Hírvilág

Megoldások szenvedélybetegségre

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A parlament egészségügyi bizottságának szerdai ülésén számolt be a Nemzeti Erőforrások Minisztérium egészségügyi államtitkárság népegészségügyi főosztályának megbízott vezetője, Gyebnár Brigitta a hazai dohányzási és alkoholfogyasztási szokásokról, s az azokkal kapcsolatos tervekről. Alkoholfogyasztás Ezen a területén hazánk nem tudott visszalépni a negatív statisztikák éléről. Részben a túlzott alkoholfogyasztáshoz felelős a daganatos, a szív- és érrendszeri, pszichiátriai betegségek magas számáért is, de kockázati területe emellett a baleseti, a családon belüli, és más erőszakos bűncselekmények is. Így összességében évente mintegy 8000 ember halála vezethető vissza a nagyivásból és alkoholizmusból eredő okokra. Az utóbbi évek felmérései azt bizonyítják, hogy immár nem csak a fiúk, de a lányok körében is növekszik az alkoholfogyasztás, ami problémás viselkedést okoz a fiatalok körében. Mára ismét közelítünk a 13 liter/fő tömény szeszben mért éves fogyasztáshoz, s bár ebben voltak ingadozások az elmúlt 20 évben, ilyen rossz adattal a nyolcvanas években találkoztak utoljára. A nemzeti alkoholstratégiát négy évvel ezelőtt kezdték el kidolgozni a szakemberek, amelyet integráltak a Lelki Egészség Országos Programba. A főosztályvezető szerint a legfontosabb teendőknek a korai alkoholfogyasztás megakadályozására kellene irányulnia, és adópolitikai irányban is terveznének változásokat: adóemeléssel a fogyasztás csökkenthető lenne. A kampányokban az ágazatok közötti együttműködésre kellene törekedni. „Kell még néhány száz év, hogy a probléma megoldódjon” – vélte Iván László (Fidesz), mert abban szerepe van a frusztrációs tendenciáknak is, a probléma tehát mélyen gyökerezik, komplexebb kezelés szükséges. Az alkoholproblémák megoldása nem kap megfelelő megközelítést sem a szakmától, sem a politikától. Szilágyi László (LMP) szerint is komoly szociokulturális kutatásokat igényelne a nagymértékű alkoholfogyasztás okainak feltárása. „Csodálkozom, hogy az egészségügyi bizottság nem emelt szót a házi pálinkafőzés engedélyezésekor, mert ezek az otthon előállított termékek hamarosan a falusi kocsmákban lesznek” – mondta Kovács Tibor (MSZP), hozzátéve, hogy korábban a jövedéki tanács többször foglalkozott az alkohol és a dohányáruk adóztatásának emelésével, ám ez nem orvosolja a problémát. Az adóemeléssel emelkedik a csempészett áruk mennyisége. Mikola István, a bizottság Fideszes elnöke erre úgy reagált, hogy korábbi vizsgálódások rámutattak arra, hogy nincs szignifikáns hatása az otthoni főzés engedélyezésének az alkoholfogyasztás mértékére, példaként Skóciát említette. Dohányzás Gyebnár Brigitta beszámolójából kiderült, ezen a területen, ha lehet, még rosszabbul állunk, mint az alkoholfogyasztásban. A dohányzás következtében áttételesen 30 ezer ember hal meg évente, vezető halálok a tüdőrák, amely megelőzhető haláloknak tekinthető, de a cardiovascularis betegségek 30%-a is összefügg a füstölgéssel. A dohányzás népegészségügyi és gazdasági károkat egyaránt okoz a társadalomnak, de nem csak az aktív dohányosok tekintetében: a passzív dohányzás önmagában 17 milliárddal járult hozzá a károk mértékéhez. A fiatalok, gyerekek és tanulók egynegyede dohányzik, bár némi javulás érezhető a nemdohányzók javára, de a dohányzást imitáló termékek (vízipipa, elektromos cigaretta) további problémákat okoznak. A tárca fontosnak tartja a lakosság tájékoztatását, az iskolai egészségfejlesztő programokat, de segíteni kell az alapellátás szintjén is a leszokást segítő programokat, mind a gyógyszeres, mid a nem gyógyszeres terápiák integrálásával. A jogi szabályozás bevezethetné a zéró tolerancia elvét, amely minden közösségi helyen tiltaná a füstölést. Ugyanezzel az eszközzel változtatni lehetne a dohánytermékek gyártása, kiszerelése, csomagolása területén, így márkanév nélkül, egyendobozban jelenhetnének csak meg a piacon a dohánytermékek. Az adóztatás területén bevezethetnék a szálankénti termékdíjat, az ebből származó bevételt a megelőzésre lehetne visszaforgatni. A bizottság ülésének meghívott vendége, dr. Kovács Gábor, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke arra hívta fel a figyelmet, több más szervezettel egyetértésben és összefogva azért kívánnak lobbizni a jogalkotóknál, hogy a jogszabályok hazánkban is feleljenek meg az Unióban elfogadottaknak, mert ma nem azok. Szigorú tiltást kellene bevezetni a dohányzást illetően az oktatási intézményekben, a hideg és melegkonyhával rendelkező vendéglátó ipari egységekben egyaránt. Kívánatos lenne, hogy a dohánytermékek „láthatatlan” helyen legyenek megvehetők, nem kellene azokat kitenni fő helyre a szupermarketekben, hanem csak trafikokban szabadna engedélyezni az árusítást. Törvényben kellene végre leszögezni, hogy a dohányzás szenvedélybetegség, s finanszírozni a leszokást segítő programokat. Utalt arra is, hogy a dohányzás visszaszorítása érdekében tett radikális intézkedéseket a lakosság nagy része helyeselte. Kovács Tibor (MSZP) szerint a jövedéki adó emelése eddig sem hozta meg a hozzá fűzött reményeket, 1-2 hónapos fogyasztás-visszaesés után – a csempészáruk mennyiségének növekedése mellett – nem változnak a mutatók. Horváth Zsolt (Fidesz) ugyanakkor azt mondta, a vendéglátó egységekben csak minimális csökkenés volt a tiltás bevezetése miatt, ugyanakkor a törvény hagy kiskapukat is a megkerülésre. Az tudvalévő, hogy aki 18 éves koráig nem szokik rá a cigarettára, az nagy valószínűséggel később sem fog, ezért az ez alatti korosztályokat kellene megcélozni első sorban a programokkal. eLitMed.hu – T.O.

