Ferenczy Károly neve a köztudatban leginkább az 1896-ban formálódó nagybányai művészteleppel kapcsolódott össze, életműve szinte egybeforrt a Nagybánya-fogalommal. Az impresszionizmus és posztimpresszionizmus hazai változatának megteremtésével, a művészkolónia kiemelkedő alkotójaként, vezető mestereként a modern magyar festészet megalapozójává vált. Festészete több szakaszra bontható, első korszakát, ahogy ő nevezte egy interjújában, „finom naturalistának” lehetne nevezni, leíró ábrázolásmóddal. Müncheni korszakában megjelenik a szimbolizmussal és szecesszióval átszűrt panteizmus, majd az impresszionizmus színgazdagsága. Valér fia így vall róla: „Egzakt tudományok sose foglalkoztatták, a természettudományok közül csak azok érdekelték, amelyek az emberi testtel függnek össze: anatómia, fiziológia, orvostudomány. A tudálékos nagyképűséget megvetette, nagyhangú elveket, világnézeti fejtegetéseket sose hallottam tőle. Sokszor, félig humorosan is, leszólta a – szerinte – túlrészletes, túlságosan elméleti okoskodást, vagy ahogy ő szerette mondani, a spizfindig (gáncsoskodó) teoretizálást, a spintizálást, grüblirozást”. Bízvást mondható, hogy ő a 20. századi magyar festészet egyik legjelesebb képviselője, aki páratlan hatást gyakorolt kortársaira és az elkövetkezendő nemzedékekre. „Hivatott, hivatását betöltő művész volt Ferenczy Károly. Akkor jött, abban a pillanatban, amikor szükség volt művészetére, verekedő, kiválasztott személyiségére. Nem a véletlen sodorta őt közénk, hanem kellett, hogy nevét, művészetét belédobja abba a tespedő, kiélt valamibe, amit a kilencvenes évek magyar művészetének könyvelnek el azok, akik azzal foglalkoznak. Rippl-Rónai hat évvel előtti kollektív kiállításán kívül nem volt még egy olyan szenzációja a képet néző közönségnek, mint Ferenczy ezerkilencszázháromban rendezett kiállítása. Férfias erejének teljességét, kiegyenlített művészetének színét, ízét mutatta, új igazságot hozott, olyan igazságot, amelyet csak kimondani kellett, hogy beteljesedjék.” – írta róla Bálint Aladár a Nyugatban. "A portrait körülbelül kész és igen jó; azaz, benne van az én őszinte különlegességem". – mondta egy művéről. Saját művész szemléletét így fogalmazta meg: "Törekvésem erősen szintétikus naturalizmus; éppúgy, amint Spencer szerint a filozófiában, szigorúan el kell választani a "knowable"-t, a tudhatót, az unknowabletől, úgy a pikturában mindig meg kell különböztetni a "paintable"-t az "unpaintable"-től, fel kell tudni ismerni, hogy a természet szépségeiből mi fog "képet adni", mi alkalmas arra, hogy abból a vásznon műtárgy válhassék." Az életmű mintegy felét, köztük máig lappangó műveket bemutatva nyújt áttekintést az életműről a Magyar Nemzeti Galéria. A november végétől május végéig látható Ferenczy Károly kiállításon a látogatók 150 festménnyel, 80 grafikával és mintegy 50 dokumentummal (fotó, levél, katalógus, könyv) találkozhatnak. NZS