Walt Whitman amerikai költő 1819. május 31. — 1892. március 26. A Whitman-verseket nevezhetjük anarchikus életdaraboknak és élethimnuszoknak, melyek eleven és tömör stílusukkal, elevenségükben és plasztikusságukban egyaránt páratlanok az addigi amerikai-európai költészetben. „Az új világrész nagy mondanivalója a demokrácia. Nem mint politikai elv, hanem mint életérzés. Whitman mindmáig a közösségi érzés legnagyobb költője a világirodalomban” (Szerb Antal). Whitman verseit nehéz fordítani, mert nem könnyű kikeverni azt a robusztus egyszerűségét és nyerseségét, mely olyannyira jellemzi nyelvezetét és képi világát. Közkeletű vélekedés, hogy az úgynevezett szabad verset Whitman honosította meg az irodalomban, holott ókori példákat is szép számmal találunk: Ekhnaton fáraó Naphimnusza és a bibliai zsoltárokból mindenki ismeri, hiszen ezek a szövegek minden bizonnyal megfelelnek a szabad vers mai definíciójának. Ugyanis e költészeti formában a ritmus tagmondatokból, mondatokból alakul ki, lehet vers- próza vagy gondolatritmus, ezek kombinációja is, és e formát a szabad asszociációk, ismétlések, különböző retorikai eszközök, mint például a felsorolás felhasználása jellemzik. Kötetlen verset egyébként már Petőfi és Goethe is írtak, Withman az egész világ számára adott példát, és plántálta át e formát a modern költészetbe. Annak az amerikai eszménynek és pozitív gondolkodásnak a megzenésítője volt, ami szerint kitartó munkával, szorgalommal és tanulással bárki sokra viheti. Whitman a kalandos életű, önmagát felépítő amerikai „self-made-man” kiváló példája volt; bár csak 11 éves koráig járt iskolába, iparos segédként is buzgó látogatója lett a közkönyvtáraknak. Széles körű érdeklődését tükrözi, hogy az idők során nemcsak szépirodalmat, de állam- és jogtudományi könyveket is olvasott, így lett elkötelezett híve és szószólója a demokráciának. Ezt a tudását később publicistaként kamatoztatta. Majd számos foglalkozást kipróbált, a nyomdászinasból nyomdász, majd hirtelen elhatározással falusi tanító lett, és a folyamatos önképzésének eredményeképpen a visszásságokat felismerve, olyan szakemberré nőtte ki magát, aki folyóiratokban megjelentetett vitacikkekben értekezett különböző pedagógiai szervezési kérdésekről. Volt lapszerkesztő és építési vállalkozó is. Humanizmusága jellemző, hogy az amerikai polgárháborúban az északiak mellett állt, és három évig önkéntes ápolóként és haditudósítóként tevékenykedett. A harcok idején a haldoklókat és sebesülteket istápolta, igyekezett csillapítani szenvedésüket. A háború után Washingtonban minisztériumi tisztviselői állást nyert el, ahonnan később éppen kendőzetlen témájú versei miatt távoznia kellett. Témavilága szokatlan volt a kor emberének. Olyan fontos, végiggondolandó kérdéseket vetett fel, mint az emberi egyenlőség, a szabad gondolkodás, a női egyenjogúság és a szabadon kiélhető szerelmi vágyak. Azt hirdette verseiben, hogy a szabadság és egyenlőség egymástól elválaszthatatlanok egymástól, tehát nincs demokrácia liberalizmus nélkül. . Költészetének hazai népszerűsítője elsőként Kassák Lajos volt, de fordított Whitman-verseket számos jeles költő, köztük Kosztolányi Dezső is. NZS