Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Ottlik Géza, a 20. századi magyar próza egyik legnagyobb alakjára születésének 100. évfordulójára emlékeznek azzal a rendezvénysorozattal, amelynek eseményei május 9-től három városban a Kossuth-díjas író életéhez és munkásságához kötődő helyszíneken zajlanak. Kőszegen például annak a volt Hunyadi Mátyás Magyar Királyi Reáliskola és Nevelőintézetnek a falai adnak otthont a róla szóló előadásoknak, felolvasóesteknek és konferenciának, amelyet az író Iskola a határon című regényében örökített meg. Május 9-én, Ottlik Géza születésének 100. évfordulóján egyszerre három városban, Kőszegen, Budapesten és Gödöllőn egy időben, két nyelven - magyarul és angolul - tartanak születésnapi maratoni felolvasást, ezt követően pedig egészen jövő év januárjáig harminc különböző rendezvény, felolvasóest, vetélkedő, kiállítás irodalmi séta és irodalmi konferencia várja az érdeklődőket Ottlik Géza (1912-1990) első szépirodalmi írásai 1931-ben jelentek meg a Napkeletben. 1935-től publikált rendszeresen a Nyugatban és más lapokban. Huszonöt év magyar irodalma címmel előadásokat tartott a rádióban. 1945 és 1957 között a Pen Club titkári tisztét töltötte be. Az 1959-ben megjelent Iskola a határon című főművét joggal tartják a 20. század egyik legjelentősebb magyar regényének. A több szálon és idősíkban játszódó történet önéletrajzi ihletésű, középpontjában egy határmenti kadétiskola növendékeinek élete áll. Ottlik Gézát József Attila-díjjal 1981-ben, Kossuth-díjjal 1985-ben tüntették ki, 1988-ban Szép Ernő-díjat kapott. Főbb művei: Hamisjátékosok (elbeszélések, 1941); Hajnali háztetők (kisregény, elbeszélések, 1957); Iskola a határon (regény, 1959); Minden megvan (elbeszélések, 1969); Adventures in Card Play (bridzsszakkönyv, 1979); Próza (1980); Garabó Gereben (népmese-átdolgozások, társszerző, 1983); A Valencia-rejtély, Hajónapló, Pályákon (elbeszélések, hangjáték, 1989). Hajnali háztetők Habár jobbára mindenki ismeri az Iskola a határon című Ottlik-remekművet, az ugyancsak fajsúlyos Hajnali háztetők című prózát talán kevesebben olvasták. Ebben a kisregényben megmutatkozik Ottlik páratlan atmoszféra-teremtő ereje, a jelentős életműnek a nyitódarabjaként fogható fel. Két barát életútjának, érintkezési pontjainak feltárását követhetjük nyomon, a hűség és árulás, szerelem és tisztesség, köznapi élet és művészet ellentétein keresztül. E témák feldolgozása Ottlik egész munkásságát átszövi. Ottlik így a Hajnali háztetők születéséről: "1943 novemberében írtam, elkeseredésemben és szórakoztatásnak. Négyévi munkámmal akadtam el akkor végképp. Ilyenkor a készülő mű is, az író is összeomlik. Ez a mesterségünk kockázata. Az összeomlásban mégis világos az ember előtt, hogy: 1. nem tudja megcsinálni, amit akart, 2. pedig meg tudna írni egy épkézláb, olvasmánynak való "irodalmi rangú" regényt, mint akármelyik népszerű, világhírű regényíró. Elkeseredésemben nekifogtam... - Örley István a Hajnali háztetők kéziratát egész éjjel olvasta. (Háromszor, oda-vissza. Tudta fejből idézni a mondataimat.) Reggel kirohant értem, becipelt a Mignonba, és magánkívül volt a boldogságában. Végiglelkendezte az egész szöveget apróra. Egy határozott névelőt kihúzott, megkérdezésem nélkül. "Öregem, ez remekmű! Tudom-e, hogy mi az? - Tudom. Egy közlésre a terjedelménél fogva alkalmatlan írás. - Már beszélt a főszerkesztővel. Három vagy négy folytatásban fogják hozni. Ez az új, modern magyar próza. Csak nem veszik majd észre rögtön. Ölelgetett örömében."

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Gondolat

Karinthy öndiagnózisa

NAGY Zsuzsanna

Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül címmel írta meg saját betegségének felfedezését, tüneteinek kialakulását.

Gondolat

Párhuzamosok találkozása

Nádas Péter könyve, a Párhuzamos történetek visszhangot keltett Németországban

Hírvilág

BORSZERDA a Magyar Nemzeti Galériában

Borszerda-estéinken a tárlatvezetéseink középpontjában is a stílus áll: a tematikus vezetések elsősorban az állandó kiállítások mesterműveire összpontosítanak, utolsó, július 29-i Borszerdánkon pedig - az erdélyi borokhoz illően - az erdélyi magyar művészetet bemutató időszaki kiállításunkra is várjuk látogatóinkat.

Hírvilág

Matisse újjászületése

Hároméves restaurálás: egy Matisse-kép újjászületése Svájcban

Hírvilág

Legnézettebb kiállítás a barokkról

Több mint 130 ezer látogató a Szépművészeti olasz barokk kiállításán