A kullancsencephalitis (kullancsok által terjesztett agyhártyagyulladás) Eurázsia egyik legsúlyosabb kullancs okozta betegsége. Évente több mint háromezer megbetegedés ismert Európában, és a közelmúltban jelentős mértékben emelkedett ezek száma – egy növekvő közegészségügyi kockázatról van tehát szó. Egy friss, a One Health szaklapban megjelent kutatásban a szakértők arra keresték a választ, hogy a biodiverzitásnak, az élőhelyek gazdagságának milyen szerepe lehet e betegség terjedésében.

A betegséget okozó vírust elsősorban kullancsok, különösen az Ixodes ricinus fajkomplex tagjai terjesztik, de pasztörizálatlan tej fogyasztásán keresztül is meg lehet fertőződni vele. A vírus vektorok és rezervoár gazdák közötti aktív cirkulációja bizonyos körülmények együttes fennállása esetén valósul meg, és bizonyos élőlénycsoportokhoz, fajokhoz kötődik. A kullancslárvák főleg kisebb emlősökön, a nimfák kisebb és közepes méretű emlősökön, madarakon és hüllőkön, míg a kifejlett kullancsok nagytestű állatokon, például patásokon táplálkoznak. A kullancsok egyszerre vektorok és fő rezervoárjai is a vírusnak.

Más kullancs okozta megbetegedések, például a Lyme-kór esetében ismert, hogy a vadon élő gazdaállatok diverzitása és relatív abundanciája (reprezentációja egy adott ökoszisztémában) befolyásolja a betegségek átadását. Ez a kapcsolat – melyet biodiverzitás-betegség (diversity-disaease) összefüggésnek is neveznek – fennállhat a kullancsencephalitis esetében is.  Az agyhártyagyulladás fő rezervoárjai kisemlősök, mint a sárganyakú erdeiegér (Apodemus flavicollis) és a vöröshátú erdeipocok (Clethrionomys glareolus);, közülük is az Apodemus fajok terheltebbek kullancsokkal. Azért, hogy a biodiverzitás-betegség összefüggést ez esetben feltárják, a kutatók 2017 és 2021 közötti adatsorokat elemeztek. Az európai léptékű elemzéshez 13 országból, köztük Magyarországról is használtak fel adatokat, finomabb léptékben pedig két olaszországi provincia területének adatsorait tanulmányozták. A megbetegedéseket Európai Uniós szinten összehangolt élőhelyi adatokkal vetették össze. Megjegyezték, hogy Európában nem állnak rendelkezésre kellően pontos, számszerű adatok a vadon élő állatok abundanciájáról és denzitásáról (sűrűségéről), ezért folyamodtak az újonnan létrehozott élőhelyváltozatossági index (habitat richness index, HRI) alkalmazásához.

Európai léptékben arra az eredményre jutottak, hogy a legnagyobb kullancsencephalitis kockázat az átmeneti mértékű élőhelyi változatosság esetén jelentkezett: akár kisebb, akár nagyobb volt az élőhelyi változatosság, a megbetegedés kockázata csökkent. (A lokálisabb elemzés nagyjából megerősítette ezt, annyiban azonban eltérő következtetésre jutott, hogy itt az alacsonyabb élőhelyi változatosság is magas kullancsencephalitis kockázattal járt. Ez egyébként lehetett az adott vizsgálati terület sajátossága is.) 

Sok kérdés vár még tisztázásra a mögöttes, komplex ökológiai összefüggések kapcsán. Ezek az eredmények azonban arra utalnak, hogy a biodiverzitás-csökkenés (az éghajlatváltozással együtt, amely ráadásul növeli a kullancsencephalitis előfordulási területeit) tovább ronthatja a kullancsencephalitis növekvő problémáját. A biodiverzitás védelme tehát közegészségügyi szempontból is nagy jelentőséggel bír.