Hírvilág

Stroke-ot kockáztat az, aki túl sok diétás üdítőitalt fogyaszt

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A diétás üdítők szerelmesei, akik naponta fogyasztják a terméket, talán kevesebb kalóriát visznek be, ugyanakkor a stroke megnövekedett kockázatának lehetnek kitéve. „Vizsgálatunk a kockázat jelentős növekedését mutatta ki azok körében, akik naponta isznak diétás üdítőitalokat” – számolt be Hannah Gardener, a Miami Egyetem Miller Orvostudományi Intézetének epidemiológusa a 2011-es Nemzetközi Stroke Konferencián Los Angelesben. Az összefüggés egyelőre nem ismert. Az Egyesült Államokban a stroke a szívbetegséget és a rákot követően a harmadik leggyakoribb haláloknak számít, amely évente több mint 137 ezer ember halálát okozza. Korábbi kutatások kimutatták, hogy azokban az emberekben, akik naponta több mint egy hagyományos vagy diétás üdítőitalt fogyasztanak, hajlamosabbak a metabolikus szindrómára. A magas vérnyomás, a magas triglicerid szint, az alacsony jó koleszterin szint, a magas vércukorszint és a nagy derékbőség kockázati tényezőinek összessége, a metabolikus szindróma, pedig fokozza a cukorbetegség és a szív-érrendszeri betegségek kockázatát. Jóllehet Gardener és munkatársai találtak összefüggést a diétás üdítőitalok és a stroke kockázata között, de ok-okozati összefüggést nem sikerült meghatározniuk. Egyes szakértők úgy reagáltak az eredményekre, hogy a konferenciákon közzétett tanulmányokat nem teszik ki olyan szigorú felülvizsgálatnak, mint az elismert orvosi szakfolyóiratokban publikált cikkeket. Dr. Patrick Lyden, a Los Angeles-i Cedars-Sinai Medical Center neurológusa az eredmények átnézése után azt állította, hogy első pillantásra a korreláció véletlenszerűnek tűnik, bár az látható, hogy a kutatás szilárd tudományos alapokon nyugszik. Az összefüggés bizonyításához tehát a vizsgálat megismétlésére lesz szükség. Gardener addig is azt javasolja betegeinek, hogy kerüljék a hagyományos és a diétás üdítők napi fogyasztását. „Az időnként elfogyasztott üdítőital senkinek sem árt. Hetente egy-kétszer nem okoz semmi gondot” – állítja. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Csecsemők Coca -Colával

A stroke új kezelése

Harc a szélütés ellen

Három órás időablak

Stroke fiatalon

Stroke inkognitóban

Stroke: szomorú tények

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

A szem és a látás a Bibliában

RÁCZ Péter

A látásra vonatkozó igehelyek és értelmezésük, szimbolikus jelentőségük a Bibliában.