Hírvilág

Életmódváltással milliónyi életet hosszabbíthatnának meg

2015. JANUÁR 20.

Szöveg nagyítása:

-
+

Legalább hárommillió azoknak a száma, akik nem fertőző betegségekben, a várható élettartamnál korábban halnak meg Kínában, ahol igen magas arányban vannak kitéve a lakosok az ilyen megbetegedések veszélyének – írta kedden a Shanghai Daily című napilap. Az újság az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentését és kínai kutatásokat idézett. A WHO szerint az ázsiai országban 2012-ben 8,6 millióan haltak meg nem járványos krónikus betegségekben (főleg tüdőrák, szívelégtelenség, cukorbetegség vagy szívroham miatt). Ezek közül 3 milliónyi elkerülhető lett volna, ráadásul az ebbe a kategóriába tartozó betegségek kialakulásának esélye a veszélyforrások nagy száma miatt "aggasztóan magas" az országban – fogalmazott a jelentés. A világszervezet szerint pusztán életmódváltással milliónyi életet hosszabbíthatnának meg Kínában, hiszen a férfiak több mint fele dohányzik, ötből négy felnőtt nem mozog eleget, minden ötödik 18 éven felülinek magas a vérnyomása, s a túlzott alkoholfogyasztás is komoly problémákhoz vezet – sorolja a WHO az okokat. Kínai kutatók korábban arra hívták fel a figyelmet, az elhízás és a cukorbetegség járványszerűen terjed az országban. A hivatalos statisztikák szerint tavaly több mint 100 millió kövér ember volt Kínában, ez 2005-höz képest ötszörös növekedés. Az elhízottak számát a WHO 2010-ben a lakosság 38 százalékára becsülte, ami 430 millió főt jelent. A prognózisok szerint az évtized végére a túlsúlyosok számának megduplázódása várható, ami – az azzal járó betegségek miatt - hatalmas terhet ró majd a kínai egészségügyi rendszerre. A rák és érrendszeri megbetegedések mellett a cukorbetegség már ma is a harmadik leggyakoribb halálozási ok az országban, és 93 millió főt érint, számuk szakértői becslések szerint 2030-ra további 40 millióval nőhet majd. Az egészséges életmód népszerűsítésére a kormány tavaly kampányt hirdetett meg a 2014-2020 közötti időszakra. A hatóságok a köztereken, iskolákban, bárokban, éttermekben való dohányzás visszaszorítására is újabb és újabb erőfeszítésekkel próbálkoznak – azonban ezek jelentősebb eredménye egyelőre még várat magára. MTI 2015. január 20., kedd

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

COVID-19

Enyhe tünetmentes, SARS-CoV-2-fertőzött járóbetegeknél észlelt íz- és szagérzékelési változások

A Covid-19-ről szóló beszámolók a betegség súlyosságától függően, tünetileg leggyakrabban a lázat, a fáradtságot, a száraz köhögést, az izomfájdalmat és a légszomjat említik. Ugyanakkor a szerzők tudomása szerint eddig csak egy tanulmány foglalkozott Covid-19 fertőzötteknél a szag- vagy ízérzékelésben bekövetkezett változásokkal, és 34%-os prevalenciát állapítottak meg a kórházban kezeltek körében. Viszont a tanulmány nem közölt adatot a megváltozott érzékelés idejéről és a többi tünethez való viszonyáról.

Gondolat

Münchhausen báró és az ő szindrómája

Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, német katonatiszt, akinek neve a nagyotmondással forrott össze, 295 éve, 1720. május 11-én született.

Klinikum

Az inzulinrezisztencia gyógyszeres kezelése

Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma

COVID-19

A SARS-CoV-2-re adott antitest válasz COVID-19 betegekben

A SARS-CoV-2 vírus fertőzés kapcsán még nem ismerjük pontosan a szervezet antitest válaszát, illetve az antitestek kimutatásának klinikai értékét sem tudjuk még felmérni.