Hírvilág

Csont károsító élelmiszerek

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Hat olyan élelmiszerről rántotta le a leplet a Caring.com összeállításában, amely komoly károkat okozhat csontjainknak. A megfelelő táplálkozás fő ismérve az, hogy az elfogyasztott étellel megfelelő tápanyagokat juttatunk szervezetünkbe, amelyek többek között csontjaink egészségét is megőrzik, illetve táplálják. Azonban az élelmiszerekben található anyagok nem csak táplálni, de bizony pusztítani, gyengíteni is tudnak. Íme az a hat, csontjaink számára leginkább kockázatos étel és ital, amelyekre jobb komolyabban odafigyelni: Só: a só elvonja a kalciumot a csontokból, amelyek így gyengébbé, törékenyebbé válnak. Minden 2300 milligrammnyi nátrium elfogyasztásával 40 milligramm kálciumot vesztünk a dietetikusok mérései szerint. A legjobb dolog, amit tenni lehet a só káros hatásai ellen, a sóbevitel csökkentése. Érdemes emellett a feldolgozott élelmiszerekre is odafigyelni, mivel azok általában eleve tartalmaznak sót is - az amerikai adatok szerint a sóbevitelünk 75százaléka éppen ezekből a rejtett sóforrásokból származik. Üdítőital: az üdítőitalok kétszeres kockázatot rejtenek magukban csontjainkat tekintve. A szénsavas italokban a foszforsav miatt tapasztalható a jellegzetes pezsgés, ám ez a vegyület megemeli a vizelettel a szervezetből kiürülő kalcium mennyiségét. Mindeközben pedig a szervezetet eltelítő üdítőkből hiányzik az a tápanyag, ami a tejben vagy a gyümölcslevekben megtalálható. A megoldás az, ha tartózkodunk az ilyen italoktól és inkább a tejtermékekre vagy vitamindús gyümölcsleveket választunk. A legegyszerűbb persze, ha egyszerűen vizet iszunk és az étrendünk tápanyagokban gazdag. Koffein: a sóhoz képest a koffein lényegesen kevésbé veszélyes, de attól még némi kalciumot szintén kivon szervezetünkből. Minden 100 milligrammnyi koffeinre 6 milligramm elvesztett kalcium jut. Ez akkor jelent problémát, ha nem pótoljuk az elvesztett koffeint, például azért, mert túlzott mértékben fogyasztunk koffeines italokat, illetve azok mellett nem iszunk tejtermékeket és egyéb, a csontoknak hasznos italféléket. Ezért nem érdemes reggel 1-2 csészényi kávénál többet nem fogyasztani, majd inkább más típusú italokat inni - és természetesen a kávét tejjel ivók már eleve többet tesznek a koffein kalciumelvonó hatásának ellensúlyozásáért. A-vitamin: a többek között a tojásban, zsíros tejtermékekben, májban és vitaminnal dúsított élelmiszerekben megtalálható A-vitamin ugyan látásunk és immunrendszerünk számára rendkívül fontos elem, azonban kiderült, hogy az A-vitamin túladagolható - egyes kutatók a jelenleg felnőtteknek ajánlott 5000 nemzetközi egységet (NE) is túlzónak tartják. A legérzékenyebbek a jelenlegi adatok szerint a változó kor után lévő nők, esetükben a csonttörések száma kétszeresére növekedett, amennyiben napi 5000 NE-nél nagyobb mennyiségben juttattak a szervezetükbe A-vitamint. Az A-vitamin túlfogyasztás megelőzése érdekében érdemes csökkentett zsírtartalmú étrendet követni, és tojásfogyasztáskor inkább csak a fehérjét használni, mint a tojássárgáját (ez utóbbi tartalmazza ugyanis a tojásban lévő A-vitamint). Érdemes a multivitamin készítményeket is ellenőrizni, nem tartalmaznak-e több A-vitamint a kelleténél. Alkohol: az alkohol megakadályozza az elfogyasztott kálcium feldolgozását a szervezetben, azaz a csontok így nem jutnak hozzá a szükséges tápanyaghoz. A komoly alkoholfogyasztás ennek tetejébe még megzavarja a csont építőelemei, az oszteoblasztóma sejtek működését is. Az alkoholfogyasztást mindenképpen ésszerű mértékre kell csökkenteni, ami legfeljebb napi egy-egy pohárnyi szeszes italt jelentsen. Hidrogénezett olajok: a legfrissebb kutatások kimutatták, hogy a hidrogénezett növényi olajok elveszítik a bennük eredetileg megtalálható K-vitamint. A K-vitamin az erős csontok alapvető építőeleme és a zöld levelű zöldségek után a legjobb forrásuk az olyan növényi olajok, mint az olívaolaj vagy a repce olaj (ismert canola olajként is). Ha elég zöldséget fogyasztunk, akkor nincs miért aggódunk, de sütés-főzés alkalmával érdemes figyelnünk, hogy ne hidrogénezett olajat használjunk. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: Stroke-ot kockáztat, aki túl sok diétás üdítőitalt fogyaszt

cikk címe

A koffeintől agresszívek lesznek a sofőrök

cikk címe

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

Klinikum

T-sejt-alcsoportok és jelentőségük autoimmun és reumatológiai betegségekben - A Figyelő 2015;2

POLGÁR Anna

A T-sejtek heterogén sejtpopuláció, tagjai sejt felszíni markereik, transzkripciós faktoraik és citokintermelésük alapján egymástól markánsan elhatárolható alcsoportokra oszthatóak.

Gondolat

Mérgek a bőrön át

Tudjuk, hogy nemcsak az élelmiszerek tartalmazhatnak egészségre káros adalékokat, hanem hétköznapi tisztálkodó szereink is.

Klinikum

Újabb ismeretek a spondylarthritisek patogeneziséről - A Figyelő 2016;1

KOVÁCS LÁSZLÓ

A spondylarthritisek (SpA-k) patogenezisének központi helyszíne a számtalan kisebb-nagyobb enthesis, ahol mechanikai stressz és szisztémás IL23-túltermelődés következtében aktiválódnak az enthesis szövetéhez kötött speciális, Th17 fenotípusú rezidens T-sejtek. A szisztémás IL23 fő forrása a vastagbél, a betegség fő genetikai kóroki tényezője, a HLA-B27 molekula pedig a szintézisének végső lépései során fellépő kóros sejtélettani reakció révén váltja ki macrophagokban az IL23 túltermelődését.

Ökológia

Mennyi az elég?

Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...