Hírvilág

Emancipálni kell a férfiakat

2014. OKTÓBER 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

A világban folyamatosan nő a csontritkulásra visszavezethető törések száma, ezzel szemben hazánkban 2004 óta csökken, így az OEP 3-4 milliárd forinttal fordít kevesebbet ezek ellátására, mint korábban. A Csontritkulás Világnapja alkalmából az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben (ORFI) tartott hétfői rendezvényen így többek között az is kiderült, hogy a csontritkulás gyógyszeres kezelése költséghatékony. A „néma járvány” prevencióját, amely panaszokat egészen a törés bekövetkeztéig nem okoz, nem felnőtt, hanem gyermekkorban kellene elkezdeni – foglalták össze a szakemberek a világnapon, amelyet 1996 óta rendeznek meg. Mint arról dr. Poór Gyula, az ORFI főigazgatója beszámolt, világszerte több százmillió embert érint az osteoporosis, exponenciálisan nő az erre visszavezethető csonttörések száma, húsz-harminc másodpercenként következik be erre visszavezethető trauma. A munkaképesség elvesztése, az életminőség romlása extrém költségekkel jár az egyén, a család, és a társadalom számára egyaránt, bizonyos törésfajták pedig a halálozást is növelik. Az öregedés mellett a kalciumban, D-vitaminban, magnéziumban – amelynek a D-vitamin felszívódásában van szerepe – és fehérjében szegény hazai táplálkozási szokások, a napi 25-30 perces mozgás hiánya járulnak hozzá a csontritkulás terjedéséhez – foglalta össze a professzor, hozzátéve, veszélyeztetettek még a dohányzók, és a rendszeresen alkoholt és kávét fogyasztók. Míg a nők, akik közül minden harmadik asszony érintett a betegségben, viszonylag nagy számban veszik igénybe a szűréseket és kezeltetik csontritkulásukat. Ezzel szemben a férfiak nem fordítanak kellő figyelmet a csontsűrűség csökkenésére, nem járnak szűrésre, pedig ötven év felett 25 százalékuknál tapasztalható az osteoporosis. Poór Gyula arra is felhívta a figyelmet, hogy a csípőtáji törést szenvedő férfiak 36-40 százalékát veszítik el a társult betegségek okán az átlagos 18-20 százalékkal szemben, ezért úgy fogalmazott, itt az ideje, hogy ezen a területen emancipáljuk a férfiakat. Törésprevenció Míg a törések gyógyítása a hazai ellátórendszerben kiváló, addig a csontritkulásban szenvedő páciensek többsége ezt követően nem kap adekvát terápiát, pedig az első törést követően nyolc-tízszeres az esélye annak, hogy újabb trauma is bekövetkezik. Erről már dr. Szekeres László, Magyar Osteoporosis és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) elnöke beszélt a rendezvényen, ahol bejelentette a társaság október 20-tól induló, „Ne törj újra!” elnevezésű kampányát. Míg nőknél jellemzően a menopauza idején megváltozó csont-anyagcsere áll a csontritkulás hátterében, egyéb betegségek, így a pajzsmirigy, vagy mellék-pajzsmirigy működésének zavara, vagy egyes gyógyszeres terápiák is hordozzák az osteoporosis kockázatát. Férfiaknál jellemzően, az esetek 75 százalékában ezek az egyéb kóroki tényezők okozzák a „néma kórt”, esetükben az alapbetegség kezelésének van kiemelt szerepe. A MOOT elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy azoknak, akik rizikófaktorral élnek, van lehetőségük elérhető diagnosztikára. Olcsóbb a gyógyszer mint a műtét Hazánkban rendelkezésre állnak a legkorszerűbb gyógyszeres terápiák az osteoporosis kezelésére, a gyógyszerek a beteg számára havonta 2000-11.000 forintos költséget jelentenek. Mint arról dr. Lakatos Péter, az Országos Osteoporosis Központ (OOK) társelnöke lapunk kérdésére beszámolt, mind innovatív készítmények, mind pedig bevált generikumok elérhetőek a gyógyításban, a terápiahűséget csak kismértékben befolyásolja, hogy a támogatási rendszer miatt időnként változtatni kell a beteg gyógyszerezésén, azonban azt is megjegyezte, egyes generikumok hatásossága azért „hagy némi kívánnivalót”. Radikálisan csökkent a csonttörések száma – a csigolyakompressziókat nem figyelembe véve – Magyarországon. Míg tíz évvel ezelőtt 19 ezer combnyaktörést regisztráltak évente, addig ezek száma 2011-re tízezer alá csökkent. Lakatos Péter szerint ez annak köszönhető, hogy a gyógyszeres terápia – amennyiben a beteg betartja az orvos utasításait – hatékony a csonttörés prevenciójában, ennek hatására mintegy 3-4 milliárd forinttal költ kevesebbet a társadalombiztosítás a betegek műtéti kezelésére. A kalcium beépülését a csontokba a D-vitamin segíti elő, az utóbbi évek kutatásai azonban rámutattak, hogy a vitaminnak emellett daganatellenes hatása is van, ahogyan a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a diabétesz kialakulásának kockázatát is csökkenti – hangsúlyozta Lakatos professzor. Mivel csak a nyári napfényben van kellő mennyiségű UVB sugárzás ahhoz, hogy D-vitamin termelődjön a szervezetben, ősztől tavaszig javasolt D-vitaminkészítmények szedése. Ne ess el! A sarokérintési terheléssel járó mozgásformák, így a futás, a kocogás, a sportjátékok szerepét emelte ki a csontritkulás megelőzésében Monek Bernadett, az ORFI Központi Fizioterápiás Egységének vezetője. A gerinc gyenge statikai pontjainak támogatásában a helyes testtartás mellett az izomaktivitásnak, a törzs izmainak erősítésének is nagy jelentősége van. Az „ütközéses” mozgásformák már diagnosztizált osteoporosisos betegeknél nem választhatók, nekik fejlesztették ki az úgynevezett Esésmegelőzési Programot, ami heti kétszer hatvanperces, szakember által felügyelt, és otthoni gyakorlatokkal is kiegészített mozgásterápiát jelent, legalább fél éven keresztül. A hosszú távú program elérésére az ország több pontján, csoportos formában lesz lehetőség. A betegszervezeteknek és kluboknak is elévülhetetlen szerepe van abban, hogy egyre kevesebb a csonttörés – vélekedett Zalatnainé dr. Tóth Klára, az Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesületének (OBME) elnöke, hozzátéve, társaságuknak is van a férfiak csontritkulását fókuszba helyező, valamint esés-prevenciós programja. eLitMed.hu, Tarcza Orsolya 2014-10-20

