Hírvilág

Vizsgálat alatt a háziorvosok

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+

Nem csak a praxisokat, hanem az alapellátás fenntartására kötelezett önkormányzatokat is átvilágítják az ÁSZ szakemberei abban a most kezdődő vizsgálatban, amelynek során az alapellátás valós helyzetét szeretnék feltérképezni a számvevők. Az már most látszik, hogy az önkormányzatok tájékozatlanok a háziorvosi praxisok finanszírozását illetően, jóval több bevételt feltételeznek, mint amennyit az orvos valójában megkap – mondta Winter Zsuzsa az Állami Számvevőszék osztályvezető főtanácsosa egy szakmai konferencián. Az új egészségügyi struktúrában a tervek szerint a drága kórházi ágyak helyett a járóbeteg szakrendelések és az egynapos sebészeti ellátás igénybevételére kívánják ösztönözni az orvosokat és rajtuk keresztül a betegeket. Kiemelt szerepet szánnak így a háziorvosoknak is, akikre ezért nagyobb teher hárul majd. Bár a háziorvosi kassza a tavalyi 63 milliárddal szemben 15 milliárdos növekményt tartalmaz, az egy háziorvosra jutó átlagos bevétel a 1993-as időszakhoz viszonyítva is nagyon alacsony. A háziorvosok átlagéletkora 54 év, nagy számban praktizálnak 70 év fölöttiek az alapellátásban, de van közöttük 90 éves kolléga is. És bár az egészségügyi szükséglet évről-évre emelkedik, a háziorvosok száma nem követi ezt – mondta rövid összegzésében a főtanácsos. Az idei vizsgálat során 475 önkormányzatot keresnek majd meg kérdőívek segítségével, ahogyan 6400 háziorvoshoz is megérkeznek majd az információgyűjtő ívek a Számvevőszéktől. Személyesen is vizsgálódnak a számvevők 25 kiválasztott önkormányzatnál, és a hozzájuk tartozó 1-3 háziorvosnál. Arra is keresik most a választ, hogy vajon a praxisok képesek lesznek-e a struktúra átalakítása miatt rájuk háruló többletfeladatok ellátására. Ahogyan az alapellátás, úgy az egynapos sebészeti ellátás is kiemelt szerepet kaphat a jövőben a szakállamtitkárság tervei szerint. A főosztályvezető így újra ismertette az ÁSZ tavasszal nyilvánosságra hozott, az egynapos sebészeti ellátásokról készült felmérésének adatait is. Ezek alapján szerinte komoly hatással lenne a struktúra átalakítására ennek az ellátási formának, ugyanakkor jelenleg nem látni az egészségügyi vezetés ezzel kapcsolatos koncepcióját. Bár az egynapos sebészet bevezetése komoly munkatervezést igényel, az ágazat számára jelentős megtakarításokat eredményezhetne, ráadásul preferálásával javulhatna a területi hozzáférés a betegek számára. Az egynapos sebészeti ellátás új kapacitások befogadását várja, egyelőre csak félgőzzel működik. eLitMed.hu – T.O

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.