Hírvilág

Az amerikai csecsemők háromnegyedét anyatejjel táplálják

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) bejelentette, hogy a 2010. évre előirányzott országos célkitűzésnek megfelelően a 2007-ben születettek háromnegyede, vagyis hárommillió újszülött kezdte az életét anyatejes táplálással.


Hat és tizenkét hónappal később azonban az anyatejes babák száma drámai mértékben visszaesett: félévesen már csak a csecsemők 43 százaléka, vagyis 1,8 millió baba, tizenkét hónapos korban pedig alig a negyedük kapott anyatejet.

A CDC gyermektáplálkozásról készült felméréséből az derült ki, hogy 2007-ben az anyatejes táplálás aránya közel háromszor magasabb volt, mint 1980-ban, amikor az újszülöttek mindössze 28 százalékát szoptatták, hat hónapos korban alig a tizedüket, tizenkét hónapos korban pedig csupán 4,5 százalékukat táplálták anyatejjel. 2000-ben az újszülöttek kevesebb mint felét szoptatták, hat hónapos korban alig egyötödük, egy évesen pedig csak minden kilencedik részesült anyatejes táplálásban.

Az anyatejet könnyű megemészteni, és olyan antitesteket tartalmaz, amelyek védelmet nyújtanak a csecsemőknek a bakteriális és vírusfertőzésekkel szemben. Ráadásul az anyatejjel táplált csecsemők a tápszeres csecsemőknél kisebb valószínűséggel válnak elhízottá illetve túlsúlyossá gyermekkorukban.

Az egészségügyi szerv 2010-es programja azt tűzte ki célul, hogy az amerikai édesanyák háromnegyede születésétől kezdve szoptassa gyermekét, 50 százalékuk legalább a baba hat hónapos koráig, egynegyedük pedig legalább tizenkét hónapos korig anyatejjel táplálja gyermekét. A 30 évvel ezelőtt elindított Healthy People 2010 címet viselő egészségügyi program célja az egészséges élet minőségének és időtartamának növelése és az egészségügy terén tapasztalható egyenlőtlenségek megszüntetése.




Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

PharmaPraxis

Antimikrobás szerek a patikai gyakorlatban

TÓSAKI Árpád

A baktériumfertőzés esetén alkalmazható készítmények széles tárháza áll a gyógyítók rendelkezésére. Egyes csoportjaik eltérő hatásmechanizmussal pusztítják el a kórokozókat. Jelen cikkben a baktériumok sejtfalszintézisére ható gyógyszerekkel ismerkedünk meg részletesebben.

Egészségpolitika

Gyerekek és gyermekeket várók, tervezők – szabad-e oltani?

Úgy tűnik ebben a hazai álláspont egyértelmű, de számos országban már kismamákat oltanak. A jelenlegi szakértői vélemények szerint az mRNS-oltások nem veszélyesek a terhes kismamákra, de klinikai kísérletek hiányában ezt mégsem lehet százszázalékos biztonsággal állítani. Magyarországon éppen ezért nem ajánlják az oltást várandósoknak, de az Egyesült Államokban, Izraelben, vagy Angliában a kismamákra bízzák a döntést. Gyermekeknek egyelőre sehol sem adnak vakcinát.

Hírvilág

Alábecsülik a CT-vizsgálatok jelentette sugárterhelést

A CT-vizsgálat egyes típusai igen nagy sugárterheléssel járnak, és szignifikánsan növelhetik a rosszindulatú daganatok kockázatát.