A szervezőknek hála, módom nyílott résztvenni a SE Egészségügyi Menedzserképző Központjában a napokban Az egészségügyi dolgozók mobilitásáról Közép- és Kelet Európában címmel tartott szub-regionális szakpolitikai párbeszéden. A nívós rendezvény aktualitását az adta, hogy szervesen csatlakozott a Gödöllőn megrendezésre került informális egészségügyi miniszteri tanácsüléshez, valamint egy megjelenés előtt álló, az egészségügyi dolgozók migrációját európai szinten bemutató kötethez. Számos sajtótájékoztató szólt és sok hír jelent meg az elmúlt napokban erről, ezért én most nem egy taxatív, minden megnyilvánulásra és részletre kiterjedő, teljességre törekvő tudósítást készítettem, hanem egy, a témában korábban nagyon is érintett szakemberként adom közre mindazt, ami engem az egyes előadásokat, hozzászólásokat hallgatva megragadott. Az EU informális egészségügyi miniszteri tanácsülése után, este kezdődött konferenciát Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár nyitotta meg. Zsúfolásig megtelt a SE EMK kútvölgyi úti előadója a meghívott külföldi szakértőkkel és a szép számban megjelent hazai vendégekkel. A több, mint félszáz résztvevő között üdvözölhettük a környező országok, valamint Lengyelország és Litvánia vezető kormányzati szakértőit, a WHO Európai Irodájának, az Európai Bizottságtól a DG Sanco képviselőit, továbbá a hazai egészségügyi dolgozók képviseletében az orvostanhallgatók, a rezidensek, a háziorvosok, az alapellátás és a szakdolgozók képviselőit, egyes vezetőit is. A szervezők a jeles eseményre meghívták az ellenzéki pártokat is, képviseletükben a megnyitón az MSzP részéről Kökény Mihály és Havas Szófia, míg a Jobbik részéről Gyenes Géza volt jelen. Szócska Miklós szokott stílusához képest is kifejezetten oldottan beszélve igazán hazai pályán játszhatott, olyannyira, hogy a megnyitója elején – teljes joggal - “fészkének” nevezte az intézményt. Megnyitó beszédében hangsúlyozta a téma fontosságát, kritikusnak nevezve a magyarországi helyzetet. Kiemelte annak jelentőségét, hogy az EU most már a legmagasabb szinten is foglalkozik a kérdéssel. Méltatta azt az 2009-ben kezdődött európai méretű szakértői összefogást, az egészségügyi dolgozók mobilitását vizsgáló PROMeTHEUS programot, amelynek eredményeként most már a kezünkben tarthatjuk azt a vaskos kötetet – pontosabban annak még a nem végleges változatát – amelyben 17 ország adatai alapján dolgozták fel az egészségügyi dolgozók migrációját. Másodikként Jakab Zsuzsanna távollétében Hans Kluge a WHO Európai Irodája képviseletében üdvözölte a jelenlévőket, majd őt követve Katja Neubauer méltatta az esemény és a tanulmánykötet jelentőségét. Ő is hangsúlyozta annak a fejleménynek a jelentőségét, hogy a Bizottság immáron egy Cselekvési Terv készítését határozta el a témában. Majd Jeni Bremner, a PROMeTHEUS vezetője mutatta be a projekt megszületését és körvonalait. A számomra egyik legfontosabb gondolatot is ő fogalmazta meg: “The mobility is a job satisfaction marker.” Vagyis a dolgozói mobilitás a munkahellyel való elégedettség jelzője – ebben az esetben is! Azok az egészségügyi dolgozók keresnek új munkahelyet, sok esetben új lakhelyet, sőt új hazát, akik – nyilván tartósan és jelentősen - nem elégedettek a jelenlegivel. (Ezt a gondolatot egyébként egy másnapi előadás látványosan megerősítette.) Majd Josep Figueras, a WHO Egészségügyi Rendszerekkel és Politikákkal foglalkozó Európai Központjának (European Observatory on Health Systems and Policies ) vezetője méltatta a tanulmánykötetet, annak legfőbb céljául megjelölve, hogy összekötő hidat alkossanak a tények, evidenciák és a napi gyakorlat között. Őt követve Matthias Wismar, az Obszervatórium vezető munkatársa ismertette a hallgatósággal a kötetben bemutatott főbb megállapításokat. A vaskos könyvet lehetetlen lenne bemutatni ebben a néhány rövid mondatban. E helyütt az elhangzottakból azt emelném ki, hogy a térképeken világosan látszik a szomszédos országok közötti és a távolabbra irányuló, EU-n belüli és a Föld távolabbi országaiba irányuló migráció mértéke. Az EU-n belül jól megkülönböztethető két