Hírvilág

Minden hatodik polgár alkoholista

2011. NOVEMBER 03.

Szöveg nagyítása:

-
+

A negyedik helyen áll Szerbia az alkoholfogyasztás terén Európában, és átlag minden hatodik polgár alkoholista, a lakosság öt százaléka pedig súlyosan alkoholfüggő. A felmérések szerint a szerbiai fiatalok egy része először átlagosan 13 és fél éves korában ismerkedik meg alaposabban az alkoholos állapot érzésével, és a középiskolás diákok közül minden negyedik tanuló 16 éves korától már rendszeresen fogyaszt alkoholt. A Blic című belgrádi újság beszámolója szerint egy, az alkoholizmusról és az italfogyasztási szokásokról nemrég végzett felmérés adatai arról árulkodnak, hogy Szerbiában növekszik az alkoholisták száma. Ennek hátterében a szakemberek a frusztrációt, a szégyenérzetet és a bűntudatot, a kisebbrendűségi érzést, a rettegést és a stresszes állapotot vélik felfedezni. Zarko Trebjesanin professzor szerint "félő, hogy ha a gazdasági válság tovább tart, akkor növekedni fog az alkoholisták száma is, mert sokan az italban keresnek vigaszt". "A szerbiai alkoholisták átlagos életkora 45 év" - jelentette a Beta hírügynökség egy alkoholizmusról tartott sajtótájékoztatóról. A felmérések szerint a férfiak többnyire 25 és 35 év között, míg a nők 36 és 45 év között válnak alkoholfüggővé Szerbiában. Az alkoholisták többsége az alkoholizmus kettes vagy hármas típusú kategóriájába tartozik. A kettes típusú alkoholisták többnyire azért nyúlnak a pohárhoz, hogy feloldják a feszültséget. Ezek az emberek érzékenyen reagálnak mindenre, ingadozó a hangulatuk, gyakran szélsőségesen viselkednek: hol sírnak, hol agresszívvá válnak és dühkitöréseik vannak. A hármas típusú kategóriába azok tartoznak, akik számára az alkohol egyfajta antidepresszánsként szolgál. Ezekre az emberekre általában a nyugtalan és agresszív viselkedés a jellemző, öngyilkosságra is hajlamosak. Perisa Simonovic, a szerb egészségügyi minisztérium államtitkára bejelentette, hogy egy köztársasági szakbizottság javaslattervezetet dolgozott ki, amelynek alapján országos akciót indítanak az alkoholfogyasztás csökkentése érdekében. MTI

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Klinikum

A Janus-kináz-gátlás alapjai – mi történik a sejten belül? - A Figyelő 2017;1

POLGÁR Anna

A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.

COVID-19

COVID-19: gasztrointesztinális tünetek

A szerzők szerkesztőségi levél formájában hívják fel a figyelmet arra, hogy a 2019 decembere óta világjárvánnyá lett coronavírus betegség 2019 (COVID-19) okozója, az új coronavirus (SARS-CoV-2) az ismert légzőszervi panaszok mellett gasztrointesztinális tüneteket is okozhat. Enyhe tünetekről van szó: émelygés, hányinger, nem súlyos hasmenés, melyeknek összefüggését a járvánnyal gyakran nem ismerik fel, jóllehet egyértelműen kimutatható a SARS-CoV-jelenléte a tápcsatornából vett biopsziás anyagban éppúgy, mint a székletben. Az emésztőszervi tünetek megelőzhetik a légúti tüneteket. A kezdeti tünetek felismerése nagy jelentőségű, mert lehetővé teszi a fertőzés korai diagnózisát és a beteg izolálását, még a léguti tünetek megjelenése előtt. Jelenleg nem tisztázott fontos szempont a fertőzőképesség megállapítása a gasztrointesztinális COVID-19 eseteiben.