Hírvilág

Megvan a vírus elleni vakcina

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Megvan a az "új influenza" elleni védőoltás, amelyet elsőként dél-koreai kutatók fejlesztettek ki. Az emberi és majomsejteken tesztelt gyógyszer hatékonynak bizonyult, így megelőzhető a vírus további, világméretűvé válása. A vakcina szeptembertől kerül a piacra. Közben a WHO legutóbbi, tegnapi jelentésében már 74, más adatok 76 halottról és 8829 fertőzöttről számolnak be. Sajtóértesülések szerint Japánban csak ma 67-en betegedtek meg, ugyanitt eddig összesen 163 esetet regisztráltak. A szigetország minisztere ugyanakkor hangsúlyozta, a fertőzöttek többsége a megfelelő kezeléssel felépül. A járvány miatt több mint kétezer iskolában rendeltek el tanítási szünetet.Tegnap egy ember meghalt Amerikában, akin egy új vakcinát is teszteltek, sikertelenül. A mai nap folyamán Kínában is regisztráltak egy újabb fertőzöttet, aki amerikai útjáról tért haza. Az országban még nagyobb erőfeszítéseket tesznek az influenza további burjánzásával szemben. Ha a vírus az amerikai kontinensen kívül egy másik világrészen tartósan elterjed, akkor világméretű járvánnyá nyilvánítja a WHO, és elrendeli a legmagasabb riasztási szintet, a 6-os fokozatot. Az A(H1N1) eddig 41 országban ütötte már fel a fejét, és közel 9 ezer ember megbetegedését okozta. Mindeközben, a 193 tagország szakértőinek részvételével a napokban zajlik a WHO éves közgyűlése, ahol a központi téma a sertésinfluenza. A tanácskozáson - a komoly anyagi következményektől tartva - a nagyhatalmak, Nagy-Britannia, Japán és Kína igyekeznek rávenni az Egészségügyi Szervezetet, hogy ne csak a betegség terjedésének a sebességét, de a súlyosságát is vegye figyelembe a riasztási szintek minősítésénél. Az alábbi oldal - a WHO adataira támaszkodva - feltérképezi, hol és hányan betegedtek, illetve haltak meg eddig az A/H1N1 vírus következtében: Map of the spread of Influenza A(H1N1): number of laboratory confirmed cases and deaths Forrás: Orientpress, WHO, CDC

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

A H1N1 elleni védőoltás halálos, az idegeket érintő betegséghez vezethet - egy vezető neurológus szerint

Az információ Nagy-Britanniában egy bizalmas levélben jutott el a vezető neurológusokhoz, akik értetlenkedve fogadták a hírt, hiszen már emberek millióinak, köztük gyermekeknek is megkezdődött az oltása.

Hírvilág

A H1N1-vírus és a citokinvihar

Az eddigi halálozási adatok szerint főleg a fiatalokra és egészséges felnőttekre jelent komoly veszélyt a H1N1-vírus.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Hírvilág

H1N1 vakcina: elgondolkodtató részletek egy markáns megfogalmazásairól ismert mikrobiológus álláspontja

Orvosi körökben hisztériakeltésnek tartják a H1N1-influenza és az ellene készített védőoltás mögötti kampányt, amelynek eredményeként azt még azelőtt forgalomba hozták, hogy biztosan tudnánk...

Klinikum

Az immunitás nemi különbségeinek hatása a vakcinafejlesztésre

Bár a vakcináció az egyik legsikeresebb közegészségügyi intervenció, a klasszikus vakcinafejlesztés leginkább empirikus alapokon folyik, a vakcinák biztonságossági és immunogenitási profilja patogénspecifikus. Az oltási rezsimek minden beoltandó számára ugyanazt az oltást ajánlják, holott jól ismert: a beoltott egyén sajátosságai – életkor, nem, komorbiditások, egyéb infekciók, mikrobiom – jelentősen befolyásolják a vakcinációra adott individuális választ. A Frontiers in Immunology összefoglaló közleménye áttekinti a férfi, illetve női nem hatását az oltásokkal kapcsolatos immunválaszra, és az „ugyanazt az oltást mindenkinek”, illetve az „egy kórokozó, egy vakcina” szemlélet helyett a különböző populációkat figyelembe vevő oltásfejlesztési és oltási stratégia mellett érvel.