Hírvilág

Megoldásra vár az egészségügyi humán erőforrás problémája

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


A humán erőforrás problémájára közös megoldást kell találnunk - Üléseznek az Európai Unió egészségügyi miniszterei – írta közleményében a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága. Gödöllőn tartják az EU egészségügyi minisztereinek informális ülését, 2011. április 4-5-én. Az ülés egyik napirendi pontja a magyar elnökség egészségügyi programjának kiemelt témája: a „ Betegutak és a szakemberek életpályája Európában”. A szűk két napban számos olyan egészségügyben megoldandó problémáról konzultálnak a jelen lévők, amelyek csak összeurópai szinten kezelhetőek. A találkozó szünetében tartott sajtótájékoztatón Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az egészségmegőrzés, a gondoskodás és az öngondoskodás fontosságát emelte ki: „Olyan életprogramra van szükség, amely arra biztatja az embereket, hogy vigyázzanak az egészségükre, az erre vonatkozó felkészítő munkát pedig már az iskolában el kell kezdeni. A társadalomban is erősíteni kell a gondoskodás, öngondoskodás fogalmát, amelybe jobban be kell vonni az orvosok mellett más egészségügyi dolgozókat, a nővéreket és védőnőket, akik az egészségügyi intézményeken kívül is találkozni tudnak az érintettekkel és tanácsokat adhatnak nekik”. John Dalli egészségügyért és fogyasztópolitikáért felelős EU biztos szerint Európának ma más típusú problémákkal kell szembenéznie, polgárai egyre tovább élnek, és ebből kifolyólag az ellátórendszernek olyan kérdésekre kell választ adnia, mint például a krónikus betegségek. Át kell alakítanunk a gondolkodásunkat és a gyógyítás mellett az egészség megőrzésére kell fókuszálnunk. Mint mondta, 2020-ra egymillió egészségügyi állás lesz betöltetlen az Európai Unióban, ez olyan probléma, amelyre közösen kell választ adnunk: „Nincsenek csodamegoldások, a helyzet rendkívül bonyolult, ezért az értékes emberi erőforrásainkat hatékonyan kell felhasználnunk. A biztos köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak és az egészségügyi ágazat vezetőinek, hogy kezdeményezték a nemdohányzók védelmét, ezzel csatlakozva az Unió egészségügyi programjához. Reményét fejezte ki, hogy a jogszabály egy hónapon belül megszületik, és így Magyarország komoly lépést tehet a népegészségügy javítása terén. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár úgy fogalmazott: „Miközben fojtogató napi problémákat kell megoldani, az informális ülés hosszú távú kitekintésre is ösztönöz”. A mi válaszaink ebbe a korszerűsítési keretbe illetnek. Az államtitkár beszámolója szerint az ülésen jelenlévő nemzetközi szakemberek és miniszterek egyetértettek abban, hogy szükség van az ellátási modellek átalakítására, a kórházközpontú gondolkodásból végre ki kellene lépni és az ellátási rendszert radikálisan meg kell változtatni. Az államtitkár kifejtette, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt kell helyezni az alap és a járóbeteg-ellátásra, az otthonápolásra, s ezzel egyidőben meg kell erősíteni a szakember hálózatot is. Szócska Miklós elmondta, fel kell végre ismerni, hogy az egészségügybe érdemes beruházni, hiszen az olyan befektetés lehet, amely egy nemzet számára rövid időn belül meghozhatja a hasznát. Az államtitkár kitért arra is, hogy az uniós polgárok migrációjából fakadóan, nemcsak az emberi erőforrás krízist kell kezelni, hanem a rendelkezésre álló adatok összehangolása mellett egységessé kellene tenni a különböző tagállamok védőoltási protokolljait és a szakemberek definícióját. Utóbbit a tanácskozás összes résztvevője támogatta. Az informális egészségügyi miniszteri találkozó napirendjén szerepelnek továbbá a 2013-ban befejeződő uniós szintű Egészségügyi Program jövőjével kapcsolatos kérdések is. Az egészségügyi miniszterek egy első véleménycserét folytatnak arra vonatkozóan, hogy indokoltnak látják-e egy új, erőteljes Egészségügyi Program 2013 utáni időszakra szóló kialakítását és elfogadását, illetve milyen stratégiai, szakmai irányokat jelenítenének meg az új Programban. Kapcsolódó anyagok: A humánerőforrás kérdés megoldási lehetőségei

Az egészségügy humán erőforrás stratégiája

Fél évszázados tévúton

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.