Hírvilág

Az élettel való elégedettség véd az alkoholizmustól

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Göteborgi Egyetem kutatása szerint azoknak a nőknek, akik elégedettek az életükkel, és igyekeznek tartalmasan eltölteni a szabadidejüket, kevesebb problémájuk van az alkohollal.

Svédországban a nyolcvanas évek közepe óta fut „A nők és az alkohol Göteborgban” című vizsgálat. Ezt a témát járta jobban körül doktori disszertációjában Christina Andersson karriertanácsadó, aki a nők életstílusa és alkoholfogyasztása közti összefüggést vizsgálta. Ennek keretében 851 nőt kérdezett ki életük olyan részleteiről, mint munkájuk, szabadidős elfoglaltságaik, részük a házimunkában, önmagukra fordítható idejük, és mindezekkel való elégedettségük.

„Az alkoholfüggőség, a nagymértékű szeszfogyasztás és az alkalmankénti italozgatás is azokra volt a legjellemzőbb, akiknek ugyan van idejük saját magukra, mégsem tudják azt tartalmasan eltölteni. Akik azonban elégedettek életükkel, akkor is kevéssé vannak kitéve ennek a veszélynek, ha nincs lehetőségük saját magukkal foglalkozni” – mondta Andersson.

A kutatás azt is kimutatta, hogy azok között alakul ki leginkább alkoholizmus, akik azért isznak, hogy jobban meg tudjanak birkózni problémákkal, és akik gyakran illetve egyedül poharazgatnak. Ők azok is, akik a leginkább tisztában vannak e viselkedés társadalmi hatásaival.

Az eredmények rámutattak, hogy a nőknek speciális italozási szokásaik vannak, amelyek megelőzésére fontos lenne lépéseket tenni. „Ezen viselkedésformák megismerésével talán ötleteket kaphatunk arra, hogyan építsük fel a megelőző stratégiát amellett, hogy figyelembe vesszük az egyéni tényezőket is” – véli Andersson.

Forrás: Medipress

Kapcsolódó anyagok: Az alkoholizmus globális választ igényel

LAM (Lege Artis Medicinae) - 2009; 19(11) A semmivallás emberáldozatai

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.