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Klinikum

A humán immunrendszer rendszerelvű megközelítése

A nukleotidpolimorfizmusok kutatása révén kiderült, hogy az autoimmun betegségek kialakulásában nagyon kis hatáserősséggel nagyon sok genetikai lokusz közreműködik, és itt is kiderült, hogy egy-egy kórkép molekuláris heterogenitása – pl. SLE esetén – milyen óriási. E betegségek kezelését forradalmasította a biologikumok rendszerimmunológiának köszönhető bevezetése.

Ökológia

Big Pharma és Big Ag

BRYS Zoltán

A gyógyszergyárak gyakorlatát számos magas színvonalú kritika érte az elmúlt évtizedben, ezzel szemben a Big Ag viszonylag kevesebb figyelmet kapott orvostudományi folyóiratokban. Számos betegséggel összefüggésbe állítható a táplálkozás. Jelentőségénél fogva hasonlóan kiemelt szakmai figyelmet érdemelne.

Ökológia

Reflexiók a kibontakozó ökológiai krízisre az 1970-es évek művészetében

Az ökológiai gondolkodás az 1970-es évekig nem volt számottevő jelentőségű, bár Aldo Leopold ökológus már a század elején felhívta a figyelmet az erőforrások kimerülésével kapcsolatos aggodalmaira.

Klinikum

Erőelemzés, mintanagyság, hatásnagyság, szignifikanciaérték kapcsolata és szerepük a klinikai vizsgálatokban

A kutatási javaslatok és pályázatok, valamint a publikációk elfogadásához az erőelemzés (power analysis) és a mintanagyság (sample size) meghatározása manapság a tudományos életben való boldogulás legfontosabb tényezőivé váltak. Az etikai bizottságok gyakran kérik a klinikai vizsgálatok engedélyezéséhez az erőelemzés- és a mintanagyság-meghatározás bemutatását. Ezek nélkül ma már szinte lehetetlen empirikus tudományos cikket publikálni. Erkölcsi, morális és gazdasági szempontból ugyanis nem elfogadható olyan klinikai vizsgálat elvégzése, amelyről előre tudni lehet, hogy a megfelelő statisztikai erő hiányában eleve reménytelen a vizsgálat sikere, és a pácienseken fölöslegesen kísérleteznek. Hasonlóképpen az sem elfogadható, ha olyan vizsgálatot végeznek el több ezer emberen, amelyhez elegendő volna néhány száz ember vizsgálata is, mivel ez egyrészt indokolatlanul sok emberen való kísérletezést jelentene a kockázatokkal együtt, továbbá nagyon sokba kerülne és túl sokáig tartana az ilyen „overpowered” vizsgálat.