Idegtudományok

Az Alzheimer kór és a memória változása

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Azt a képességünket, hogy tudjuk, a zebra egy csíkos állat illetve azt, hogy a zsiráfnak négy lába van, szemantikus emlékezetnek (jelentéstani memóriának) nevezzük. Ez teszi lehetővé, hogy a szavaknak jelentést tulajdonítsunk, segít az általános ismeretek előhívásában és a fogalomtársításokban. Szemantikus elbutulás és az Alzheimer-kór esetén romlanak ezen képességeink.

Francia ideggyógyászok és neuropszihológusok egy csoportja azonosította a szemantikus emlékezet azon elemeit, melyek először károsodnak.

Dr. Mickaël Laisney és kollégái, akik a Caen és Rennes-i Egyetemi Kórházak kutatói 16 Alzheimeres és 8 szemantikus demenciában szenvedő beteg szófelismerő képességét tanulmányozta. A betegeknek egymás után szópárokat mutattak, majd megkérték őket, hogy ismerjék fel a párok második tagját.

A „szemantikus primingnak” nevezett jelenségnek köszönhetően általában gyorsabban felismerünk egy szót, ha korábban egy hasonló jelentésű szóval találkozunk (például a tigrist az oroszlán után). Korábbi kutatások szerint az Alzheimer-kór kezdeti szakában ez még az egészségeseknél is gyorsabb.

A jelenség meglepő, mert a betegség jelentős memóriavesztéssel jár, de a tudósoknak sikerült megmagyarázniuk ezt a furcsaságot. A szemantikus memória első károsodó elemei a különbségek felismerését, minthogy a zebra csíkos és a zsiráfnak hosszú a nyaka teszik lehetetlenné. A különbségek elhomályosulnak, a hasonlóságok ugyanakkor még hangsúlyosabbá válnak. Ezért könnyebb felismerni azt, hogy mindkét állat négylábú afrikai emlős. Ezen gondolattársítás az oka, hogy a betegség korai szakaszában a betegek könnyebben azonosítják a hasonló jelentésű szópárokat.

Sajnos a kór előrehaladtával ezen gyorsaság is a memóriavesztés áldozatává válik
.Az eredményekről a Cortex c. folyóirat 2011. januári számában számolnak be a kutatók.

Forrás: Medipress



Kapcsolódó anyagok: Új kezelés Alzheimer - kórra




HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Idegtudományok

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Idegtudományok

A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok

A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.

Kapcsolódó anyagok

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Gondolat

Szifilisz vagy hibás gének?

VIII. Henrik betegségei

Klinikum

A bél-agy-tengely újabb összefüggései

Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.

Klinikum

A biológiai terápia leépítésének tapasztalatai rheumatoid arthritisben - A Figyelő 2015;2

ROJKOVICH Bernadette

Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.