Hírvilág

Önvezérelt oktatás

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Sugata Mitra professzor TED-en a napokban tartott előadásában az oktatás jövőjét taglalta. A kutató meglátása szerint az oktatásban világszerte ismert probléma, hogy minden országban találhatóak bizonyos vidékek, ahová a kiemelkedő képességekkel rendelkező oktatók nem mennek el tanítani. Jellemzően ezek problematikus, nehéz sorsú vidékek. Az indiai kutató szerint pedig épp itt lenne leginkább szükség a legjobb tudású oktatókra. A probléma feltárása érdekében az indiai kutató 1999-ben egyedi kísérletet végzett el: Új-Delhi szegénynegyedében, a gyermekek szemmagaságának megfelelően, beépített a falba egy nagysebességű internetkapcsolattal rendelkező számítógépet. Az iskolázatlan és sokszor írástudatlan gyermekek elképesztően hamar megtanultak szörfözni a világhálón. A kísérletet India több részében megismételte, és arra a megállapításra jutott, hogy a gyermekek, csoportban, saját maguktól képesek elsajátítani az internet rejtelmeit. A többéves kísérletsorozat eredményeként a kutató úgy látja, hogy önszerveződő, csoportos, számítógéppel asszisztált oktatás jelentősen hatékonyabb oktatást állítana elő mint a jelenlegi. A kutatásaival híressé vált profeszzor jelenleg egy átfogó oktatási reform programhoz szükséges terv kidolgozásán fáradozik. Forrás: TED

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Veszélyben az egyetemek autonómiája?

Tiltakozó közleményekkel „szavaznak” sorra az egyetemek az alapítványi átalakítás, illetve annak intézési módja ellen. Professzorok, munkatársak, hallgatók, legutóbb az MTA doktorai adtak ki hivatalos állásfoglalást. Megkérdeztünk „kívülállókat”, Freund Tamást, az MTA elnökét, Tillmann József filozófus, esztéta, egyetemi tanárt, Fleck Zoltán jogász, szociológust, tanszékvezető egyetemi tanárt a kialakult helyzetről, a folyamatról, illetve Fábián Istvánt, a debreceni egyetem korábbi rektorát is. Többen a tudományos és kutatómunka, az egyetemi autonómia ellehetetlenülésétől félnek, veszélyes ugyanis, ha ezek a szellemi műhelyek politikai irányítás alá kerülnek. Az MTA elnöke kiemelte az egyetemi autonómia tiszteletben tartásának és a döntések előtti tisztázó vitáknak a fontosságát.

Klinikum

Klinikai vizsgálatokról

A klinikai vizsgálatok célja megtalálni a betegségek megelőzésének, diagnosztikájának vagy kezelésének megfelelő módját. A kezelést tekintve a klinikai vizsgálatok célja gyakran annak megállapítása, hogy az új kezelés hatásosabb és kevesebb mellékhatással jár, mint más, már a gyakorlatban használt eljárás. A klinikai vizsgálatokat a félig-kísérletek közé sorolják és akár több vizsgálat együttes kiértékelésére is szükség lehet az eredmények általánosításához (metaanalízis, evidence synthesis).

Egészségpolitika

Vége a TVK 16 éves uralmának – újraszabták a kórházi finanszírozást

A teljesítmény-volumenkorlát elve szerinti számolás tizenhét év után megszűnik a szakellátásban.Bevezetik az éves keretet a finanszírozásban, illetve szakmákra lesz kiosztva ez a pénz. Az idén életbe lépett változás megkérdezett szakértőink szerint leginkább átnevezés, de nem jelent átütő változást. Igaz, várhatóan megszűnik a kórházak mozgástere abban, hogy a jól és kevésbé jól fizetett területek között „játszanak”.

Klinikum

Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben műhelykonferencia

A Budai Családközpontú Lelki Egészség Centrum szervezésében 2018. szeptember 8-án került megrendezésre az Ebadta lehetőségek: kutyás terápiák az egészségügyben című műhelykonferencia a budapesti Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Pszichiátriai és Pszichiátriai Rehabilitációs Osztályán.

Idegtudományok

Két munkacsatornás endoszkópos műtétek a gerincsebészetben

A minimálisan invazív endoszkópos gerincműtéteket gerinccsatorna-szűkület és gerincsérv, csigolyaelcsúszás kezelésére használják. Czigléczki Gábor idegsebésszel a technika továbbfejlesztett változatáról, a két éve Magyarországon is elérhető két munkacsatornás technológiáról beszélgettünk.