A halála dátumát tudjuk csak, születéséről mindössze annyit, hogy valamikor Kr. u 350 és 370 között történt. Halálára 415-ben került sor: a Kürillosz alexandriai püspök által fölhergelt keresztény csőcselék lincselte meg, pogánynak és boszorkánynak bélyegezve. Akad történész, aki az ő halálával jelöli ki a klasszikus ókor végét, mások szerint pedig ettől a pillanattól egyértelmű Alexandria mint szellemi központ végső lehanyatlása. Apja is hírneves tudós volt: alexandriai Theón. Az ő szerkesztésében és megjegyzéseivel jelent meg Euklidész „Elemek” című munkája a matematika és geometria alapjairól, illetve további művek is Euklidésztől és Ptolemaiosztól. A matematikusként, asztronómusként és filozófusként ismert Hüpatia Athénban tanult, és Kr.u. 400-ban lett az alexandriai platonista iskola vezetője. Ebben a minőségében Platón és Arisztotelész tanait hirdette ugyancsak vegyes tanítványseregnek, amelyben megtalálhatók voltak keresztények és pogányok egyaránt, és mindenféle náció. Napjainkra nem maradt fönt egyetlen olyan írás sem, amelyet munkásságának tanulmányozói az övének ismernének el. Ó- és középkori források azonban többek között a következő munkákat tulajdonították neki: Kommentár Diophantus „Aritmetikájához”, Kommentár Apolloniosz „Kúpelemeihez”, Ptolemaiosz „Almageszt”-jének szerkesztése, és egy „Asztronómiai kánon”, amely az Almageszthez vagy Ptolemaiosz egy másik művéhez keletkezhetett kommentárként. Találmányai is voltak, közéjük tartozott egyesek szerint a folyadékok fajlagos sűrűségének mérésére szolgáló hidrométer, mások szerint a hüdroszkopion – egyfajta, súlyok segítségével működő vízóra. Nem minden keresztény forrás ellenséges Hüpatia iránt. Szókratész Szkholasztikosz például így emlékezett meg róla: „Volt egy nő Alexandriában, a filozófus Theón lánya, akinek irodalom és tudomány terén véghezvitt teljesítményei minden kortárs filozófusét messze fölülmúlták.” Az évszázadok során sokan igyekeztek kisajátítani, saját szájuk íze szerint magyarázni Hüpatia személyét és sorsát, nem utolsósorban halálának történetét, a történetíró Gibbontól Carl Saganon át egészen Alejandro Amenabar chilei filmrendezőig, aki 2009-ben nem kisebb sztárra, mint Rachel Weiszre osztotta ki a mártírrá lett tudós asszony szerepét. Jelképévé tették a gondolat szabadságának a vallási és minden egyéb elnyomással szemben. (Alejandro Amenabar: Agora, 2009) Túlzóan egyszerűsítő azonban az a fölfogás, hogy szabadgondolkodó volt, akit a vallási fanatizmus pusztított el. Két beszámoló maradt fönt haláláról, a részletesebbet és vélhetően elfogulatlanabbat a már említett Szókratész Szkholasztikosz Egyháztörténetében olvashatjuk. Ez fölvázolja az ellentétet, mely Oresztész, Egyiptom kormányzója és Kürillosz alexandriai püspök között alakult ki. A kormányzó, bár maga is keresztény volt, igen rossz néven vette, hogy a püspök minden eszközzel igyekszik az egyház fönnhatóságát a szekuláris kormányzásra is kiterjeszteni. Közben a város zsidó lakossága egyre-másra összeütközésekbe keveredett a keresztényekkel, és a püspök elhatározta, hogy kiutasítja őket Alexandriából. Ez még inkább elmérgesítette a két vezető viszonyát. A sivatagból szerzetesek jöttek be, és nyílt lázadozást kezdtek a kormányzó ellen. Egyikük megtámadta Oresztészt, ezt az embert kivégezték, s a püspök persze azonnal mártírnak nyilvánította. Mivel pedig tudták, hogy a kormányzó gyakran kikérte Hüpatia tanácsát, az erőszakos szerzetesek az asszony ellen fordultak. Egy Péter nevű alacsonyabb rangú klerikus vezetésével, akit Szókratész is fanatikusnak nevez, elrabolták kocsijából Hüpatiát, egy templomba hurcolták, és kagylókkal vagy cserepekkel halálra vagdosták. Mi sem állhat távolabb a kereszténység szellemétől, kiált föl fájdalmasan a történetíró, mint a mészárlások, hadakozások és ehhez hasonlók eltűrése! A másik beszámoló Jánostól, Nikiu kopt püspökétől származik, de egyrészt jóval később, 650 körül keletkezett, másrészt rosszindulatúan elfogult Hüpatia ellen, valóságos boszorkánynak bélyegezi, aki sátáni praktikákkal csavarta az ujja köré Oresztészt és még sokakat, elfordítva őket a keresztény egyháztól. Keringenek az interneten bizonyos „idézetek” Hüpatiától, melyek a tételes vallások abszolutizmusáról, a legenda és valóság, a hit és babona szükséges elkülönítéséről, továbbá a szellemi függetlenség fontosságáról szólnak, de ezeknek semmi történelmi alapjuk nincsen, hiszen, mint említettem, írásos anyag egyáltalán nem maradt fönn utána. Falvay Dóra