hirdetés

 VISSZA

Rabszolgává váló orvosok



| |
 

A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint, amennyiben a Munka törvénykönyvét az ismert formájában fogadják el, "rabszolgákká" teszik az orvosokat, szó szerint az egész életüket a kórházban kell majd tölteniük.

Bélteczki János kifejtette, a Munka törvénykönyvének tervezetében az egészségügyet érintő jogszabályok kapcsán, sok más mellett, van három-négy olyan változás, amellyel az egészségügyi dolgozók "a jelenleginél egy sokkal rosszabb, elviselhetetlen" helyzetbe kerülhetnek. "Ha ezekben a kérdésekben nem tud érdemben lépni az egészségügyért felelős államtitkárság, és nem képes érdemben képviselni az ágazat érdekeit a Nemzetgazdasági Minisztériummal szemben, akkor oda a bizalom" - fogalmazott.

A szövetség elnöke a legnagyobb sérelmüknek azt nevezte, hogy a kollektív szerződésben megemelnék a napi- és a heti munkaidő felső határát. Ezzel minden munkavállaló, függetlenül attól, hogy aláírta-e a kollektív szerződést, a jövőben nem 48, hanem akár 72 óra munkára lenne kötelezhető. A munkavállalók "effektív munkavégzési képességét" nem veszik figyelembe, csak akkor, amikor a túlterhelt dolgozók esetleg hibáznak és jönnek a műhibaperek - jegyezte meg.

Bélteczki János arról is beszélt, habár korábban számos visszásságot tártak fel az egészségügyi túlmunkával kapcsolatban, a kollektív szerződésekben - nagyrészt a túlmunka kifizetések kapcsán - ugyan módosítottak egy-két szót, de azóta is számos kolléga jelezte panaszát a szövetségnek. Ugyanakkor azt sikerült elérni, hogy az egészségügyben végzett túlmunka szabályairól szóló törvény elmúlt évi módosítása megtiltotta a hétvégén, tehát a pihenőnapokon teljesített ügyelet elszámolását a heti rendes munkaidő rovására.

Ehhez képest a Munka törvénykönyvének tervezete óriási visszalépés lenne, abban ugyanis az szerepel, hogy amennyiben munkaidőkeret van megállapítva, akkor a dolgozó a heti pihenőnapon is beosztható a heti rendes munkaideje terhére - fogalmazott Bélteczki János. Ennek kapcsán kiemelte: a munkaidőkeret valójában olyan munkahelyekre lett "kitalálva", ahol nem mindennap kell munkát végezni, az egészségügyben viszont mindig van munka.

A Munka törvénykönyve ezeken felül arra is kitér, hogy a munkaidőkeretben és a folyamatos munkaüzemű intézményekben, mint a kórházakban, lehetőség van a munkaidő szabad beosztására 4 órától 12 óráig terjedően. Bélteczki János szerint ez által az orvosoknak gyakorlatilag nem lesz szabadidejük, arra lesznek "kárhoztatva", hogy egész életüket a kórházban töltsék. "Ez a következő rabszolgatartás" - mondta Bélteczki János, kifejtve: "nincs családi élet, nem látják felnőni gyerekeiket, nincs lehetőségük társadalmi életet élni, számukra nem lesz sem húsvét, sem karácsony".
A MOSZ 2002-ben alakult a magyar orvosok munkavállalói, érdekvédelmi szövetségeként, jelenleg nagyjából 16 ezer tagja van.


MTI

Kapcsolódó anyagok

Krónikus koronária szindróma

Béremelés, úgy érdemes, ha az érezhető

Nővér folyóirathoz benyújtott közlemények - a lektor szemszögéből

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
KIADVÁNY TOVÁBBI CIKKEI

Meghalt Oliver Sacks neves brit ideggyógyász, író

Nyolcvankét éves korában elhunyt Oliver Sacks neves brit neurológus, író, aki orvosi esettörténeteivel vált világhírűvé.

Tovább


LAM-díj 2010 - Beszámoló

Az 1995-ben alapított LAM-díj célja, hogy példaadó közlések jutalmazásával növelje a szerzői kedvet és a tudományos munka, valamint publikálás színvonalát. A LAM-díj maga egy Aszklépioszt ábrázoló bronzplakett, amely - a magyar orvostudományi folyóiratok között egyedülálló módon - pénzjutalommal is kiegészül. A 2010. január-december között a LAM-ban megjelent legjobb közlemények díjának ünnepélyes átadására 2011. október 17-én, a Barabás-villában került sor.

Tovább


A boldogságkeresés tévútjai

Az amerikai lélektanban ma új irányzat jött divatba, a pozitív pszichológia. . Míg korábban, leginkább a lelki folyamatok zavarforrásaira és funkcionális hibáira figyelt a lélektan, most az ember képességei, lelki erőforrásai, kedvező tulajdonságai állnak a kutatások fókuszában. Ez a hullám elérte már hazánkat is és ma minden lélektani kérdést megismerhetünk az új, megoldáskereső látásmód keretében is. Ennek példája Sonja Lubomirsky könyve. Ő a boldogsággal foglalkozik, mondhatjuk, boldogságkutató, de tekinthető boldogságteoretikusnak is...

Tovább


Madridi kórház SMS-ben küld emlékeztetőt

2011 október elején a madridi Tajo kórház hozzákezdett egy SMS emlékeztető rendszer működtetésének, mellyel a soron következő orvos-beteg találkozókra figyelmeztet.

Tovább


Rabszolgává váló orvosok