Hírvilág

Művészlakás a Klauzál téren

2013. JÚLIUS 11.

Szöveg nagyítása:

-
+

A Budapest Galéria nemzetközi művész-csereprogramjában 1989 és 2013 között részt vett több mint száz külföldi vendégművész alkotásaiból látható válogatás péntektől Budapesten, a Lajos utcai kiállítóházban. A nemzetközi művész-csereprogram huszonnégy évének anyagából több mint száz külföldi, köztük német, francia, portugál és osztrák alkotók egy-egy munkája lesz látható a galéria mindkét szintjén. Festmények és grafikák mellett fotókat és szobrokat, valamint az utóbbi években készült intermédia munkákat, például videókat mutatnak be. A munkák többsége budapesti impressziók hatására készült, de bemutatkoznak olyan alkotók is, akik otthoni témájukat folytatták a magyar fővárosban. A Budapest Galériának 1990 óta van nemzetközi cserekapcsolata tíz európai várossal, köztük Lisszabonnal, Párizzsal, Strasbourggal, Stuttgarttal és Béccsel. A partnervárosokból a galéria minden évben egy vagy két hónapra látja vendégül a Klauzál téren lévő két műteremlakásban a művészeket, akik távozásuk előtt a fővárosnak ajándékozzák egy-egy munkájukat. A külföldi városok cserébe budapesti művészeket fogadnak be szintén egy vagy két hónapra a kinti alkotóhelyekre. A program vezetője hangsúlyozta: minden évben pályázat útján választják ki azokat a művészeket, akik néhány hónapig külföldön alkothatnak. \"Az utóbbi években kétszáz, kétszáznegyven magyar művész pályázott a 16 vagy 17 helyre\" - tette hozzá. Az 1989 óta készült munkákat a BTM Fővárosi Képtár Kiscelli Múzeumában őrzik, a gyűjtemény jelenleg mintegy 250 művet tartalmaz. A tárlat augusztus 25-ig tart nyitva. MTI 2013. július 11., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Egészségpolitika

Módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény

Mindenképpen módosításra szorul az új egészségügyi jogállásról szóló törvény – állították egybehangzóan munkajogász szakértők egy, az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényről szervezett videókonferencián. Ahogy elfogadhatatlan ennyire méltatlan, elkapkodott, kidolgozatlan és indokolatlanul nehéz körülményeket teremteni, és ilyen választásra kényszeríteni valakit az élethivatását illetően.

Gondolat

Szakálltörténet

A szakállt a különböző történetek, mesék és művészi ábrázolások alapján általában a bölcsességhez, teljesítőképességhez vagy magas pozícióhoz kapcsolták.

Klinikum

A biológiai terápia 15 éve - A Figyelő 2015;2

HOLLÓ Péter

Mintegy 15 évvel ezelőtt új fejezet kezdődött a gyógyszergyártásban: megjelentek az első olyan szerek, melyekkel egy adott betegség patomechanizmusába célzottan tudunk a kulcsfontosságú molekulák gátlása révén beavatkozni. Legfőbb jellemzőjük, hogy biotechnológiai úton előállított, fehérjetermészetű molekulák, a gátolni tervezett molekulák vagy receptoraik antitestjei.

Ökológia

Minamata kór – Valami új a nap alatt

A kötet alapján teljes bizonyossággal látható, hogy a klíma változása, a tiszta ivóvíz hiánya, a lecsökkent biológiai sokféleség rengeteg viszontagságot hoz még az emberiség számára.