markáns irány: egy délről-északra, és egy másik keletről-nyugatra irányuló mozgás. Úgy tűnik, hogy az utóbbi időben már kimutatható egy ún. cirkuláris migráció is, amely valójában a hazatelepülést jelenti. (Erre Lengyelország szolgált példaként.) A grafikonokon sajnos jól látszott, hogy az utolsó két vizsgált évben (2009. és 2010.) újabb kivándorlási hullám indult meg egyes kelet-európai országokból, elsősorban Magyarországból és Romániából. Az este utolsó előadójaként Roumyana Petrova-Benedict, a Nemzetközi Migrációs Szervezet európai egészségügyi migrációval foglalkozó vezetője mutatta be szervezete tevékenységét. Másnap reggeltől kora estig egymást követő szekciókban, immáron jóval szűkebb körben folytatódott a szakemberek között a már az előző esti vacsora során megkezdődött élénk párbeszéd. Előbb az egyes országok képviselői mutatták be helyzetüket, majd beszélgetést facilitálók segítségével elemezték az össz-európai helyzetet és közösen próbáltak jó gyakorlatokat azonosítani, lehetséges megoldásokat találni a problémákra. Az azonosságok mellett jelentős különbségek is vannak, hiszen az országok alapvetően két nagy csoportra oszthatók: a donor országokra, ahonnan elvándolnak az egészségügyi dolgozók és a recipiens országokra, ahol letelepednek. Az előbbiek nyilván az új, egyben szegényebb EU-tagországokból kerülnek ki, míg az utóbbiak érthetően a gazdagabb, régi EU-tagok. Ezek között is kitüntetett szerepe van a skandináv országok között is Norvégiának, hiszen nem csak igen gazdag és ezért nagyon kívánatos cél-ország, hanem – mint azt itthon jól tudjuk - önálló orvosképzéssel nem rendelkezik. Otto Christian a norvég kormány képviseletében kiváló előadásában alapos tájékoztatást adott országa helyzetéről, a már megtett és a közeljövőben várható intézkedéseikről. Itt csak néhány megdöbbentő adat: Norvégiában az egészségügyi ellátások költségeinek 84 %-át az állam fedezi, a foglalkoztatottak egyötöde, vagyis minden ötödik munkavállaló az egészségügyben dolgozik és a pályaválasztó fiatalok 28 %-a egészségügyi, vagy ahhoz kapcsolódó képzés mellett dönt! A magyarországi adatokat az egyik szekció vezetőjeként Páva Hanna helyettes államtitkár mutatta be jól sikerült előadásában és a szekcióban kialakult élénk eszmecsere során. Az jól látszik, hogy az elmúlt évben lényegesen többen kértek a külföldi munkavállalást lehetővé tevő igazolást az EEKH-tól, mint korábban, sőt sokkal többen, mint ahányan abban az évben az orvosegyetemet elvégezték. Ugyan ez nagyon aggasztó, de az adatok jellege miatt valójában még sem tudni biztosan, hogy közülük ténylegesen hányan vállaltak munkát külföldön. (Éppen a megfelelő adatok létrehozása és nyilvántartása, megosztása volt a tanácskozás egyik legfőbb pontja, mint bármely közös, európai szintű akció alapja.) Megjegyzem, elhangzott az is, hogy az viszont más adatokból és felmérésekből bizonyosan látszik, hogy a végzős orvostanhallgatók és rezidensek milyen nagy hányada foglalkozik egyáltalán a külföldön történő munkavállalás gondolatával és az is, hogy hány frissen végzett orvos és rezidens „tűnt el” a hazai rendszerből az elmúlt néhány év során. Szóval az biztos, hogy nem tudjuk teljesen precízen megmondani mekkora, de a nagyságrendjét tekintve nagyon is biztosan tudjuk, hogy milyen nagy a baj. Liudvika Starkiene a kaunasi Litván Egészségtudományi Egyetemről nagyon meggyőző előadásban mutatta be hazája – szerintem nem csak jó, hanem kíváló, de legalább is eredményes – gyakorlatát: 2005-ben a kormányzat az összes érintett fél bevonásával egy olyan megállapodást kötött, amelyben vállalták, hogy minden évben évente 20%-al emelik az egészségügyi dolgozók fizetését. És valóban, a statisztikai adatok szerint 2010-ben több, mint a 2005-ös érték duplája volt a litván egészségügyi dolgozók fizetési borítékaiban. De emellett még számos más intézkedést is tettek az elmúlt évek során, amelyek valószínüleg hozzájárultak ahhoz, hogy ebből az országból viszonylag alacsony volt az amúgy nagyon is pereferált skandináv országokba való migráció. Ilyen volt például a struktúrális alapok célzott felhasználása