VISSZA

Száz év életképei



| |
 



Több mint 1500 fénykép segítségével idézi fel a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) elmúlt száz évét a Centenáriumi Emlékalbum; a kötetben olyan dokumentumok is helyet kaptak, mint az egyetem alapító okirata vagy felvétel az avatóünnepségről IV. Károly és Zita királyné részvételével.

A centenáriumi kiadvány fotókon mutatja be az egyetemváros orvoskari telepének százéves történetét két orvos, Batár István szülész-nőgyógyász egyetemi docens és Tóth Csaba urológus professzor szerkesztésében - hangzott el a csütörtöki debreceni sajtótájékoztatón.

Az album fejezetei végigvezetik az olvasót a kezdeti építkezéstől az arculatváltáson át az újabb létesítmények, nagyberuházások megjelenítéséig. A kötet olvasói megismerhetik az egyetemi vezetőket, bepillanthatnak az intézmény nagyobb eseményeibe, láthatnak életképeket a múltból, a diákéletből, és bemutatkozik a mai DEOEC intézeteivel, klinikáival együtt.

A kötet szerkesztői szorosan kötődnek a centrumhoz: Batár István az intézmény száz évéből több mint ötvenet személyesen is végigélt, előbb diákként, majd a szülészeti és nőgyógyászati klinika orvosaként. Tóth Csaba professzor 16 éve került Debrecenbe, 1995-től 2011-ig vezette az urológiai klinikát, jelenleg professzor emeritusként dolgozik.

Mindketten évtizedek óta fényképeznek, Batár István emellett fotódokumentumokat is gyűjt. Az alkotók több ezer képből válogatták azt az 1570-et, amely bekerült az albumba.
A kiadványban olyan kuriózumok is megtalálhatók, mint a Debreczeni Magyar Királyi Tudományegyetem felállításáról rendelkező 1912-es "törvényczikk", amelyet az utolsó pillanatban bocsátott rendelkezésükre az Országos Levéltár, vagy Neuber Ede bőrgyógyász professzor légi felvételei az 1930-as évekből. Kivételes képeket köszönhetnek Kiss Zsigmond egykori egyetemi tanácsjegyzőnek, akinek 12 kötetes fényképalbum-sorozata a csodával határos módon túlélte a háború pusztítását, és ma az egyetemi és nemzeti könyvtár gyűjteményét gazdagítja.



MTI 2012. szeptember 20., csütörtök

Kapcsolódó anyagok

Újra itt a nyár!

Alattomos betegség a Lyme-kór

A munka fáradalmait a festés oldja

Ezt fél gőzzel nem lehet csinálni!

Egy film rólunk, értünk

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

Rezidensek szakorvosi felügyelet nélkül

Szakmai kollégium: nem a képzési rendszeren múlik, ha egyedül hagynak egy rezidenst

Tovább


H1N1-vakcina: a CDC ajánlása

2009 H1N1 influenza védőoltások és terhes nők – kérdések és válaszok betegek részére

Tovább


Fitneszfesztivál a Millenárison

Egészség- és mozgásfesztivál a Millenáris parkban

Tovább


Hát nem egy Leonardo!

A Római Birodalomban tiltották az emberek boncolását. A XIII. végén és a XIV. század elején már megengedték a kivégzettek testének alapos vizsgálatát.

Tovább


Száz év életképei