalan termékben megtalálható és ammóniával keveredve halált is okozhat. A lúgok, a nátrium- és kálium-hidroxid szintén gyakran előforduló összetevői a zsíroldó és lefolyótisztító szereknek.

Ha lehet, a mindennapokban is arra kellene törekedni, hogy minél kevésbé mérgező vagy a környezet számára kíméletesebb megoldásokat találjunk lakó- és élőhelyünk, ruházatunk tisztítására. Annál is inkább, mert nagyanyáink tisztítószerei némi erőbehatással, súrolással együtt legalább annyit tudtak, mint korunk csodaszerei.
Házi használatra meglepően hatékony lehet az az öt csodaszer, ami minden háztartásban lenni szokott, a kamrában lapul, s amivel a nagytakarítás kíméletesen, és nem utolsó sorban olcsón véghezvihető.
Vegyük hát szemügyre azt a néhány közönséges, de hasonlóan hatásos konyhai alapanyagot, amellyel jobbára kiválthatjuk a mérgező háztartási vegyszerek zömét.

1. ecet
2. szódabikarbóna
3. citromlé
4. mosószóda
5. szappan
6. dörzsiszivacs

Az alternatív megoldásokat részletesen taglalja a Tudatos Vásárlók Egyesülete, mely internetes portált is működtet.



Forrás: www.tudatosvasarlo.hu - NOL


Kapcsolódó anyagok

Hogyan éljék túl lelkileg a dolgozók a krízishelyzetet?

Semmilyen orvosi kezelést ne hagyjunk abba!

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Benyújtották a szegedi lézeres kutatóközpontot is működtetető konzorcium létrehozásáról szóló kérelmet

Benyújtották a szegedi lézeres kutatóközpont, az ELI-ALPS-ot a jövőben működtető nemzetközi konzorcium létrehozásáról szóló kérelmet Brüsszelben - tájékoztatta az intézmény pénteken az MTI-t.

Tovább


Hogyan viszonyulunk a mentális betegekhez?

Online lakossági kérdőív készült a mentális betegekkel kapcsolatos attitűdök vizsgálatához. A Simon Lajos egyetemi docens, pszichiáter, pszichoterapeuta által vezetett kutatócsoport a mentális zavarral élőket érintő stigmatizáció felmérésére és a hazai antistigma programok hatásvizsgálatára vállalkozott. A cél a hatékony nemzeti antistigma program kidolgozása.

Tovább


COVID-19 pandémia testi és mentális jóllétre tett hatásai - nemzetközi felmérés

The Collaborative Outcomes study on Health and Functioning during Infection Times (COH-FIT) egy nagy nemzetközi felmérést végző projekt, amely a koronavírus pandémia (COVID-19) által érintett országok egész lakosságára irányul. A projektben majdnem 200 kutató vesz részt több mint 35 országban, több nemzeti és nemzetközi szakmai szervezet hozzájárulásával. A COH-FIT projekt célja a kockázati és a védelmet nyújtó tényezők azonosítása, amelyek tájékoztatást nyújtanak a COVID-19 pándémiát megelőző és beavatkozó programok számára, illetve a jövőben előforduló más pándémiák számára.

Tovább


Ecet és Anyatermészet