az egészségügyi intézmények korszerűsítésére, a hozzánk hasonló rendszerben működtetett 5-évenkénti licensz-megújításhoz szükséges kötelező szakmai továbbképzések állami finanszírozása, és az is, hogy egy élet során egyszer az állam állja annak a kötelező, akár 2 éves gyakorlatnak a költségét, ha egy korábbi pályaelhagyó vissza akar térni a hivatásába. Walter Sermeus a Leuveni Katolikus Egyetem Egészségügyi és Ápolási Kutatások Központjától nagyon meggyőzően kifejtette és egy átfogó nemzetközi vizsgálattal is bizonyította az előző este mástól elhangzott állítást, miszerint az egészségügyi dolgozók migrációja valójában a munkahelyükkel, az egészségügyi rendszerükkel kapcsolatos véleményüket tükrözi. A 15 országra és négy kontinensre kiterjedő RN4Cast projekt ( www.rn4cast.eu ) során robosztus statisztikai adatok mutatnak egyértelmű, magasan szignifikáns korrelációt az egyes országok egészségügye, az ezekben lévő kórházak helyzete, állapota, a munkakörnyezet minősége és az ápolónők elvándorlási szándéka, migrációs hajlandósága között. Ő volt az, aki megfogalmazta azt a számomra másik alapvető üzenetet: lehet, hogy nem is egészségügyi dolgozóból van kevés, hanem olyan egészségügyi intézményből, amelyben szeretnek dolgozni?! Nagyon nagy különbségek vannak intézmény és intézmény között az egyes országokon belül is, nem hogy az országok között. És minél rosszabbnak ítélik az ápolónők a saját munkakörnyezetüket, annál erősebb a munkahely elhagyásának szándéka. Ez globálisan átlagosan 35% körüli, a legalacsonyabb értékeket egyébként Svájcban mérték. E szekció utolsó előadója egyébként éppen Svájcból érkezett. Christiane Wiskow, a munkaerő feminizációjával foglalkozó nemzetközi népegészségügyi szakértő tömör és sokszor irónikus hangvételű előadásában a nemek közötti eltérő munkamegosztásra, a jövedelmek és a vezető pozíciók egyenlőtlenségére hívta fel a figyelmet, mely jelenségek az egészségügyben, az ápolók és az orvosok között is világszerte megtalálhatóak. Kiemelte, hogy a nemi szerepek (gender) a társadalomban bizony megváltoztathatóak! Tőle mégis azt a mondatot őriztem meg, hogy a rossz munka-környezetért bizony nagy árat kell fizetni! Az előadásokat követő élénk vita során Páva Hanna röviden ismertette azokat az elképzeléseket, amelyek most formálódnak a kritikus humán erőforrás helyzet kezelésére. Többek között hangsúlyozta az életpálya-model kidolgozását és hogy ugyan tudják, itthon tartani a fiatal orvosokat csak a bérek emelésével lehet, de nyilvánvalóvá tette azt is, hogy a teljes körű rendezésre jelenleg nincsenek meg a források, hiszen a béreknek csak a megduplázására az egészségügyben most éves szinten mintegy 260 miliárd forintra lenne szükség. Így ami most vállalhatónak tűnik, az a minőségi indikátorokhoz kötött megfelelő, jó munkavégzés járulékos díjazása egyes szakmai csoportoknál. Jó hír azonban, hogy nálunk is komolyan felmerül a kötelező továbbképzések állami támogatása! Örömmel számolt be arról, hogy az egészségügyért felelős államtitkárság már korábban megkezdte egy humán erőforrás stratégia kidolgozását, melybe egyébként az említett intézkedések jól beilleszthetőek. A hozzászólók üdvözölték, hogy a magyar kormány egy előremutató startégiával kíván reagálni a kialakult helyzetre és reményüket fejezték ki, hogy ezzel sikerül majd megfordítani a kedvezőtlen tendenciákat, valamint kérték, hogy majd osszuk meg a stratégiával kapcsolatos tapasztalatainkat. E sorok írójának teljesen szubjektív és fájó megjegyzése e témához e helyen csupán annyi, hogy szemmel láthatóan a jelenlegi egészségügyi kormányzat csak az időszámításuk utáni eseményeket tartja említésre méltónak. Legalábbis elfelejtkezni látszanak arról a tényről, hogy széles körű előkészítő munka után 2006 tavaszára (Napra pontosan a mostani konferencia előtt 5 évvel!) már készült hazánkban egy, Az Egészségügy Humán Erőforrás Stratégiája címet viselő anyag (itt olvasható: Az egészségügy humán erőforrás stratégiája), szorosan illeszkedve az Egészségügyi Fejlesztéspolitikai Koncepcióhoz (itt olvasható:Egészségügyi Fejlesztéspolitikai Koncepció, EüM), amely 