Hírvilág

Nem csökkenti a halálozási arányt a gyomorszűkítő műtét

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A gyomorszűkítő műtét nem csökkenti a halálozási arányt a kórosan elhízott középkorú felnőttek esetében - legfrissebb felmérések szerint. A felmérés során az Egyesült Államokban mintegy 850 férfibeteget vizsgáltak meg a kutatók, akik mind bariatrikus gyomorszűkítő műtéten estek át 2000 januárja és 2006 decembere között. A férfiak átlagéletkora 49,5 év volt, átlagos testtömegindexük pedig 47,4 (a testtömegindex, más néven BMI, 40-es érték felett már kóros elhízást jelez). A szakértők összehasonlították a műtéten átesett betegek halálozási arányát a 41 000 betegből álló kontrollcsoportéval (az ő átlagéletkoruk 54,7 év volt, átlagos testtömegindexük pedig 42), akiken nem végeztek gyomorszűkítő műtétet. A 850 vizsgált betegből 11-en (1,29 százalék) a műtétet követő egy hónapban meghaltak. „Az elsődleges vizsgálatok azt mutatták, hogy a bariatrikus műtéten átesett betegek halálozási aránya alacsonyabb volt, mint a kontroll csoportban lévőké, a további analízis azonban megmutatta, hogy nincs közvetlen kapcsolat a csökkent halálozási arány és a műtét között” - nyilatkozta Matthew L. Maciejewski, a Durham Veterán Egészségügyi Központ munkatársa. Bár a gyomorszűkítő műtét úgy tűnik, nem csökkenti a halálozási arányt a középkorú férfi páciensek esetében, sokan mégis alávetik magukat az operációnak, hiszen ennek segítségével jelentős testsúlytól szabadulhatnak meg és életminőségük is javul. A kutatás részletes leírása a Journal of the American Medical Association június 15-ei számában olvasható. 2011. 06. 16. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Gyomorszűkítés és cukorbetegség

Testtömegcsökkentő műtétek – Melyik a jobb?

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.