Hírvilág

A chilei bányászokra leselkedő rejtett veszélyek

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Csak a mentális egészséggel foglalkozó szakemberek tudják pontosan, a tömegszerencsétlenségek túlélői esetén milyen folyamatok mennek végbe. Az viszont a laikusok számára is biztosnak tűnik, hogy az élmény örökre megváltoztatta a bányászok életét. Azonban más, hasonló szituációt átélőkkel szemben, szerencsére ezek a bányászok képesek voltak kommunikálni a felszínnel, így – ugyan csak korlátozott mértékben – a testre és az elmére kiterjedő elsősegélyben részesülhettek, ez vélhetően megkönnyíti a társadalomba való visszailleszkedést, mintha az a teljes izolációt követően történt volna. A poszttraumás stressz olyan tünetei jelentkezhetnek, mint a szűk helyen, menekülési lehetőség nélkül csapdába esésről szóló rémálmok. Beugorhatnak olyan gondolatok, érzések, halálközeli élmények, melyeket a bányaomláskor éltek át. Annak ellenére, hogy kimentették őket, a bányászok klausztrofóbiássá válhatnak, és retteghetnek a zárt helyektől. Az alvással szintén problémáik lehetnek, ugyanis a biológiai órájuk a mélyben más ritmusban járt. Az étkezési változások, illetve a nem megfelelő folyadékbevitel miatt a szervezet folyadékháztartása megváltozik, mely szintén befolyásolja a mentális egészségi állapotot. A bányászok vesebetegségekre fogékonnyá válhatnak, ugyanis a vizeletfolyás lassult, a vese koncentrálóképessége gyengült – ennek szintén egészségügyi következményei lehetnek. Valamint, a megmenekülést követően is megmaradhatnak a túlélők közötti személyes konfliktusok, melyek az összezártság hozott felszínre. Továbbá újra be kell illeszkedniük az őket korábban szorosan körülvevő miliőbe, mely megértést kíván a házastársaktól, gyermekektől, bárotoktól. Hasonlóan, a bányászok hozzátartozóinak is csalódást jelenthet az, ha ilyen hosszú idő után szerettük viszonya nem olyan lesz hozzájuk, mint azt elvárták. Forrás: Medipress

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.

Gondolat

Gyógyító és ártó szellemek

Sámánhit a világban

Ökológia

Big Pharma és Big Ag

BRYS Zoltán

A gyógyszergyárak gyakorlatát számos magas színvonalú kritika érte az elmúlt évtizedben, ezzel szemben a Big Ag viszonylag kevesebb figyelmet kapott orvostudományi folyóiratokban. Számos betegséggel összefüggésbe állítható a táplálkozás. Jelentőségénél fogva hasonlóan kiemelt szakmai figyelmet érdemelne.

Gondolat

A kifutó veszélyei

Az evészavarok az elmúlt évtizedben kitüntetett figyelmet kaptak a pszichiátriai szakirodalomban. Ennek fő oka, hogy az anorexia nervosa és a bulimia nervosa viszonylag gyakori mentális betegségekké váltak, de újfajta evészavarokról (például: izomdiszmorfia, orthorexia nervosa, purgáló zavar) is egyre több kutatás születik.

Gondolat

„Kivisszük a betegséget, behozzuk az egészséget”: tavaszi gyógyító hiedelmek

Az érdekességre törekedve tekintjük át a magyar nyelvterület tavaszi gyógyító szokásait.