Hírvilág

Szöveg nagyítása:

-
+

Örkény István egyperceseit hallgathatják meg az arra járók Remeteszőlősön április elejétől egy korabeli telefonfülkében. Az Örkény-emlékművet április 6-án 11 órakor avatják fel. Az emlékművet az író Ballada a költészet hatalmáról című novellája ihlette, amely egy költő verse által megérintett telefonfülke kalandjairól szól, amely végül a mai Remeteszőlős területén ("...a Hűvösvölgy utolsó házain is túl, Nagykovácsi községtől azonban jóval innen...") nyer nyugalmat. A korabeli telefonfülkét, amelyet a Remete-szurdoknál állítanak fel, a Magyar Telekom adományozta a településnek, s a megvalósítást a Magyar Művészeti Akadémia támogatta - közölte a polgármester. A Ballada a költészet hatalmáról nevet viselő telefonfülkében korabeli készülék segítségével a népszerű magyar író egyperceseit felvételről hallgathatják az arra járók Hegedűs D. Géza, Mácsai Pál, Gados Béla, Gábos Katalin és Oberfrank Pál tolmácsolásában - közölte a veszprémi Petőfi Színház. Örkény a magyar abszurd dráma egyik kiemelkedő művésze, akinek írásait groteszk humor hatja át, s a szereplők soha nem konzekvensen reagálnak a történésekre, s maga a darab sem következetes, a tragédiák néhol komédiába fordulnak, s írásainak szereplői hol így, hol úgy reagálnak az eseményekre. Első elbeszélése a Szép Szóban jelent meg 1937-ben Tengertánc címmel. A háború után 1947-ben jelent meg a Lágerek népe, melyben a munkaszolgálat és a hadifogság időszakát dolgozta fel. Szintén ebben az időszakban írt termelési regényt is, mely színvonalában mélyen alatta maradt más műveinek. 1952-ben jelent meg a Lila tinta című elbeszélése, amit az akkori kultúrpolitika ellenszenvvel fogadott. 1956 után első ízben 1963-ban jelenhetett meg műve, a Macskajáték című kisregény. Örkény István stílusteremtő Egyperces novellái 1967-ben láttak napvilágot. Nemcsak Magyarországon, hanem a világirodalom terén is újdonság volt az a tömör, filozofikus vagy groteszk írásmód. Egyperceseiben azt mutatta meg, hogy a hétköznap tényeit más közegbe helyezve milyen megdöbbentő hatást kelthetnek. Örkény élete végéig csiszolgatta remekeit, ezért az egypercesek majd mindegyik kiadásában találni új darabot. Az Örkény Istvánra emlékező országos centenáriumi eseménysorozat zárásaként avatják fel a telefonfülkét; az elhelyezés ötlete Oberfrank Páltól, a veszprémi Petőfi Színház igazgatójától származik - tették hozzá. NZS 2013. március 21., csütörtök

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Klinikum

Gyermekreumatológiai panaszok, tünetek értékelése szakdolgozói szemmel - A Figyelő 2015;2

SZABÓ Brigitta

A betegelőjegyzést végző szakdolgozó felelőssége nagy, mivel a beteg, illetve a szülő elmondása alapján kell döntenie az ellátandó eset sürgősségéről. A bemutatott célzott kérdésekkel nagy biztonsággal eldönthető, hogy melyik beteg igényel soron kívüli ellátást és ki az, aki kivárhatja a szokásos előjegyzési időt.

PharmaPraxis

Gyógyszerész-orvos kollaboratív modellben végzett hypertonia-menedzsment értékelése

Napjainkban a körzeti orvosi praxisok munkaerőhiánnyal küzdenek, és egyre fontosabbá válik egy új gondozási modell kialakítása: a nem-orvos szolgáltatók, többek között a gyógyszerészek bevonása és integrált betegellátó csapatok kialakítása.

PharmaPraxis

A körzeti orvosi praxisközösségben dolgozó gyógyszerész szerepe a Covid-19-járvány idején

Míg a Covid-19-pandémia alatt a kliensek többet foglalkoznak egészségi állapotukkal, és a média is több egészségügyi információval szembesíti őket, a sok beteg esetében elmaradó rutinszerű ellátás a krónikus kórképek fellángolásához vezethet. Ebben a helyzetben a gyógyszerészek gyógyszerelési információkkal segíthetik a körzeti orvosokat, a szakszemélyzetet és a betegeket is, továbbá közreműködhetnek a krónikus betegségekkel kapcsolatos betegedukációban.

Klinikum

Korai pszichózis – mit tegyen a nem-pszichiáter orvos?

Sami és munkatársainak a British Medical Journalben megjelent két áttekintő közleménye a 2007 és 2017 közötti tíz év során megjelent tanulmányokat összegezve arról számol be, hogy a háziorvosok, illetve az egészségügyi ellátórendszer egyéb területein dolgozó nem pszichiáter szakorvosok (így a sürgősségi osztályokon dolgozók és a társbetegségek kezelői, továbbá a gyermekorvosok) hogyan ismerhetik fel a korai pszichózis jeleit, és hogyan segíthetik a beteget

PharmaPraxis

Segíti-e az intézményekből történő átadás folyamatát vénás thromboembóliában szenvedő beteg esetében, ha szakgyógyszerész keresi fel otthonában konzultáció céljából?

A Journal of Patient Safety tanulmánya arra kereste a választ, hogy vénás thromboembólia kórházi vagy ambuláns ellátása után hazabocsátott betegek esetében javítja-e az átadás folyamatát, illetve növeli-e a betegek átadással kapcsolatos elégedettségét és antikoagulációval kapcsolatos tudását, adherenciáját, ha a hazabocsátást követően gyógyszerész látogatja meg őket otthonukban, valamint antikoagulációs szakértő általi telefonos tanácsadásban részesülnek.