– Az orvosi műhiba fogalma és megítélése mikor jelent meg a jogalkotásban? Nyilván nem létezett mindig.

– Meg kell, hogy mondjam, olyan, hogy orvosi műhiba nem is létezik, ez a fogalom egyáltalán nem jelenik meg a hazai jogalkotásban, hiszen nincs olyan jogszabály, amely nevesítve tartalmazná az „orvosi műhiba” kifejezést. Az orvosi műhiba minden jogágban tulajdonképpen az orvos felelősségének határait fogalmazza meg. A büntetőjog „foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésként” határozza meg az orvosi műhibát, amiről akkor beszélhetünk, ha az orvos a foglalkozás szabályaival ellentétesen jár el. Ilyen eset akkor fordul elő, ha az orvos olyan szakmai szabályt szeg meg, aminek betartása az adott szituációban kötelező, szükséges.
A polgári jog az orvosi műhibát kártérítési felelősségként határozza meg, és az egészségügyi szolgáltatót csak akkor terheli, ha az nem tesz eleget az elvárható gondosság követelményének. Ilyen eset akkor fordul elő, ha az orvos olyan szakmai szabályt szeg meg, aminek betartása az adott szituációban lehetséges, nem kizárt, vagy nem megfelelően végzi a beteg tájékoztatást a beavatkozás előtt.





– Ismertetné röviden az orvosi műhibákra vonatkozó hazai és nemzetközi statisztikákat?

– Erre vonatkozóan egyes országok rendelkeznek ugyan saját belső statisztikákkal, de Magyarországon ilyen statisztikai nyilvántartás nem működik. Üdítő kivétel az Egészségbiztosítási Felügyelet néhány éve megjelenő, kórházakról szóló összesítése, de ez is csak néhány ismérv alapján gyűjti össze az intézmények elleni eljárások adatait. Egységes nemzetközi statisztika szintén nincs ezen a területen. A szakmai felelősségbiztosítóknak sem érdekük a statisztika kialakítása, mivel alacsony eseti helytállási limittel dolgoznak, így csak kevés kártérítést kell fizetniük a szolgáltatók helyett.

– Röviden, milyen kapcsolatban áll az egészségügyi szolgáltatás és büntetőjogi felelősség?

– Az orvos büntetőjogi felelőssége és az egészségügyi szolgáltatás talán túl szoros kapcsolatban is áll, hiszen, mint mondtam, csak akkor állapítható meg az orvos büntetőjogi felelőssége, ha olyan szakmai szabályt szeg meg, amit be kellett volna tartani. Fontos feltétel még – ha maradandó károsodás vagy haláleset is bekövetkezik –, hogy a probléma biztosan megelőzhető lett volna akkor, ha betartják a szakmai szabályokat.

– Megszaporodtak az orvosi kártérítési perek hazánkban. Jól érezhető bizonyos fokú elbizonytalanodás, szorongás az orvostársadalomban.
Véleménye szerint mennyire tájékozott az orvostársadalom ezekben az őt elevenen érintő kérdésekben?

– Az orvostársadalom egyáltalán nem tájékozott az egészségügyi szolgáltatással összefüggő felelősségi formákról, s azok különböző következményeiről sincs naprakész ismerete. Hibás az a szemlélet, hogy ezek a perek „bántják az orvosokat”, ezért elve elítélendőek. A helyes megközelítés az lenne, ha szakmai alapon és nem indulatból védekeznének a szakemberek. A beteg már fogyasztói szemlélettel közelít ezekhez a perekhez, szükséges lenne, hogy az egészségügyben dolgozók is felfogják annak lényegét, hogy az egészségügyi szolgáltatás elsősorban fogyasztói szerződés.

– Milyen jellemző hazai területek vannak? Gondolok itt a diagnosztikai tévedésekre, az idegen test emberi szervezetben hagyására, a fel nem ismert fogyatékossággal született gyermekekre stb...

– Kétféle típusú ügycsoportot lehet megkülönböztetni, különösen az egészségügyi szolgáltatók kártérítési felelősségénél. Az egyik, a szakmafüggetlen típusügyek, amelyek több szakterületen is előfordulhatnak, ilyenek az idegen test bennhagyása, a kórházi eredetű fertőzések, a műtéttechnikai hibák, a felróható diagnosztikai tévedések, a gyógyulás esélyének elvétele, a nem megfelelő tájékoztatás. Ezeknek a típusügyeknek sajátos bírói gyakorlata van, több érdemi eseti döntéssel.
A típusügyek másik csoportja a szakmafüggő, az egyes szakterületeken jelentkező típus ügyek. Ezek közül kiemelendő még mindig a szülészet-nőgyógyászat, és ott is a nem időben végzett császármetszés, vagy a genetikai károsodás észrevételének elmaradása nem megalapozott genetikai vizsgálatok miatt. Vannak típusügyek a sebészet területén is, pl. a varratelégtelenségből fakadó eljárások, a laparoszkópos beavatkozások következményei.

– A betegjogok között szerepel a tájékoztatási kötelezettség. Az ebből eredő hiányosságok gyakran szerepet kapnak a bírói gyakorlatban?

– A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása mint a szolgáltató elmarasztalásának alapja mára egyenértékű lett a nem megfelelő szakmai tevékenység végzésével. Egy egészségügyi szolgáltatónak igazolnia kell, hogy a betegtájékoztatás megfelelő volt, ha ezt nem tudja bizonyítani, a felelősségét megállapítják. Nehéz bizonyítékokat szerezni ezen a területen az írásbeli tájékoztatók hiánya miatt. A tájékoztatás jogkérdés, ezért azt a bíróságok jobban is szeretik.



– Mi a véleménye a média peren kívüli egyezségeket motiváló szerepéről?

– Tudomásul kell vennie az egészségügynek, hogy a médiumokat érdeklik az orvosi műhibás ügyek. Az egészségügynek ezért ebből nincs lehetősége kivonulni, nem fújni kell a médiumokra, hanem jól kell őket kezelni. Természetesen a médiumoknak mind egyezséget, mind érdemi döntést motiváló szerepe van, sohasem a kórházat fogják egy ilyen hír után megsajnálni. Azt viszont el lehetne érni, hogy ha érdemben válaszolnak a szolgáltatók a betegek állítására, legalább a híradások ne legyenek elfogultak, ne foglalkozzanak kizárólag a szolgáltatók hibájával.

– Az egészségügyi szolgáltatók és orvosok büntetőjogi felelősségre vonásában milyen változások várhatók a jövőben?

– Az egészségügyi szolgáltatók kártérítési felelősségével kapcsolatban nem várható, hogy tovább szélesedik a felelősség köre, hiszen az szinte objektív. Várható viszont változás az összegekben, növekedni fognak a kártérítések, ami mindenképpen indokolja egy hatékonyabb felelősségbiztosítási háttér kialakítását. A büntetőjogi elbírálás során várható, hogy enyhül az elmarasztalás megalapozottságát övező szigor, olyan értelemben, hogy nemcsak akkor lesz majd büntetőjogi felelősség, ha a „kell” követelményét sérti meg az orvos, hanem talán akkor is, ha a „célszerűséget”, esetleg az „indokoltságot” sérti meg a szakember.

– Köszönöm a beszélgetést.



Kapcsolódó anyagok: A kötelező védőoltáshoz kapcsolódó kártalanítás kálváriájáról

Gondolatok egy műhibaítélet kapcsán


Etikai kérdések a betegek kezelésében