Hírvilág

Szójával a terhességért

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Hatszoros a sikeres megtermékenyítés esélye, ha a lombikprogramban résztvevő nőt szójaalapú összetevőkkel kezelik. Az évek óta hiába próbálkozó páciensek fele ezután az első alkalommal teherbe esett. A kezeléshez az Intralipid nevű zsír- és kalóriagazdag folyadékot használták. Az orvosok remélik, hogy ennek segítségével a jövőben egyre több nő válhat anyává, megkímélve őket a sikertelen mesterséges megtermékenyítés okozta érzelmi és anyagi megpróbáltatásoktól. A keverék leállítja azoknak a káros vegyületeknek a termelődését a testben, amelyek akadályozzák a teherbeesést. „Nap mint nap látok kétségbeesett párokat, akik a sokadik sikertelen próbán vannak túl. Az emberek főleg az anyagi veszteségről szoktak ilyenkor beszélni, pedig az érzelmi megrázkódtatás még sokkal nagyobb” – mondja George Ndukwe, egy nottinghami termékenységi klinika vezetője. Az orvos szerint a terméketlen nők legalább egynegyedének az immunrendszerével van probléma, a túl sok fehérvérsejt ugyanis megtámadja a terhességet. A kezelések során eddig alkalmazott szerek fejenként 2000 fontba, azaz majdnem 645 ezer forintba kerülnek, mégsem járnak velük mindenkinél sikerrel. Az Intralapid ára azonban mindössze ennek egytizede, ártalmatlanabb, és jóval eredményesebbnek is bizonyul. A kísérletben résztvevő nők átlagosan hat sikertelen próbálkozáson voltak tú,l de volt olyan is, aki már tizenkét alkalommal vetette alá magát a rendkívül kellemetlen beavatkozásnak. Felük esett ezután azonnal teherbe, míg a kontrollcsoport tagjainak csak 9 százaléka. Ezen kívül mások szteroidokat vagy az asztma kezelésére használt gyógyszereket próbálnak ki a magas fehérvérsejtszám csökkentésére, hogy ezzel segítsék elő a gyermekáldást. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Stresszoldás a terhességért

Azok a nők, akik stresszoldó foglalkozásokon vesznek részt a lombikprogram korai időszakában, sokkal nagyobb arányban esnek teherbe (52 százalék szemben a 20 százalékkal) - az Amerikai Meddőségi Társaság által közzétett cikk szerint.

Hírvilág

Számítógépes programmal megjósolható a mesterséges megtermékenyítés sikere

Mielőtt az invazív, drága és érzelmileg megterhelő lombikprogramba jelentkeznénk, jó lenne ha tudnánk, valóban születhet-e saját gyermekünk.

Hírvilág

Tizenöt petesejttel a legnagyobb az esély

A lombikprogramoknak akkor a legnagyobb a sikere, ha egy ciklus során a petefészkekből 15 petesejetet nyernek - állítja egy új tanulmány.

Hírvilág

Hétmilliárd méh hiányzik

Nincs elég méh a növények beporzásához az európai országok többségében