Hírvilág

Pozitív változások az amerikai elhízásban

2015. JÚLIUS 27.

Szöveg nagyítása:

-
+

Évtizedekig tartó romló tendencia után javulni kezdtek a táplálkozási szokások az Egyesült Államokban, megállt a túlsúlyosak részarányának növekedése mind a felnőttek, mind az iskoláskorúak körében, sőt, a ráta a legkisebb gyerekek között még csökkent is - írta vasárnapi számában a The New York Times. Egy átlagos amerikai felnőtt napi kalória-bevitele, amely 2003 körül tetőzött, most először csökken huzamosabb ideje azóta, hogy több mint négy évtizeddel ezelőtt a szövetségi statisztikát kezdtek vezetni a problémakörről. A tendencia, ha különböző mértékben is, de minden társadalmi csoportban kimutatható. Egy átlagos amerikai gyerek napi kalóriafogyasztása legkevesebb 9 százalékkal csökkent. A legjelentősebb változást a nem csökkentett energiatartalmú italok fogyasztásában regisztrálták: ez a '90-es évek vége óta egynegyedével csökkent. Amíg az emberek 1998-ban éves szinten átlagosan 40 gallon (több mint másfél hektoliter) cukros üdítőt vásároltak, addig ez az adat 2014-re 30 gallonra (113,5 literre) esett vissza. Ez nagyjából megfelel a '80-as évek szintjének, amikor az elhízási folyamat még nem szabadult el. Az amerikaiak étkezési szokásai a hetvenes évek közepén kezdtek gyors ütemben változni, ami maga után vonta a kalóriafogyasztás csaknem egyenletes növekedését és az emberek egészségi állapotának ezzel együtt járó romlását. Ez a tendencia a jelek szerint végre megváltozhat. A lap szerint a fordulat azt jelzi, hogy az amerikaiakban egyre jobban tudatosul, hogy ártanak az egészségüknek azzal, ha túl sokat esznek-isznak. A tudatosság a '90-es évek végén kezdett megerősödni, a tudományos kutatások gyors fejlődésének és az elmúlt évek közegészségügyi kampányainak hatására. Különösen egy, a szövetségi járványügyi hatóság (CDC) által elkészíttetett és The Journal of the American Medical Association folyóiratban 1999-ben megjelent tanulmány volt kijózanító hatással. Ez kimutatta, hogy a '80-as és a '90-es években a túlsúlyosak aránya mind az 50 államban megnőtt. Egy évvel később hasonló felmérés jelent meg a cukorbetegek számának növekedéséről. Ennek nyomán David Satcher, az Egyesült Államok akkori fő tisztiorvosa 2001-ben felhívást adott ki a túlsúlyosság és az elhízás elleni harcra, hasonlóan ahhoz, ahogyan a hivatali elődje 1984-ben a dohányzás elleni küzdelemre szólított fel. Satcher rámutatott, hogy a túlsúlyosság több krónikus betegség kialakulásának rizikófaktora, és hangsúlyozta, hogy a megelőzés érdekében prioritásként kell kezelni a gyerekek testsúlyát. A Gallup szerint 2003-ra az amerikaiak 60 százaléka akart lefogyni, szemben az 1990-es 52, és az '50-es évekből származó 35 százalékos adattal. Az Obama-kormány fokozta a nyomást: az egészségügyi reform bevetése után az étteremláncoktól megkövetelték, hogy közöljék, fogásaik hány kalóriát tartalmaznak. A szövetségi kormány hatást gyakorolt annak érdekében, hogy az iskolai ebédek egészségesebbek legyenek, igaz, ezen a téren súrlódások is keletkeztek. A változást sugalló, mostani bátorító adatok ugyanakkor nem jelentik azt, hogy vége lenne már az elhízási járványnak: az amerikai felnőttek több mint egyharmada most is túlsúlyosnak számít, ezért fokozottan kitett a cukorbetegség, az érrendszeri betegsége és a rák kockázatának. Az amerikai lakosság még mindig túl kevés zöldséget, gyümölcsöt és túl sok gyorsételt fogyaszt, még ha az utóbbi téren némi csökkenés is észlelhető. A pozitív változások azonban a legkövérebb amerikaiakat a jelek szerint nem érintették: a túlsúlyosak testsúlya és derékbősége az elmúlt években tovább gyarapodott. Kevin Hall, a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) kutatója egy tanulmányában azt írta: ahhoz, hogy az amerikaiak 2020-ra az 1978-as súlyukra fogyjanak vissza, napi 220 kalóriával kellene visszafogniuk a fogyasztásukat. A lap szerint azonban az utóbbi időben észlelt csökkenés ennek csak a töredéke. MTI 2015. július 27., hétfő

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Gondolat

Miért vagyunk illetve miért nem vagyunk kaukázusiak?

A paleontológiai leletek és a genetikai vizsgálatok egyértelműen azt mutatják, hogy az emberiség Afrikából származik. Nem kellene használnunk az ezt tagadó, elavult kifejezést.

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.