Ottlik Géza, a 20. századi magyar próza egyik legnagyobb alakjára születésének 100. évfordulójára emlékeznek azzal a rendezvénysorozattal, amelynek eseményei május 9-től három városban a Kossuth-díjas író életéhez és munkásságához kötődő helyszíneken zajlanak. Kőszegen például annak a volt Hunyadi Mátyás Magyar Királyi Reáliskola és Nevelőintézetnek a falai adnak otthont a róla szóló előadásoknak, felolvasóesteknek és konferenciának, amelyet az író Iskola a határon című regényében örökített meg. Május 9-én, Ottlik Géza születésének 100. évfordulóján egyszerre három városban, Kőszegen, Budapesten és Gödöllőn egy időben, két nyelven - magyarul és angolul - tartanak születésnapi maratoni felolvasást, ezt követően pedig egészen jövő év januárjáig harminc különböző rendezvény, felolvasóest, vetélkedő, kiállítás irodalmi séta és irodalmi konferencia várja az érdeklődőket Ottlik Géza (1912-1990) első szépirodalmi írásai 1931-ben jelentek meg a Napkeletben. 1935-től publikált rendszeresen a Nyugatban és más lapokban. Huszonöt év magyar irodalma címmel előadásokat tartott a rádióban. 1945 és 1957 között a Pen Club titkári tisztét töltötte be. Az 1959-ben megjelent Iskola a határon című főművét joggal tartják a 20. század egyik legjelentősebb magyar regényének. A több szálon és idősíkban játszódó történet önéletrajzi ihletésű, középpontjában egy határmenti kadétiskola növendékeinek élete áll. Ottlik Gézát József Attila-díjjal 1981-ben, Kossuth-díjjal 1985-ben tüntették ki, 1988-ban Szép Ernő-díjat kapott. Főbb művei: Hamisjátékosok (elbeszélések, 1941); Hajnali háztetők (kisregény, elbeszélések, 1957); Iskola a határon (regény, 1959); Minden megvan (elbeszélések, 1969); Adventures in Card Play (bridzsszakkönyv, 1979); Próza (1980); Garabó Gereben (népmese-átdolgozások, társszerző, 1983); A Valencia-rejtély, Hajónapló, Pályákon (elbeszélések, hangjáték, 1989). Hajnali háztetők Habár jobbára mindenki ismeri az Iskola a határon című Ottlik-remekművet, az ugyancsak fajsúlyos Hajnali háztetők című prózát talán kevesebben olvasták. Ebben a kisregényben megmutatkozik Ottlik páratlan atmoszféra-teremtő ereje, a jelentős életműnek a nyitódarabjaként fogható fel. Két barát életútjának, érintkezési pontjainak feltárását követhetjük nyomon, a hűség és árulás, szerelem és tisztesség, köznapi élet és művészet ellentétein keresztül. E témák feldolgozása Ottlik egész munkásságát átszövi. Ottlik így a Hajnali háztetők születéséről: "1943 novemberében írtam, elkeseredésemben és szórakoztatásnak. Négyévi munkámmal akadtam el akkor végképp. Ilyenkor a készülő mű is, az író is összeomlik. Ez a mesterségünk kockázata. Az összeomlásban mégis világos az ember előtt, hogy: 1. nem tudja megcsinálni, amit akart, 2. pedig meg tudna írni egy épkézláb, olvasmánynak való "irodalmi rangú" regényt, mint akármelyik népszerű, világhírű regényíró. Elkeseredésemben nekifogtam... - Örley István a Hajnali háztetők kéziratát egész éjjel olvasta. (Háromszor, oda-vissza. Tudta fejből idézni a mondataimat.) Reggel kirohant értem, becipelt a Mignonba, és magánkívül volt a boldogságában. Végiglelkendezte az egész szöveget apróra. Egy határozott névelőt kihúzott, megkérdezésem nélkül. "Öregem, ez remekmű! Tudom-e, hogy mi az? - Tudom. Egy közlésre a terjedelménél fogva alkalmatlan írás. - Már beszélt a főszerkesztővel. Három vagy négy folytatásban fogják hozni. Ez az új, modern magyar próza. Csak nem veszik majd észre rögtön. Ölelgetett örömében."