2020-ig tekintett előre és megalapozta az uniós források bevonását az egészségügybe. Az Egészségügy Humán Erőforrás Stratégiája létrehozásában a SE EMK jó néhány munkatársának is jelentős szerepe volt. Kétségtelen, hogy az Egészségügyi Minisztérium vezetői értekezlete által elfogadott és így az egész egészségügyi szakmai közvélemény számára nyilvánosságra hozott stratégiát az akkori komány a közelgő választások miatt már nem tárgyalta meg, de nagyon széles körű adatgyűjtés, konzultáció, a témához értők és az érintett szakmai testületek és műhelyek bevonása előzte meg. Nem csupán érdekes, hanem fontos is lenne a két anyaghoz összegyűjtött adatok, vélemények, súlypontok összehasonlítása, hiszen ez meghatározó következtetések levonását tenné lehetővé. Ráadásul, most el lehetett volna büszkélkedni azzal, hogy Magyarország már abban az évben kirukkolt egy átfogó humánerőforrás-politikai dokumentummal, amikor a WHO éves jelentése is ezzel foglalkozott. Ez nem véletlen, hiszen tudatosan gyakorlatilag egy időben készültek… Persze az azóta eltelt időszak eseményei, az egészségügy szőnyegbombázásának romhalmaza elfedi az azt megelőző szakmailag termékeny időszak gyümölcseit. Az akkor oly fáradtságos előkészületek után elvetett magok döntő többsége sajnos számos ok miatt mindmáig nem tudott szárbaszökkenni. És ennek a leginkább kárvallotjai a hazai egészségügy, a betegek és az egészségügyi dolgozók. Kérem a Kedves Olvasót, hogy bocsássa meg nekem e nagyon is szubjektív megjegyzést, melyet a szinte kisértetiesen napra pontosan 5 éves évforduló váltott ki belőlem, az akkori Stratégia egyik létrehozójából! Most úgy tűnik - az EU Bizottságot képviselő DG Sanco munkatárs előadásából és az informális miniszteri tanácsülésről szóló beszámolók alapján is -, hogy nem csupán a magyar kormány, hanem az EU is végre cselekvésre szánta el magát. Ami nem csoda, hiszen az előrejelzések szerint 2020-ban már mintegy 1 millió egészségügyi dolgozó hiányzik az EU-ban, ami azt jelenti majd, hogy az EU egészségügyi rendszerei az akkor szükséges ellátások 15 %-át nem fogják tudni nyújtani. És ez a szám, mármint az 1 milliós szakemberhiány még a duplájára is növekedik akkor, ha a hosszan tartó ellátásokat (long term care) és a különböző kiegészítő ellátásokat is figyelembe vesszük! Hogy mit terveznek? Szinte mindegyik rendelkezésükre álló hangszeren – keményebbeken és puhábbakon egyaránt - játszanak. Az EU Bizottsága 2013-ig kidolgoz egy Akciótervet (Action Plan), valamint elindít egy együttműködést (Joint Action) az egészségügyi dolgozók iránti szükségletek felmérésére és tervezésre. Zajlik a hírhedt munkaidő-direktíva (Working Time Directive, 2003/88/EC) módosítása, akárcsak a szakképzettségek elismeréséről szóló direktíva (Directive on the recognition of professional qualifications, 2005/36/EC) felülvizsgálata. De ide sorolhatók a Partnerség Aktív és Egészséges Öregedésről (Partnership for Active and Healthy Ageing) és az Új Kohéziós Politika kialakítása is. Brüsszel komolyan foglalkozik egy, az egészségügyi humánerőforrás-válság kapcsán megkezdendő Társadalmi Párbeszéd (Social Dialogue) és egy ún. Sectoral Skills Council elindításával is. A zárógondolatok között elhangzott, hogy a résztvevők külön köszönik a magyar elnökségnek, hogy ezzel a rendezvénnyel is megkezdte a tervezett Akcióterv tartalmáról történő együttgondolkodást. Összeségében egy nagyon érdekes, tartalmas, nívós rendezvényt szervezett a magyar elnökség alatt az egészségügyért felelős államtitkárság és a lebonyolítás is mintaszerű volt. Csak azt remélem, hogy az inspiráló beszélgetések, az itt elhangzott gondolatok nyomán egy igazán hatékony eszköztár születik majd meg Európában. Mindannyiunk érdekében, különösen itthon, legyen az beteg, orvos, nővér, vagy hozzátartozó. eLitMed.hu, Kapócs Gábor dr. Kapcsolódó anyagok: Az egészségügy humán erőforrás stratégiája

Az egészségügy megmentőre vár A humánerőforrás kérdés megoldási lehetőségei

Élet? Pálya? Itthon? - Zűrzavar és káosz

A morális zuhanás víziója

Vándorló orvosok - interjú Balázs Péter professzorral Kapcsolódó videó: