Hírvilág

A megszökött csempészállatok jelenthetnek reményt egyes veszélyeztetett fajok számára

2017. JANUÁR 09.

Szöveg nagyítása:

-
+

Az illegális kereskedelemből származó, elszökött vagy szabadon engedett állatok a természetben másodlagos populációkat alkotva hosszú távon a túlélést jelenthetik a kihalástól fenyegetett fajok számára. Luke Gibson, a Hongkongi Egyetem kutatója elmondta, akkor figyelt fel a jelenségre, amikor az újságban arról olvasott, hogy egy 23 aranyosarcú kakadut rejtő illegális hajórakományt foglaltak le, melyben minden példányt egy-egy műanyag üvegpalackba rejtettek. A kutató ekkor tudta meg, hogy ez egy súlyosan veszélyeztetett faj, ami meglepte, hiszen közvetlenül az irodája előtt számtalan ilyen madár repkedett szabadon. Ekkor kezdett kutatásba kollégájával, Ding Li-Jonggal közösen annak kiderítésére, hogyan honosodhatott meg magától, természetes élőhelyén kívül egy súlyosan veszélyeztetett faj. Kutatásaik során 49 olyan esetet tártak fel, amikor súlyosan veszélyeztetett fajok szökésük után új populációként meghonosodtak egy új területen. Az aranyosarcú vagy kis sárgabóbitás kakadut (Cacatua sulphurea) elsősorban az illegális kereskedelem veszélyezteti. A vadorzók Kelet-Indonézia erdeiben fogják el a madarakat, majd hajón szállítják elsősorban Hongkongba és Kínába, ahol nagy a kereslet az ott háziállatként tartott kakaduk iránt. Sokan azonban véletlenül vagy szándékosan szabadon engedték aranyosarcú kakadujukat, melyek aztán új populációt alkottak a szigeten. Hong Kong kormánya illegálissá nyilvánította a madarak elfogását annak ellenére, hogy idegenhonos faj egyedeiről van szó. Mivel a városállam lakossága meglehetősen gazdag és viszonylag jól képzett, ritka, hogy az emberek megszegik a törvényt - ellentétben az állatok őshazájával, Indonéziával, ahol a madarak elfogása fontos bevételi forrás - magyarázta Gibson. Ugyanakkor az újonnan létrejött populációban olyan negatív jelenségek is megmutatkozhatnak, mint a korlátozott genetikai állomány, a szokatlan betegségek vagy a közeli rokon fajok hibrid utódainak létrejötte - tette hozzá a szakértő. A tanulmány a Frontiers in Ecology and the Environment című tudományos lap aktuális számában jelent meg. Forrás: MTI MTI 2017. január 4., szerda 13:24

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Ökológia

Túlfogyasztás és lelki kiteljesedés – Gyulai Iván új kötetéről

A szerző ökológus, a hazai környezet-, és természetvédelem ismert szakembere és a fenntartható fejlődés fáradhatatlan kutatója és propagátora. Gyulai Iván e kötetében a fenntartható fejlődés koncepcióját mutatja be. Nagyon világosan, közérthetően, rendszerszemléletben. Onnan indul el, hogy a megközelítésmód fókuszában nem az emberi igények, hanem a szükségletek kielégítésének biztosítása áll. Ez a kérdéskör magyar irodalmában gyakran összekeveredik.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.

Ökológia

Mennyi az elég?

Az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ székházában került sor arra az interaktív konferenciára, melynek témája Gyulai Iván „Fenntartható fejlődés” tanulmányának három fejezete volt. Az egyes fejezetekhez korreferátumok hangzottak el Gyulai Iván rövid ismertetőit követően, majd a hallgatóság oszthatta meg észrevételeit...

Ökológia

A fészkesvirágzatú növények (Asteraceae) szerepe az emberi egészség védelmében

Az Asteraceae család, azaz a fészkesvirágzatúak a világ egyik legszélesebb elterjedésű és legfajgazdagabb növénycsaládja. Olyan növényeket sorolunk ide, mint a pongyola pitypang, a saláta, a cikória, a kamilla és az articsóka. E taxon egészségügyi jelentőségét vizsgálták a The Plants of the Asteraceae Family as Agents in the Protection of Human Health című tanulmány szerzői. Nagy diverzitásuk ellenére a legtöbb faj kémiai összetétele alapjaiban hasonló, a prebiotikus tulajdonságú inulinnak mindegyikük jó forrása. Emellett erős antioxidáns, gyulladáscsökkentő, antimikrobiális, vizelethajtó és sebgyógyító hatást is kifejtenek.

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.