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Az infectiv endocarditis megelőzése szívbillentyű-betegségben szenvedők esetében

Az American College of Cardiology és az American Heart Association utoljára 2006-ban közölt irányelveket a szívbillentyű-betegség kezelésére. Azóta az infectiv endocarditis (IE) megelőzésével kapcsolatban számos új eredmény született, amelyek szükségessé tették az irányelvek jelen frissítését. Egyes szakembereket meglephetnek majd az irányelvek, amelyek jelentősen eltérnek a korábbiaktól…

Egészségpolitika

Lehetetlen elvárások előtt a háziorvosok?

Alapjaiban kell átrendezni a háziorvosi ellátást, hogy a praxisok eleget tudjanak tenni előírt feladataiknak. Tűzoltás helyett a feladatuk: a tájékoztatás, a figyelmeztetés, a beutalás lenne, csakhogy a feltételeket nem kapják meg hozzá. Szakemberek sora dolgozott, dolgozik a helyzet rendezésén, érintettek egy csoportja most több megoldási javaslatról kezdett egyeztetéseket a tárcával.

Hírvilág

Mire felnő a magyar, öngyilkos lesz?

Minél kevesebb a depressziós, annál kevesebb az öngyilkos

Hírvilág

A csontritkulás világnapja

A csontritkulás (latinul osteoporosis) világnapját 1999 óta tartják október 20-án a WHO indítványára.

Hírvilág

Gyermekek, balesetek, szegénység

A 20 alattiak halálát leggyakrabban baleset okozza, amely sokkal gyakrabban sújtja a szegényebbeket, és ráadásul megelőzhető is lenne. A WHO jelentése…